https://kolorline.hu/„Randevúzott” a demográfia és a költészet a Szenior Szabadegyetemen 

„Randevúzott” a demográfia és a költészet a Szenior Szabadegyetemen 

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Második állomásához érkezett az Észak-Magyarországi Szenior Szabadegyetem tavaszi előadás-sorozata a Kolorakadémia keretében. Az érdeklődő idősek ezúttal a korunk demográfiai folyamatait kifejező metaforákkal ismerkedtek a Mezey István Művészeti Központban.

Nagy érdeklődés mellett került sor az Észak-Magyarországi Szenior Szabadegyetem tavaszi előadás-sorozatának második rendezvényére, amelynek a Mezey István Művészeti Központ adott otthont. 

A közönség ráhangolódását dr. Dobos László nyugalmazott egyetemi docens, a kezdeményezés megálmodójának és főszervezőjének megnyitóbeszéde segítette, aki mindenekfelett hangsúlyozta a szépkorúak szellemi aktivitásának fontosságát. 

Ezután Csetneki Sándorné dr. Bodnár Ildikó, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Alkalmazott Nyelvészeti és Fordítástudományi Tanszékének nyugalmazott oktatója varázsolta el az érdeklődőket azokkal a költészetben használt metaforákkal, amelyeket nagyjaink a demográfiai folyamatokra alkalmaztak.

Ahogyan az várható volt, az előadás nagy tapssal zárult, a Szenior Szabadegyetem közönsége pedig legközelebb áprilisban használhatja ki az élethosszig tartó tanulás lehetőségét Kazincbarcikán.


Kolorakadémia


 

További híreink

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 12. 20:13

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.

Befejeződött az Egressy Béni Művelődési Központ energetikai korszerűsítése

Dátum: 2026. okt 12. 11:29

Megtörtént a homlokzat hőszigetelése, a födém és padló szigetelése, az épület árnyékolása és még számos energetikai fejlesztés.

Elektromos meghajítású járművek állhatnak szolgálatba

Dátum: 2026. okt 12. 11:24

A helyi szociális alapszolgáltatásban használják majd őket.

Négy dobogós helyezés, két világbajnoki negyedik hely – kiemelkedően teljesít a KVSE súlyemelő-szakosztálya

Dátum: 2026. okt 11. 07:30

Sikeres időszakot tudhat maga mögött a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület súlyemelő-szakosztálya: négy fiatal versenyző dobogós helyezéseket szerzett a Serdülő és Ifjúsági Országos Bajnokságon, Pátrovics Géza és Kovácsné Fábián Mária pedig Kazincbarcikát képviselte a görögországi Masters-világbajnokságon.