https://kolorline.hu/Rímek és prózák Kolorcityben – lezajlott a városi szépkiejtési verseny

Rímek és prózák Kolorcityben – lezajlott a városi szépkiejtési verseny

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Két napon át mutatták meg tudásukat a város általános iskolásai a Dózsa György Tagiskolában. A Szabó Zoltán szépkiejtési, valamint a Petőfi Sándor vers- és prózamondó versenyen idén rekordszámú szavaló és prózamondó vett részt.

A szépkiejtési, vers- és prózamondó verseny már évtizedek óta hagyománynak számít Kazincbarcikán. Idén mintegy 200 diák vett részt rajta: az első napon az általános iskola alsósai, a másodikon pedig a felsőbb osztályosok mérettettek meg.

Szitka Péter polgármester megnyitó beszédében megnyugtató és biztató szavakkal fordult a gyerekközönséghez, majd kiemelte a pedagógusok és a szülők szerepének fontosságát.

„Hogy a fiatalok már egészen kicsi korukban találkoznak a kultúrával, hogy verseket, prózákat tanulnak meg, és zsűri előtt mondják el, az nemcsak a gyerekek tanulási folyamata, hanem a felkészítő pedagógusok fantasztikus munkája és a szülők nagyszerű hozzáállása” – emelte ki Szitka Péter, aki nemes versengésnek nevezte a városi programot.



Ezután a zsűri tagjai különböző tantermekben fogadták a nebulókat, hogy meghallgassák előadásaikat, majd a hallottak fényében döntsenek a legjobbakról. Bár a kétnapos versenyen két különböző korosztály vett részt, a gyerekek lelkesedésében és elszántságában nem volt különbség. Igaz, olykor nehéz volt eldönteni, hogy a versenyzők, a jelenlévő szülők, vagy a zsűri tagjai izgultak jobban.

Varga Beáta, a Barcika Art Nonprofit Kft. kulturális menedzsere szerint a lámpaláz ellenére is egyre nagyobb számban vesznek részt a tanulók az irodalom és a magyar nyelv népszerűsítését megcélzó megmérettetésen, így rengeteg tehetséges gyerekkel találkozhat a zsűri. 

Aki pedig idén lemaradt, annak sem kell aggódnia. Amint azt megtudtuk: a városi szépkiejtési, vers- és prózamondó versenyek megrendezését a jövőre nézve is fontosnak tartja a városvezetés, így 2025-ben is lesz lehetőség a nevezésre. 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk