https://kolorline.hu/Junior Diákolimpia, mint élményközpontú sportfesztivál

Junior Diákolimpia, mint élményközpontú sportfesztivál

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Haladó szellemű diáksportfesztiválnak adott teret a Kazinczy Ferenc Tornacsarnok november 27-én. A fiatalok itt nem versenyeztek, csak sportoltak és élményeket szereztek. Kazincbarcika ezzel a Magyar Diáksport Szövetség egy országos eseményéhez csatlakozott.

November 27-én 13:00 órától kezdődött Kazincbarcikán a széles körű diáksport mozgalmas két órája “Diákolimpia Junior Élményközpontú Sportfesztivál” néven, városi testnevelők szervezésében. A 2015-ben vagy később született általános iskolás fiúkat és lányokat 5 tagintézményből fogadták, iskolánként 20, összesen 100 főt. 

Az élményközpontú sportfesztivál filozófiája és annak megvalósulása

A gyerekek nagyon élvezték, hogy a hagyományos olimpiai szellemhez képest ez a program inkább az egyéni mozgásfejlesztésre és a városi szintű közösségépítésre koncentrált. A többtusás kihívás teljesítése ugyanis csapatokban történt. A csapattagok azonban sorshúzással kerültek össze, nem pedig egy-egy tagiskola színeiben. Így más-más intézmények diákjai együtt indulhattak a többféle sportágból összeállított feladatsoron.

A közösségi sportprogram menete

A sportpályát a következő sportágakra/feladatokra épített állomásokból osztották be a szervezők:

⇒ Függések, lengésesek
⇒ Labdavezetések, célba rúgás, -ütés, -dobás 
⇒ Futó-ugróiskola 
⇒ Kúszások, mászások
⇒ Lufiütögető
⇒ Trikószerző fogó két trikóval
⇒ Babzsákkal célzás
⇒ Célba dobás

Minden újonnan összeverődött csapat részt vett minden állomáson. A feladatokat zenére, kreatívan, saját preferenciák szerint hajtották végre, meghagyva az egyéni megoldások lehetőségét a megegyező cél felé is. A csoportok egy pecsételős füzetet és minden állomás teljesítéséért pecsétet kaptak.

Az éles sportolás közös bemelegítéssel kezdődött. Minden 10 perces éles feladatot megelőzött egy egyperces útba igazítás, majd egy egyperces pecsételtetés és elpakolás zárta.

A reform sportfesztivál célja

Bár mindegyik sportágnak megvolt a külön készség- és állapotfejlesztő törekvése, az összességüknek, így az egész rendezvénynek is tudatos mozgatórugói voltak nevelői oldalról.

A program fináléjában a testnevelők a résztvevő gyerekekkel átbeszélték a tanulságokat és az élményeket, tagiskolánként oklevelet, gyermekenként pedig egy tábla csokoládét osztottak ki, majd közös egy közös fotó elkészítésével köszöntek el egymástól.

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk