https://kolorline.hu/Tripla díjat aratott Kazincbarcika a vármegyei diáksport díjátadón

Tripla díjat aratott Kazincbarcika a vármegyei diáksport díjátadón

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Boldog nap lett február 2-a a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola számára. A Miskolcon tartott Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei diáksport díjátadó ünnepségen ugyanis háromszoros kitüntetést söpörtek be. Egyet az iskola, egyet egy pedagógusa, egyet pedig egy diákja.

Sokadik alkalommal választották már sporthelyezései alapján B.-A.-Z. vármegye legeredményesebb intézményének a nagy létszámú (800 diák feletti) kategóriában a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskolát. 

„A megyei és országos pontszámok alapján előre számíthattunk az iskola első helyére” – árulta el Béres Csaba testnevelő tanár, munkaközösségi vezető, akit saját díjazása viszont már váratlanabbul ért. 

A Kazinczy Ferenc Tagiskola pedagógusa ugyanis Borsod-Abaúj-Zemplén megye diáksportjáért emlékplakettet vehetett át. Mint megtudtuk, nem számított erre, és negyven évnél is hosszabb pályájának elismeréseként értékelte ezt a nyugdíjba vonulása előtt.

A harmadik elismerést, a vármegye „Jó tanuló-Jó sportolója" kitüntető címet a Kazinczy Ferenc Tagiskola diákja, Fészki Hanna vehette át, akit városi szinten is felruháztak már ugyanezzel az elismeréssel 2023 decemberében. Hanna kitűnő tanuló, atletizál, floorballozik és aranyérmeket szerez a sportágaiban.

Kondorné Sztojka Ágnes, a Pollack iskola igazgatója nagyon örült, hogy intézményük testnevelő tanárai és tanulói most is ilyen szépen szerepeltek a vármegyei díjátadón.

„Szívből gratulálok mindenkinek, aki tevékenységével hozzájárult ehhez – üzente örömmel az igazgatónő. – Ez egy nagy összefogás eredménye a gyerekekért. A testnevelő munkaközösség nagyon jól tud együtt dolgozni, így a legereményesebb csapatot küldheti versenyre. Ennek köszönhető szerintem ez a kiegyensúlyozott, tartósan fenntartott eredmény.”

Duplázza az örömet, hogy a Kazincy Ferenc Tagiskola nemrég „Magyarország legeredményesebb általános iskolája" kategóriában országosan III. helyezést ért el. Viszoczky Sándor tagintézmény-vezető is nagyon büszke a kiváló minősítésekre, és hogy folyton fenn tudják tartani az eredményt. Szerinte ez egyszerre jelenti azt, hogy a kollégák jól végzik a dolgukat, és igencsak ügyes diákjaik is vannak, akikkel jól lehet versenyezni.

„Bár sportiskolaként tőlünk kerül ki a legtöbb versenyző, mégis az egész Pollack Mihály Általános Iskola összes testnevelő tanárának munkája benne van ebben az eredményben.”

További híreink

Nagy területen ég a szárazfű Kazincbarcika határában

Dátum: 2026. szept 16. 21:02

Ég a szárazfű Berente határában, Kazincbarcikáról is jól látszik. A tűzoltók a helyszínen vannak, lakott terület nincs veszélyben.

Idősek világnapja - Dupla Koós Réka előadás az Egressyben

Dátum: 2026. szept 16. 08:53

A nagy érdeklődésre való tekintettel egymás után kétszer is fellép Koós Réka október 1-jén, az Idősek világnapján az Egressy Béni Művelődési Központban. Azok, akik nem tudtak már regisztrálni az első előadásra, szeptember 16-ától regisztrálhatnak a másodikra.

Végéhez közeledik a Kazincbarcika alsóhoz vezető járda építése

Dátum: 2026. szept 15. 20:09

A Kazincbarcika alsó vasúti megálló megközelítését kényelmesebbé és biztonságosabbá tevő Múcsonyi úti járda munkálatai dinamikusan haladnak. Mondhatni, csak az utolsó simítások vannak hátra a befejezéséig.

Útlezárások és forgalmirend-változások Kazincbarcikán a BorsodChem Kolorfutás Night idején 

Dátum: 2026. szept 15. 17:23

Szeptember 19-én 16:30-22:00 között rendezik meg az idei BorsodChem Kolorfutás Nightot Kazincbarcikán. A több száz résztvevővel rajtoló verseny biztonságos lebonyolítása érdekében az alábbi területeken számíthatnak a városlakók és a látogatók útlezárásra vagy a megszokottól eltérő forgalomirányításra. 

KolorTV élőben

Programajánló

„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállításmegnyitó

Mezey István Művészeti Központ, Gyermekek Háza – Kézművesház

Déryné Társulat: Kék róka

Egressy Béni Művelődési Központ

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk