https://kolorline.hu/FENNAKADÁS A KÖZLEKEDÉSBEN — Aszfaltozás kezdődik hétfőn a Tóth Árpád úton

FENNAKADÁS A KÖZLEKEDÉSBEN — Aszfaltozás kezdődik hétfőn a Tóth Árpád úton

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Leglátványosabb szakaszához érkezett a Tóth Árpád úton március elején kezdődött útfelújítás. Az aszfaltozás tervezetten április 8-tól 10-ig tart majd, amely érinti a közlekedést a becsatlakozó utakról, valamint a Radnóti Miklós és Móricz Zsigmond terekről is.

A beruházás kivitelezője április 8-án, hétfőn kezdi az út aszfaltozását, mégpedig három ütemben. Elsőként a Jószerencsét és az Egressy út közötti szakasz jobb oldali sávján zajlanak a munkálatok, amelyek egy napig tartanak majd. Április 9-én, kedden az Egressy út és a Móricz Zsigmond tér közötti szakaszon, a másik közlekedési sávban folytatódik az aszfaltozás, míg április 10-én, szerdán az utolsó ütem, a Móricz Zsigmond tér és a Jószerencsét út közötti szakasz még burkolásra váró sávja kap új aszfaltot. 

A munkálatok ideje alatt az autósok félpályás útlezárásra és kézi forgalomirányításra számíthatnak. Miután az aszfaltozás érinti a Tóth Árpád úti kereszteződésekből elérhető utakat, így fontos információ az ott élők vagy ott tartózkodó autósok számára, hogy gépjárműveikkel reggel 7:00 és 18:00 óra között csak korlátozással tudnak kijutni a Tóth Árpád útra.

A kivitelező ezért azt kéri az érintettektől, hogy lehetőség szerint NE parkoljanak az érintett területen, ha mégis, akkor számoljanak azzal, hogy a ki- és a bejutás a munkálatoktól függően akár 20-30 percet is igénybe vehet.

A térképen jól beazonosítható a munkálatok ütemezése, a piros jelzés pedig azokat a kereszteződéseket mutatja, ahol nehézkes lehet majd az áthaladás, ha az aszfaltozás éppen azon a területen zajlik. 

A Tóth Árpád út mellett található üzlet és intézmények a munkálatok idején az Egressy útról lesznek elérhetőek, egészen pontosan az étterem mögötti — egyébként egyirányú — útról, amely az érintett időszakban mindkét irányban járható lesz, az ott történő parkolás egyidejű tiltása mellett.

Kazincbarcika Város Önkormányzata és a kivitelező az autósok megértését és türelmét kéri, hiszen a beruházás éppen a gördülékenyebb és biztonságosabb közlekedés érdekében történik.



 

További híreink

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.