https://kolorline.hu/Klimatizálással kezdődött meg az Egressy felújítása

Klimatizálással kezdődött meg az Egressy felújítása

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az Egressy Béni Művelődési Központ felújítása a csúcstechnológiás klímarendszer beszerelése után energetikai korszerűsítéssel folytatódik. A tervek szerint egy modern és megszépült épület adhat hamarosan otthont a város kiemelt és kulturális eseményeinek.

A kazincbarcikaiak ikonikus épülete, az Egressy Béni Művelődési Központ már 1969 óta helyszíne rangos városi és kulturális rendezvényeknek. A létesítmény már többször felújításra került az évek során, ám a mostani rekonstrukció különösen jelentős. 

A több lépésben megvalósuló projekt munkálatai januárban megkezdődtek, így az épület korszerűsítése folyamatosan zajlik. Első mozzanatként egy modernebb hűtéstechnika kerül kiépítésre, hogy a látogatók szabályozott hőmérsékleten élvezhessék a kulturális rendezvényeket, akár télen, akár nyáron kerül azokra sor. 

Gonda Iván, a kivitelező cég ügyvezetője szerint a hűtéstechnika fejlesztésével egészen új funkciók érhetőek majd el, hiszen az előző rendszer elérte a korlátait. A csúcskategóriás készülékek egyik fontos jellemzője, hogy környezetkímélőek, jó energiahatékonysággal bírnak, és telt ház esetén is megfelelő hőmérsékletet biztosítanak az intézményben. A készülékek ráadásul magas fokú légtisztító, légszűrő rendszerrel is rendelkeznek, amely a vírusok és baktériumok 99 %-át elpusztítja. Ez a mai világban nagyon fontos egy olyan helyen, ahol sok ember gyűlik össze — hangsúlyozta a vállalkozó.  

Ahogy Pétervári György önkormányzati képviselő is elmondta, a művelődési központ széles körű kulturális szolgáltatásokat nyújtott már a korábbi évtizedekben is, többek között például művészeti fesztiválokat, de még sporttevékenységeket is koordinált.

„Most nemcsak új megjelenést, de új funkciót is kívánunk adni az intézménynek — jelentette ki a képviselő. — A kazincbarcikai lakosság már eddig is találkozhatott itt a művészet szinte valamennyi ágával. Az épület energetikai átalakítása után pedig az is fontos feladat lesz, hogy új gondolatokat fogalmazzunk meg a ház működésével kapcsolatban.” 



A város egykori szülöttje, Egressy Béni nevét viselő intézmény felújítása a színházteremmel kezdődött, ami a modern klíma mellett látványelemekkel is bővül. Dr. Makkai Orsolya alpolgármestertől megtudtuk: a városvezetés arra törekszik, hogy idővel még színvonalasabb formában fogadja a művelődési központ a városlakókat. Erre pedig városi, uniós és egyéb pályázati forrásokat is igyekeznek majd felhasználni. 

„A legtöbb városi intézmény már megújuló energiával működik. Az Egressyt részletekben, több ütemben fogjuk tudni felújítani, jelenleg önkormányzati forrásokból zajlanak a munkálatok. Néhány hét múlva sor kerül az összes nyílászáró cseréjére, valamint az épület korszerű szigetelésére. A kültéri részek, és a ház melletti járdaszakaszok is megújulnak majd” — közölte az alpolgármester.

Dr. Makkai Orsolya azt is kiemelte, hogy ezzel még nem készül el teljesen az épület, hiszen az egy jelentősebb városi forrást igényelne, jelenleg pedig a strandfejlesztés és a parkolók megújítása is zajlik a városban.  Az Egressy modernizálása azonban mindenképpen folytatódik a későbbiekben is, az aktuális pályázati források kiaknázásával. 

Kazincbarcika tehát továbbra is szépül, méghozzá környezetbarát eljárások alkalmazásával. Ha pedig minden a tervek szerint halad, akkor év végén a lakosság újra birtokba veheti az új Egressy Béni Művelődési Központot.



 

További híreink

Ünnepi tanévnyitó és új sportpálya a Szent György iskolában 

Dátum: 2026. szept 02. 11:19

Kazincbarcikán idén 351 diák kezdte meg a 2026/27-es tanévet a Szent György Görögkatolikus Általános Iskolában, köztük 57 első osztályos. A szeptember 1-jei tanévnyitó nemcsak az új tanév elindulását jelentette: az intézmény egy új, rekortán borítású sportpályával is gazdagodott, amelyet ünnepélyes keretek között áldottak meg.

Felavatták a gólyafiókákat – Ünnepi műsorral köszöntötte a város az elsősöket

Dátum: 2026. szept 01. 12:47

Idén is felavatták a kisgólyákat Kazincbarcikán. A városi gólyafióka-avatónak ezúttal is a főtér adott otthont, ahol Kazincbarcika városa a tankerületi központtal és a Miskolci Egyházmegyével közösen köszöntötte az első osztályosokat. Az új diákokat ünnepi műsor, fogadalomtétel, valamint zenés és verses fellépés várta. 

Beavatkozásra volt szükség a Csónakázó-tónál a tartós aszály miatt

Dátum: 2026. aug 30. 10:37

A Csónakázó-tó zöldes vize és az augusztusban tapasztalt kisebb mértékű halpusztulás több kérdést is felvetett az elmúlt időszakban. A problémák hátterében a tartós csapadékhiány áll: a Tardona-patakból megszűnt a tó természetes vízutánpótlása és átöblítése. A Barcika Park Nonprofit Kft. augusztus elején megkezdte a szükséges beavatkozásokat, amelyek eredményeként a halpusztulás megszűnt.

Év végéig biztosított a városi piac működése – eladná az épületet a tulajdonos

Dátum: 2026. aug 28. 11:10

December 31-ig biztosított a Kazincbarcikai Városi Piac működése, azt követően azonban egyelőre bizonytalan a csarnok sorsa. A magántulajdonban lévő piac működtetése évek óta veszteséges, ezért tulajdonosa értékesíteni szeretné az épületet, és az üzemeltetést sem kívánja folytatni. Az önkormányzat támogatást ajánlott a működés fenntartásához, és továbbra is keresi annak lehetőségét, hogyan maradhat meg hosszú távon a piaci árusítás Kazincbarcikán.

KolorTV élőben

Programajánló

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk