https://kolorline.hu/Remek hangulatú kreatív karácsonyváró családi délután Kazincbarcikán

Remek hangulatú kreatív karácsonyváró családi délután Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A kazincbarcikai önkormányzat 2017-ben induló közösségi integrációs programjának utolsó állomásaként megtartott foglalkozáson a kézművesség mellett a zene is főszerepet kapott.

Kazincbarcikán nemcsak az idősek hónapjában jellemző a generációk szeretetteli találkozása. Jó példa volt erre az a december 1-én rendezett karácsonyváró családi délután, amelynek a Don Bosco Általános Iskola, Szakképző Iskola, Technikum, Gimnázium és Kollégium adott otthont, s amelyre a kazincbarcikai önkormányzat 2017-ben induló közösségi integrációs programjának utolsó állomásaként került sor.  

A fiatalabb korosztályt képviselő önkéntes kézművesek lelkesen színeztek, vágtak, ragasztottak, hogy szorgos kezeik munkája nyomán végül rengeteg ötletes karácsonyi dísz szülessen. A kézműves foglalkozást az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub tagjai vezették két nemzedéket áthidalóan, a gyerekek pedig szinte alig maradtak el a tapasztalt idősek mellett ügyességben. Harsányi Jázmin Eperke hatodik osztályos tanuló például háromdimenziós házat és Mikulás figurát készített. Nótár Éva Zsuzsanna ötödikes diák pedig ugyanilyen örömmel mutatta meg az általa ragasztott angyalkát és télapót, s azt is elmesélte, hogy szívesen jár ehhez hasonló kézműves foglalkozásokra.

Ahogy azt Pelle Anna, az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub vezetője két karácsonyi dísz elkészítése között a Kolorline-nak elmesélte, civil társaságként gyakran igyekeznek segíteni az önkormányzat munkáját.   

„Néhány éve meghívtak minket Herbolyára egy kézműves program levezetésére, és akkora sikerünk volt, hogy úgy gondoltuk, máskor is csinálunk ilyet, mert igény van rá” – idézte fel az előzményeket. „Azóta nemcsak Kazincbarcikán, de más településeken, például Kurityánban és Miskolcon is tartunk hasonló foglalkozásokat. Ma a papírral végzett munkáé volt a főszerep, háromdimenziós képek, télapós kifestők, kulcstartók, fenyőfák készültek, amelyekbe szaloncukrot rejtettünk a gyerekek, így dupla volt az öröm: díszhez és desszerthez is jutnak.” 

A karácsonyváró programon szintén résztvevő Bukó Géza önkormányzati képviselő szerint a 2017 óta futó pályázat maradéktalanul elérte eredeti célját, és aktív, hasznos időtöltést nyújtott a szociálisan hátrányos helyzetben élő fiataloknak és gyerekeknek. 

„A pályázat kapcsán az elmúlt években nagy segítséget nyújtott az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub” – hangsúlyozta „Ma is ők vannak jelen, és az itt lévő általános és középiskolás gyerekek részvételével olyan kézműves foglalkozást valósítottak meg, ami párját ritkítja.” 

A program során nemcsak a kreatív alkotás, de a zene is főszerepet kapott, méghozzá az Egyszervolt mesezenekarnak köszönhetően. A buzgó önkéntes kézművesek ekkor már csak a lábukat mozgatták a dallam ütemére, ám meg is érdemelték a pihenést – hiszen ők már saját készítésű díszekkel várják a karácsonyt.  

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk