https://kolorline.hu/Két okoszebra is színre lép az Attila úton

Két okoszebra is színre lép az Attila úton

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Ahogyan arról már korábban is írtunk, a „Belterületi utak felújítása” projekt keretében négy fontos belvárosi útvonal részeként zajlik az Attila út teljes aszfaltcseréje is. A fejlesztés azonban nem áll meg itt, mert két okoszebrát is telepítenek ide.

Városunk egyik legrégebbi, egyúttal jelentősen terhelt útjának csomópontjai közé tartozik az Alsóvárosi körúti kereszteződés, ahol az Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája található. Igénybevettségét jól mutatja, hogy ezen a szakaszon kell leggyakrabban ideiglenes kártyújavítási munkálatokat végezni. Több szempontból megalapozott döntés tehát, hogy éppen ide tervez a város egy úgynevezett okoszebrát. De nemcsak ide, hanem az iskola és a szupermarkethez vezető körforgalom közötti szakaszon található zebra is okos lesz az Attila úton. A reform-gyalogátkelőhely Pásztor László önkormányzati képviselő szerint gondoskodik többek között a gyalogosok lehető legbiztonságosabb átkeléséről.

Az okoszebra mibenléte

Korunkat joggal átnevezetnénk okoskornak, hiszen okos a telefon, okos az óra és a lakás. Felmerülhet a kérdés, hogy egy gyalogátkelő mitől lesz okos? Nem-nem, nem lehet rá alkalmazásokat telepíteni, nem ébreszt, ha elalszunk rajta gyaloglás közben, és még a lépéseinket sem számolja. Cserébe a burkolatába süllyesztett aktív fényforrásainak villogásával látványosan működésbe lép, amikor át akarunk kelni rajta, és erre a bármelyik irányból közelítő autósok figyelmét is hatásosan felhívja. Főleg kora reggel, és korai sötétedés idején lesz hatékony az iskolások és a gyalogosok védelmében az Attila út két okoszebrája.

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk