https://kolorline.hu/Jubileumi, 10. születésnapját ünnepelte a Kincsem Napközi

Jubileumi, 10. születésnapját ünnepelte a Kincsem Napközi

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A jelenleg 32 férőhellyel üzemelő intézmény 2014-ben vált a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ tagjává. Az intézmény jelentős és megkerülhetetlen szerepet tölt be a város életében: az ide járó fogyatékkal élő fiatalok társadalmi integrációját és esélyegyenlőségét is segíti.

Ünnepelt a Kincsem Napközi, méghozzá nem is akármilyen kerek számot. Az intézmény 10 éve kapott helyet a KSZSZK intézményrendszerében. A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által működtetett, és jelenleg 32 férőhellyel rendelkező napköziben a szimpla hétköznapok során is a derű és a mosoly jellemző, ez alkalommal azonban még a megszokottnál is emelkedettebb volt a hangulat. Az ünnepségen Klimon István alpolgármester tartott köszöntőbeszédet az intézmény dolgozóinak és a fiataloknak. Ebben a gondozók munkáját éppúgy megköszönte, mint mindazt a kedvességet és szeretetet, amelyben odalátogatásai során részesül.  

István Zsolt, a KSZSZK igazgatója szintén kiemelte a napköziben jellemző pozitív hangulat jelentőségét. 

„Kollégákkal, munkatársakkal, ellátottakkal, szülőkkel, hozzátartozókkal a kezdetektől fogva jó viszonyt sikerült kialakítani, így jelenleg is az egyik ékköve az intézményrendszerünknek ez az ellátástípus” – mondta István Zsolt.

Az ünneplők először táncos fellépők műsorát láthatták, majd „varázslatokra” is sor került, amikor Neszádeli Gyula amatőr bűvészként szórakoztatta a közönséget. A születésnapról nem maradhatott el a kötelező torta sem, jelezve a kerek évforduló kiemelt jelentőségét.

 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk