https://kolorline.hu/A „kodályosok” kapták idén a küldetéssel járó Barcikart-díjat

A „kodályosok” kapták idén a küldetéssel járó Barcikart-díjat

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A magyar kultúra napjának ünnepén került sor a 2024-es Barcikart-díj átadására. A színvonalas rendezvényen maguk a díjazottak adtak műsort, verssel, zenével és tánccal tisztelegve az évforduló és a reformkor nagyjai előtt.

Kazincbarcika önkormányzata 2007 óta díjjal honorálja azoknak a helyi művészeknek és közösségeknek a tevékenységét, akik kiemelkedő eredményeikkel járultak hozzá a város kulturális életéhez. A Barcikart-díj átadására a hagyományokhoz híven idén is a magyar kultúra napjának ünnepén került sor. A jeles nap pontos dátuma egyébként január 22., és Kölcsey Ferenc Himnusz kéziratának befejezéséhez kötődik. 

A színvonalas díjátadóra a Pollack Mihály Általános Iskola Ádám Jenő Tagiskolában került sor, ahol a közönséget Kerek Gábor Közeledő, a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója üdvözölte. Az iskolavezető nyitóbeszédében megható gyanútlansággal beszélt a kultúra fontosságáról, hiszen nem sejtette, hogy a továbbiakban is az övé lesz a főszerep. A Barcikart-díj 2024-es „nyertese” ugyanis a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola lett. A neves elismerést Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester adta át.  

Mint megtudtuk, a díjazott oktatási intézmény múltja egészen 1963-ra nyúlik vissza, amikor Valkó Márta megkezdte a kazincbarcikai diákok zenei oktatását. A következő évtizedekben különféle helyszíneken folyt a tanítás, ám egyre több szakággal és bővülő diáklétszámmal.  A Kodály Zoltán nevét 1970 óta viselő iskola jelenleg a zeneművészet, táncművészet, képző- és iparművészet és a táncművészet területén nyújt színvonalas képzést. Intézményük rendszeresen ad otthont különböző kiállításoknak, hangversenyeknek, előadásoknak, ezzel is színesítve a város kulturális életét.  

A kodályos tanulók tehetségéről persze a díjátadást követő műsor során a közönség is meggyőződhetett. A diákok és oktatók zenével, verssel és tánccal tisztelegtek az évforduló és a reformkor nagyjai előtt. A műsor végén pedig Kerek Gábor Közeledő meghatódottságának adott hangot a kitüntetés kapcsán. 

„El vagyok érzékenyülve. Mind a kollégáim, mind a növendékek megérdemlik az elismerést, annyi munkát végeznek. Biztos vagyok benne, hogy ez a jövőben még inkább motiválja őket – nyilatkozta az igazgató, aki egyúttal azt is kifejtette: — művészként különösen fontosnak tartom, hogy kreatív és gondolkodó gyerekeket képezzünk.”

Szintén a művészetekből áradó kreativitás és szabadság fontosságát emelte ki Klimon István alpolgármester, aki azt is elmondta, hogy a városvezetés számára nagy öröm és megtiszteltetés egy ilyen elismerés átadása. Szerinte a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola valamennyi szakágának tevékenységével kiérdemelte, hogy idén az intézményre esett a választás. Szitka Péter polgármester úgy vélte, méltó helyre került az elismerés.

„A Barcikart-díj a legnagyobb kazincbarcikai művészeti díj, birtokosainak nyilatkozatai mind azt erősítik meg, hogy az elismerés tulajdonosának lenni nemcsak óriási büszkeség, de talán egy kicsit küldetés is — nyilatkozta a városvezető. — A díjazottak mindig hozzátesznek valamit a városhoz, és olyan művészeti értéket teremtenek, amely előtt mindenkinek meg kell emelnie a kalapját.”

 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk