https://kolorline.hu/Az újkazinci városrészen kezdődött meg az útfelújítás

Az újkazinci városrészen kezdődött meg az útfelújítás

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcika 4 pontján, összesen 2,5 km út újul meg rövid időn belül. Az Újkazinc városrészben hétfőn reggel már el is indult a régi burkolat marása. Ott mintegy 1,5 km kap teljesen új aszfaltot. A terv az, hogy az érintett szakaszokon még idén befejeződjenek a munkálatok. A felújítás a Tóth Árpád és az Attila utat, valamint a végállomás melletti lakótelepet is érinti.

Szitka Péter polgármester jelentette be, hogy első körben a közlekedéstől leginkább terhelt csatlakozási pontokon kezdik a város útjainak 2024-es rendbetételét. A cél a gépjárműforgalom gördülékenységének segítése, főleg az autósok életét nehezítő kátyús szakaszok felszámolása. Idén összesen 2,5 km út kap teljesen új aszfaltréteget. Hatása a város jelentősebb pontjain tapasztalható lesz. 

Az újkazinci projektkezdés

Elsőként az Újkazincon indult a munka, február 19-én. A polgármester előre örül annak, hogy a városrész megújult tereit ahhoz méltó utak veszik majd körbe. A körzet önkormányzati képviselője, dr. Perjési Zsolt globálisan gondolkodik a terület megújításáról.
 

„Első lépésként a terek belső felújításával kezdtünk, szerettünk volna pihenőfunkciót létrehozni az összes itteni téren. Ez tavaly be is fejeződött. Aztán a kisebb járdajavítások és a balesetveszélyes szakaszok megszüntetése után következő lépésként az aszfaltozásért lobbiztam, a kis területen sok utcával bíró rész egységes megújulásáért — árulta el a képviselő. — További nagy tervem pedig egy átfogó járdafelújítás, amit remélhetőleg egy következő ciklusban szintén sikerül megvalósítani.”


Másik három, hamarosan induló városi útfelújítás

A héten már a Tóth Árpád úton is megjelölik a munkaterületet. A tényleges kivitelezés a február 26-i héten kezdődik. Az itt élők és közlekedők fokozott figyelmére lesz szükség, mert a felújítás több mint 360 métert érint.

Lövey Zoltán, a terület önkormányzati képviselője szerint mindenkinek jó hír a teljes útburkolatcsere. A teljes cél pedig az, hogy a jövőben a szomszédos Móricz Zsigmond és a Radnóti terek útjai is új aszfaltot kapjanak.

Ezt követően az Attila úton folytatódnak a munkálatok. A területért felelős Pásztor László képviselőként és autótulajdonosként is örül a beruházásnak.
 

“Nap mint nap autóval járok. Az Attila út óriási forgalmat bonyolít le az ott található nagyáruház miatt, és azért, mert városunk bekötőútja. Nagyon ráfért már a megújulás” – hangsúlyozta Pásztor László.


Negyedikként a városi piac és a buszvégállomás melletti Paál László utcát újítják a közeljövőben. Harda Attila önkormányzati képviselő annak idején örömmel fogadta a hírt, hogy ez a sűrűn használt út is bekerült a kiválasztott területek közé. Mint mondta: gyorsan lezajló, lakóövezetet kímélő felületi cserére készülnek, ugyanakkor megnyugtatta a lakosságot, hogy nem lesz „szétbombázva” az út.

Szitka Péter polgármester bízik benne, hogy dinamikusan haladhatnak a kivitelezők, és hogy a munkálatok még idén befejeződnek. A mesterek igyekeznek maximálisan körültekintően dolgozni, az esetleges fennakadásokért pedig kérik a közlekedők és az autósok figyelmét és megértését. A végeredmény mindenkit kárpótol majd.

 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk