https://kolorline.hu/Színes és formabontó! És milyen legyen még a strandunk?

Színes és formabontó! És milyen legyen még a strandunk?

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

„A várostervezés közös ügy, hiszen együtt élünk itt, ebben a színes városban. Egy strandberuházás szinte mindenkit érint valamilyen módon, miután családi programok színtere lesz majd ez a hely, ezért szeretnénk kikérni a kazincbarcikaiak véleményét és ötleteit is” — erről Szitka Péter polgármester nyilatkozott a város új strandjának tervezése kapcsán.

„A mostani tervek szerint két kültéri medencével, vizes játszótérrel, különböző korosztályú gyerekeknek szóló attrakciókkal és óriás csúszdával is rendelkezni fog majd a létesítmény, amely a Vízi komplexum mellett kap helyet. Emellett kültéri fitneszeszközök is szolgálják majd a sportolást, és a tervek szerint büfésor is üzemel majd a strandon” — sorolta Szitka Péter. 


Vízi komplexum Kazincbarcika strand látványterv



Hely és tervek 

A tervek elkészítéséhez szükséges forrásokat már tavaly év végén megszavazta Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete, így ez a tétel is bekerült az idei költségvetésbe. „A telek kérdése is megnyugtató módon rendeződött, mostantól már az egész terület önkormányzati tulajdonban van, így első körben el tudjuk kezdeni a strand tervezési munkáit” — emelte ki a városvezető.  

A strand megépülése – hasonlóan a Vízi komplexumhoz – több lépésben valósulhat meg. Egy ilyen beruházás jelentős forrásokat kíván. Jelenleg nem állnak rendelkezésre ehhez a beruházáshoz speciális, uniós források, azonban Szitka Péter kiemelte, hogy amennyiben időközben — a következő ciklusban — ilyen pályázatot kiírnak, természetesen élnek majd az Európai Unió nyújtotta pályázati lehetőségekkel. „Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a városnak kell kigazdálkodnia ezt az összeget, illetve lehetséges, hogy eddigi támogatóink segítségét is szeretnénk majd igénybe venni, amennyiben ez a közös akarat ennél a beruházásnál is létrejön” — mondta Szitka Péter. 


Vízi komplexum Kazincbarcika strand látványterv



Szóljon hozzá! 

„Augusztus 1-jéig a strandfejlesztes@kolorcity.hu címre várjuk a kazincbarcikaiak ötleteit, észrevételeit. A látványterv kapcsán szeretnénk most begyűjteni minden olyan hasznos meglátást és javaslatot, amely a következő ciklus elején már része lehet az elkészült terveknek” – foglalta össze a polgármester. „Egy biztos, Kolorcity új strandját színesnek és formabontó megoldásokat alkalmazónak képzeljük el” — fogalmazott Szitka Péter. 

Virtuális séta indítása ITT!


Vízi komplexum Kazincbarcika strand látványterv


 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk