https://kolorline.hu/A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium amatőr focistái országos elődöntőbe jutottak

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium amatőr focistái országos elődöntőbe jutottak

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium amatőrökből álló rendkívüli labdarúgócsapata a McDonald's Fair Play Cup őszi és tavaszi fordulóján veretlenül végzett. Ezt megyei szintre emelve bejutottak az országos bajnokság elődöntőjébe, amelyet Debrecenben rendeznek április 23-án.

A szalézis srácok összesen 16 győztes meccsel, számtalan rúgott és csupán három kapott góllal érdemelték ki az elődöntő lehetőségét. A gimnázium testnevelő tanára, egyúttal a csapat technikai vezetője, Szegediné Aleva Andrea nagyon büszke a fiúkra, akik  az iskola és a szaléziak hírnevét továbbterjesztve indulnak a megmérettetések következő szintjén. 

A csapat technikai vezetője azt is elmondta, hogy mit is jelent a gyakorlatban az amatőr besorolás. A játékosok a focista múltjuknak köszönhetően kerülhettek ebbe a válogatottba, de a szabályok szerint jelenleg nem rendelkezhetnek futballista játékengedéllyel. 

„Az amatőr focistáink valaha mindnyájan fociztak és most is mindnyájan egyesületi szinten sportolnak, például kézilabdáznak, röplabdáznak, de vannak, akikkel atlétikában nyertünk országos bajnokságot. Közben legtöbben érettségire és továbbtanulásra készülnek. Nagyon sokrétű gyerekek – foglalta össze Szegediné Aleva Andrea. – Játék közben egymást inspirálják és segítik. Ez magas sportintelligenciára vall és ez nagyon megfogott bennük. Nekik még edző sem kellene a pályán.”

A technikai vezető kiemelte, hogy az amatőr focistáknál is nagyon fontos, hogy más sportot aktívan űzzenek, hiszen az ügyesség itt már nem elég. Kell az állóképesség is, és hogy edzésben legyenek.

Szurkoljunk tehát tovább városi szinten is a következő szalézis fiúkból álló csapatnak április 23-án, a debreceni elődöntőn:

⇒ Somodi Hornyák Bence (csapatvezető) 12.D 
⇒ Bakó Milán (kapus) 12.D 
⇒ Gulyás Levente 11.B 
⇒ Juhász Botond 11.B 
⇒ Kalmár Botond 12.B 
⇒ Kiss Bence 12.D 
⇒ Laczkó Máté 12.D 
⇒ Lukács Kristóf 12.C 
⇒ Molnár Márk 12.C 
⇒ Molnár Vajk 12.C

Fotó: Facebook/Szalézi Gimnázium/A Szent Ferenc



 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk