https://kolorline.hu/Jövőbe mutató partnernap a 35 éves Humán Kft.-nél

Jövőbe mutató partnernap a 35 éves Humán Kft.-nél

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az első nagyszabású partnernapját tartotta április 12-én Kazincbarcika 35 éves informatikai cége, a Humán Kft. Az eseményen résztvevők megismerhették a vállalat régi és új szolgáltatásait, valamint fejlesztéseit.

Kaits Róbert ügyvezető elmondta a Kolorline-nak, hogy már a Covid-idők óta készültek egy hasonló partnernapra, amit végül most sikerült megrendezniük. Be akarták mutatni ügyfeleiknek legutóbbi jelentős beruházásukat, amely működésük minden területét érintette, és az elsődleges épületfejlesztésen túl kiterjedt a technológiafejlesztésre, valamint a műszer- és eszközbeszerzésre is.

„Másik oldalról szerettük volna magunkat teljeskörűen, az összes szolgáltatásunkkal együtt bemutatni a jelenlévőknek” – ismertette Kaits Róbert.

A 35 éves Humán Kft. régi és új szolgáltatásainak fóruma

A Humán Kft. az egyik nagy amerikai számítástechnikai márkának nemcsak régi kereskedelmi, de kiemelt szervizpartnere is egyúttal.

„Alapvető tevékenységeink közé tartozik az informatikai hálózatok tervezése, kivitelezése  és üzemeltetése is” — közölte az ügyvezető.

A három és fél évtizedes kazincbarcikai vállalat szolgáltatásai az elmúlt két évben hálózatok mérésével és jegyzőkönyvszerű hitelesítésével bővültek. Ehhez professzionális ipari eszközöket szereztek be, így tudják már mérni a réz- és wifihálózatokat is teljeskörűen.

A partnernapon az eszközbemutatókon túl szó esett az elektromos autók töltéséről is. A résztvevők például megtudhatták, hogy az egyre több háztartásban jelenlévő elektromos autót egyszerű három fázisról is lehetséges működtetni a túltöltés veszélye nélkül. Egy speciális integrált eszköz méri a háztartás aktuális fogyasztását, és ehhez képest adja ki az autóra jutó optimális áramot. De más reformlehetőségeket is megismerhettek a partnernap résztvevői. Például olyan vezeték nélküli biztonsági rendszereket okosházhoz, amelyek lakásba telepített rendszereket üzemeltetnek és felügyelnek, így megállíthatják a vízszivárgást, és a levegő minőségét is ellenőrzik vagy figyelmeztetnek annak romlásáról akár telefonon is.

Egy kis Humán Kft. áttekintés

A Humán Kft. Kazincbarcika veterán cégei közé tartozik. Jogelődjét, a GMK-t 35 éve alapították.

A vállalat 2009 óta folyamatosan indul különböző pályázatokon. Legutóbb a Kazincbarcika Város Önkormányzata által meghirdetett KolorFundon nyertek 2 millió forint vissza nem térítendő támogatást, melyet a piacon egyedülálló eszközre fordítottak, a wifihálózat működési problémáinak felismeréséhez és megoldásához.

„Hozzánk köthető a B.-A.-Z. Vármegyei Főügyészség és a Kazincbarcikai Járásbíróság és Járási Ügyészség informatikai rendszerének vagy a Szalézi Rendház komplex informatikai-, biztonsági- és kamerarendszerének kivitelezése, az Egri Járási Ügyészség, Törvényszék és Járásbíróság városi és megyei szintű informatikai rendszerének kiépítése, de a 35 év alatt számtalan informatikai fejlesztésre kaptunk megbízást önkormányzatokban, más vármegyei ügyészségeken és városi bíróságokon is. Tavaly pedig sikerült a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház új, onkológiai intézetének egy általunk tervezett komoly informatika rendszert kivitelezni és beüzemelni” — foglalta össze eredményeiket az ügyvezető.

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk