https://kolorline.hu/Kazincbarcika idén duplázik — májusban Tour de Hongrie

Kazincbarcika idén duplázik — májusban Tour de Hongrie

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Öt szakasz, 854 kilométer, csaknem 8000 méternyi szintemelkedés, 10 kategorizált emelkedő, két klasszikus sprinteretap és két ikonikus hegyi befutó vár a 45. Magyar Kerékpáros Körverseny résztvevőire. A Tour de Hongrie többnapos verseny szakaszait március 5-én, élő televíziós közvetítés mellett mutatták be a Budapest Music Centerben, ahol bejelentették: Kazincbarcika dupla állomással került fel az idei térképre!


Tour de Hongrie 2024 Kolorcity


A 2024-es Tour de Hongrie mezőnyét 20 csapat 120 versenyzője alkotja majd – nyolc WorldTeam, nyolc ProTeam, három Continental Team és a magyar nemzeti válogatott állhat rajthoz május 8. és 12. között.

A beharangozó sajtótájékoztatón kiderült, hogy a főváros mellett idén kilenc vármegyét érint a verseny: Jász-Nagykun-Szolnokot, Hajdú-Bihart, Borsod-Abaúj-Zemplént, Hevest, Pestet, Fejért, Somogyot, Tolnát és Baranyát. A 9 rajt- vagy célvárosból pedig Kazincbarcika dupla szerepet kap.

Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője a helyszíneket leleplező sajtótájékoztatón beszédében felidézte, hogy a Tour de Hongrie sikeres újraindítását követő esztendőkben meglepődtek, milyen gyorsan haladtak előre a sportág nemzetközi ranglétráján.

„Szitka Péter polgármester úr a legnagyobb rajongónk a kerékpársportban, nem is tudják sokan, mennyire sok múlik azon, ha egy-egy régióban ilyen partnereket találunk, mint amilyen Kazincbarcika már sok-sok éve” — hangsúlyozta beszédében Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője.


Tour de Hongrie 2024 Kazincbarcika


Kazincbarcika már rutinos szereplő a Magyar Kör életében, hiszen 2006 óta immár hatodik alkalommal rendeznek itt befutót, és ötödik alkalommal lesz egy éven belül rajt és befutó házigazdája is a tournak Kolorcity. 

„Ez azért különösen nagy öröm, mert a versenyzők és az etap Kazincbarcikán marad, ami mind az ideérkező vendégeket, mind a város lakosságát kiszolgálja majd, és egy komoly érdeklődésre számot tartó esemény lesz — ezt már Szitka Péter polgármester hangsúlyozta a Kolorline kérdésére. — Ahogyan eddig minden egyes alkalommal, amikor a nemzeti körverseny érintette városunkat, idén is készülni fogunk rá eseményekkel, rendezvényekkel” — közölte a városvezető.

Az összesen 5 versenynap 5 szakaszt is jelent 854 km-es távval, 7871 méternyi szintemelkedéssel. Kolorcityre május 9-én, csütörtökön a Tokaj-Kazincbarcika közötti 162 km célállomásaként, és május 10-én pénteken a Kazincbarcika-Gyöngyös/Kékestető közötti 183 km-es szakasz rajtállomásaként figyel majd a világ. Szitka Péter mindehhez hozzátette azt is: volt már hasonló útvonal a korábbi években is.

„Azt gondolom, hogy ez azért lesz nagyon jó, mert többször is láthatják majd a versenyzőket a városba érkezők. Nyilvánvalóan a tardonai kör, ami a kerékpárosoknál már egy ismert szakasz, az egy nehéz és meghatározó része lesz ennek a versenynek azon a napon” — fogalmazott Kazincbarcika polgármestere.

Kolorcity pedig idén is meglepetéssel készül a versenyre. Hogy mi is ez pontosan, az még a Tour de Hongrie kezdete, május 8. előtt kiderül majd.


A Tokaj-Kazincbarcika közötti 2. szakasz videóját a Skipperstudio készítette

A Kazincbarcika-Gyöngyös/Kékestető közötti 3. szakasz videóját a Skipperstudio készítette


 

 

 


 

 

További híreink

Rendkívüli ülés: költségvetés, mintegy 800 milliós befizetés és több városi fejlesztés is napirendre került

Dátum: 2026. aug 13. 20:36

Kazincbarcika 2026. évi költségvetésének módosításáról, a várost terhelő majd’ 800 millió forintos befizetési kötelezettségről és az annak kompenzálására benyújtott rendkívüli támogatási igényről is tárgyalt augusztus 13-i rendkívüli ülésén Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Pozitív döntés esetén a felszabaduló forrásból többek között távhőrekonstrukció, önkormányzati lakások felújítása, kórházi eszközfejlesztés és városüzemeltetési gépbeszerzés valósulhatna meg.

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

Támogatások iskolakezdés előtt – többféle segítséget kaphatnak a kazincbarcikai családok

Dátum: 2026. aug 11. 11:04

A tanévkezdés jelentős kiadást jelenthet a családok számára, Kazincbarcika Város Önkormányzata ezért többféle támogatási lehetőséget biztosít az iskolakezdéshez. A beiskolázási támogatás mellett rendkívüli települési támogatás is igényelhető, a kazincbarcikai általános iskolák tanulói pedig évente kétszer tanszercsomagot is kapnak.

Országszerte veszélyezteti a tavakat a hőség – Kazincbarcikán folytatják a Csónakázó-tó levegőztetését

Dátum: 2026. aug 10. 18:36

A tartós aszály, a rendkívüli hőség és a vízhiány egyre több hazai tónál okoz komoly problémát. Miközben Rétimajorban már 185 tonna hal pusztulásáról számoltak be, Kazincbarcikán vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el a Csónakázó-tóban. A helyi üzemeltető azonnal megkezdte a beavatkozást, kedden pedig várhatóan újabb levegőztető berendezés érkezik a tóhoz.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk