https://kolorline.hu/Énekszóval várták a Mikulást a Mosolysziget Bölcsőde csemetéi

Énekszóval várták a Mikulást a Mosolysziget Bölcsőde csemetéi

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Nemcsak a gyerekek, hanem a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ dolgozói is nagyon várták már a puttonyost, hiszen a város családbarát bölcsődéiben ez fontos esemény.

Csinos kis ruhákba öltözve, a Hull a pelyhest énekelve várták a Mikulást a Mosolysziget Bölcsőde csemetéi 5-én délelőtt, és nem is kellett csalódniuk. A nagyszakállú hamarosan megjelent, piros zsákjában minden jóval. Sőt, nemcsak ajándékosztásra, de még meseolvasásra is nyílt alkalom, amivel még jobban elbűvölte a bölcsiseket.

 

A gyerekek szemmel látható öröme természetesen a szülők és a gondozók lelkét is megérintette. 

„Ez egy szuper program, már nagyon vártuk a Mikulást és otthon is készültünk rá. Annak pedig különösen örülök, hogy szülőként is betekintést nyertünk a kicsik örömébe” – mesélte Krehely-Kövesi Vanda, az egyik anyuka. Egyúttal arról is beszámolt, hogy a várost körbejáró Mkulás-vonatot is ki szeretnék próbálni, sőt, a Mezey István Művészeti Központban zajló ünnepi programokat is felkeresik majd, hogy kislánya ott is találkozhasson a Mikulással.    

A bölcsődei rendezvényről természetesen István Zsolt, a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ igazgatója sem maradt távol. Elmondása szerint ő maga és az intézmény többi dolgozója is nagyon várták már az ünneplést, hiszen a város családbarát bölcsődéiben az ilyen jellegű rendezvények igen fontosak. 

„Ilyenkor a családtagok, a gondozónők és a gyermekek együtt készülnek a Mikulás fogadására” – mesélte István Zsolt a Kolorline kérdésére. 

Az édességet és apróbb kedvességeket rejtő csomagok kiosztása után a kicsiket finomságokkal teli terített asztal várta. Majd megkezdődött a közös játék, a Mikulás pedig azzal az elégedett gondolattal indulhatott tovább, hogy a Mosolysziget bölcsiseit is felhőtlenül boldoggá tette.

 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk