https://kolorline.hu/Nem tűnt el, csak biztonságos helyen volt — Játszó mackók a Hámán Kató utcán

Nem tűnt el, csak biztonságos helyen volt — Játszó mackók a Hámán Kató utcán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Eredeti helyére és eredeti állapotában került vissza Nagy István 1966-os ikonikus kőszobra, a „Játszó mackók”. Bár sokan ördögöt festettek a falra, és mindenféle összeesküvés-elméleteket gyártottak a mackók hollétéről, de a története csak annyi, hogy az Eszterlánc Óvoda felújítása és parkolójának kialakítása miatt biztonságos helyre deponálták városunk műalkotás-rajongóinak egyik kedvencét.

Most, hogy az óvodában és a környékén zajló munkálatok befejeződtek, már nem kell óvni a két mackót. A kőből készült alkotásban ismét régi helyén gyönyörködhet mindenki, aki eddig a hollétét firtatta. 

Klimon István alpolgármester a helyszínen nyilatkozott szerkesztőségünknek, ahol kiemelte Szitka Péter polgármester és Bukó Géza önkormányzati képviselő közbenjárását, valamint köszönetet mondott a Barcika Park Kft. munkatársainak, akik megfelelő térköves burkolattal látták el a területet, ahol a szobor végső helye található.
 

„A Játszó mackókat sokan keresték, akik pedig tőlünk érdeklődtek, azokat mindig megnyugtattuk, hogy csak ledepóztuk a kőszobrot, hogy óvjuk a kivitelezés során esetlegesen bekövetkező sérülésektől. Az óvoda átadását és a mellette található parkoló elkészültét követően most vált az időjárás arra alkalmassá, hogy a térrendezés — részben legalábbis — megtörténhessen.”


Klimon István mindehhez azt is hozzátette: egy kis parkosításra még szükség lesz, de ehhez mindenképpen meg kell várni az igazi tavasz beköszöntét.


Játszó mackók szobor
 


 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk