https://kolorline.hu/Ezüstéremig röpítette magát Kazincbarcika röplapdacsapata, a VRCK

Ezüstéremig röpítette magát Kazincbarcika röplapdacsapata, a VRCK

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Csak pár ponton múlott az aranyérem, de így is ezüsttel végzett a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika röplabdacsapata a DRK Magyar Kupa döntőjében a Fino Kaposvárral szemben. Az ellenfél az első két játszmát simán nyerte, aztán egyenlítettek hazai srácaink, és az ötszettes döntő végén csak minimális különbséggel, 16-14-es végső állással lettek másodikak.

Mielőtt a VRCK bravúrosan a döntőbe jutott, előbb a DEAC-ot, majd a Pénzügyőr SE-t búcsúztatta aranyjátszmában. Két „kisdöntő” után eljött a nagy finálé, a sorozat esélyeseként titulált Fino Kaposvár ellen.

Egy összetett ötszettes éremharc krónikája

Ahogyan Toronyai Miklós vezetőedző edző előre jelezte, nem feltartott kézzel ment játszmába a csapat a rangos vetélytárssal szemben sem. Ez látszott a játékon is, a fiatal röplabdázóinknak kétszer is sikerült hárompontos hátrányt ledolgoznia már a mérkőzés elején. A kaposváriak sztárjátékosa, Baróti Árpád sortüzelő pontszerzésével erősen feladta a leckét, így az első szett 25-13-as eredménnyel ért véget. A második már szorosabban, 25-17-re zárult. A harmadik szettben fordult a labda, amikor Bibók belendülésének hála, mi barcikaiak átvettük a vezetést, a szurkolóink üdvrivalgását kiváltva. Közös erővel 18-25-re sikerült a hazaiaknak felhozni a harmadik összecsapást. A sikerhullám a negyedik fordulóra is kitartott, amelyben Kazincbarcika egy 24-26-os részkifejletre lehetett büszke. Az ötszettessé hízott meccs végső szettje is izgalmasan, a mi srácaink részéről is szép játékkal zajlott, de végül 16-14-re a somogyiak javára dőlt el. 

Toronyai Miklós vezetőedző büszke az ezüstérmes VRCK-ra

„Nagyon büszke vagyok a csapatomra. Az első két szettben is mentünk, aztán javult a játékunk, és óriásit küzdöttünk – foglalta össze a vezetőedző. – Nem sokon múlott, de most csak ennyit tudok mondani, gratulálok a játékosaimnak.”

Indexkép: vrck.hu 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk