https://kolorline.hu/Alföldi Róbert Kolorcityben – önfeltárulkozás, dedikálás, taps és taps…

Alföldi Róbert Kolorcityben – önfeltárulkozás, dedikálás, taps és taps…

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A kazincbarcikai közönség március 8-án az Ádám Jenő Tagiskola aulájában Csáki Judit: Rajtam nem múlt című könyve kapcsán hallgathatott meg egy izgalmas pódiumbeszélgetést a népszerű színész-rendezővel, Alföldi Róberttel.

Már napokkal korábban elfogytak a jegyek arra az előadásra, amelyre a Barcika Art Nonprofit Kft. szervezésében került sor. Az érdeklődők Alföldi Róberttel találkozhattak, az Egressy Béni Művelődési Központ felújítása miatt ezúttal az Ádám Jenő Tagiskolában. 

Mivel a program éppen nőnapon volt, így a bejáratnál Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere fogadta a hölgy vendégeket egy doboz bonbonnal. A hangulat ilyen jellegű megalapozása után természetesen mindenki még derűsebb várakozással foglalt helyet, hogy figyelmét aztán a neves színésznek és rendezőnek szentelje. A pódiumbeszélgetésen Petri Nóra, a KolorTV vezető szerkesztője kérdezett, így végül egy leplezetlenül őszinte beszélgetést hallhatott a közönség.

A színész végtelen közvetlenséggel mesélt a gyermekkoráról, édesapjával való kapcsolatáról, fájdalmakról és sérelmekről, múltról és jelenről. Visszaemlékezése során az iskolai helyszínhez is kapcsolódott, hiszen elmondta, élete legnagyobb szerencséje, hogy iskolai évei alatt nagyszerű pedagógusokkal találkozott, akik kialakuló személyiségét is meghatározták.



Az elgondolkodtató, egyben szórakoztató önfeltárulkozást követően a közönség nagy örömére dedikálásra is sor került, hiszen a beszélgetés eredeti apropóját Csáki Judit: Rajtam nem múlt című könyve szolgáltatta, amelyből még többet tudhatnak meg az olvasók a művészről. 

A beszélgetést vezető Petri Nórának a pódiumbeszélgetést megelőzően az is megadatott, hogy a KolorTV számára néhány percben külön kifaggathassa az est főszereplőjét. Alföldi Róbert az interjú során a sikerrel és bukással kapcsolatos kérdésre például igen megnyugtató válasszal szolgált.

„Azzal a típusú kudarccal, ami nem rajtam múlik, azzal nem érdemes foglalkozni, mert csak felesleges energiapazarlás. Amin nem tudsz változtatni, azon mit agyalsz? El kell engedni. Rövid az élet, nem éri meg” – mondta a színész.

Ezt követően színházi munkája kapcsán a társadalmi hozzáállás milyenségéről, a könyv születésének folyamatáról, és több érdekes témáról is beszélt. A teljes interjú március 12-én a KolorTV adásában látható – érdemes megnézni!



 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk