https://kolorline.hu/Hímes tojásokkal díszítették a fákat az ovisok

Hímes tojásokkal díszítették a fákat az ovisok

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Mintegy 150 óvodás gyűlt össze csütörtökön a Kazincbarcikai Összevont Óvodákból a Völgy parkban, hogy húsvétra készülődve színes tojásokkal díszítsék a fákat. A dekoráció a vasárnapi Tojásra fel! program díszítőeleme lesz.

A húsvétváró programon az óvodások mintegy 200 hímes tojást akasztottak fel a fákra.  A kicsik boldogan válogattak az egyszínű vagy virágmotívumokkal megfestett tojások között. 

A húsvétváró eseményen Kazincbarcika polgármestere, Szitka Péter és Klimon István alpolgármester is részt vett. Így a gyerekek a városvezetők társaságában élvezhették a kreatív hagyományőrző tevékenységet, amely Ládiné Sólyomvári Edit, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák igazgatóhelyettesének elmondása szerint közösségépítő hatással is bír. 



„Szívesen fogadtuk a felkérést, mert ez mindig egy kicsit több mint amit bent a csoportszobákban tudunk a gyerekkel megismertetni – fogalmazott az igazgatóhelyettes. – A húsvét egyébként is kiemelt ünnepkör, a pedagógusaink igyekeznek az ezzel kapcsolatos hagyományokkal, népszokásokkal megismertetni a gyerekeket.” 

Mint mondta, a tojásfestés mellett ilyenkor locsolóverseket tanulnak a kisfiúk az óvodai foglalkozásokon, a lányok pedig eljátsszák az otthoni készülődésre jellemző sütés-főzést, locsolkodó-várást különféle szerepjátékokkal. 

A húsvéti izgalmak és a csodásan megfestett tojások győzelmi diadala húsvét vasárnap folytatódik majd, amikor a Völgy parkban rendezett Tojásra fel! program során többek között a város óriástojásait is megtekinthetik a látogatók. 



 

További híreink

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 12. 20:13

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.

Befejeződött az Egressy Béni Művelődési Központ energetikai korszerűsítése

Dátum: 2026. okt 12. 11:29

Megtörtént a homlokzat hőszigetelése, a födém és padló szigetelése, az épület árnyékolása és még számos energetikai fejlesztés.

Elektromos meghajítású járművek állhatnak szolgálatba

Dátum: 2026. okt 12. 11:24

A helyi szociális alapszolgáltatásban használják majd őket.

Négy dobogós helyezés, két világbajnoki negyedik hely – kiemelkedően teljesít a KVSE súlyemelő-szakosztálya

Dátum: 2026. okt 11. 07:30

Sikeres időszakot tudhat maga mögött a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület súlyemelő-szakosztálya: négy fiatal versenyző dobogós helyezéseket szerzett a Serdülő és Ifjúsági Országos Bajnokságon, Pátrovics Géza és Kovácsné Fábián Mária pedig Kazincbarcikát képviselte a görögországi Masters-világbajnokságon.