https://kolorline.hu/Röplabdacsapatunk, a VRCK ügyesen legyűrte a vendég Kecskemétet 

Röplabdacsapatunk, a VRCK ügyesen legyűrte a vendég Kecskemétet 

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Újabb győzelem híre röppent fel a kazincbarcikai férfi röplabda világából. Április 17-én, az Extraligában az 5. helyért játszó GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika hazai pályán maga mögé tessékelte a vendégeskedő Kecskeméti RC csapatot a két sikerig tartó küzdelemben.

A Dággal szembeni idegenbeli sikerünk után érkeztek a VRCK ellen Kazincbarcikára Kecskemét játékosai, akik a bajnokság alapszakaszában egyszer már játékot nyertek nálunk. Az izgalmasan forgolódó részeredmények után a feszült játékot végül 3-1-re simította ki a saját javára a kazincbarcikai röplabdaegyüttes. 

Toronyai Miklós vezetőedző szerint a srácok kellő hőfokon mentek bele a játszmába.

„Az is meghatározó volt, hogy ezúttal nem 8-2-ről kellett kapaszkodunk. A második szett megingását leszámítva kontroll alatt tartottuk a teljes mérkőzést – jelentette ki a vezetőedző. – Azt gondolom, hogy az ötödik helyért küzdő Kecskemét otthon a jobb arcát fogja mutatni, de a mi csapatunk képes arra, hogy jól zárjuk le ezt a párharcot.”

A lehetséges végjáték április 21-én, vasárnap, a Kecskeméti RC otthonában lesz. A Vegyész — győzelme esetén — megszerzi az 5. helyet. Kecskeméti sikerrel április 28-án, vasárnap Kazincbarcikán, a szezon során utoljára, egy mindent eldöntő csatában még egyszer egymásnak feszülnek a felek az 5. helyért.

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk