https://kolorline.hu/Így látják az ovisok Kolorcityt – Óvodai kiállítás nyílt a Don Bosco Sportközpontban

Így látják az ovisok Kolorcityt – Óvodai kiállítás nyílt a Don Bosco Sportközpontban

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Kazincbarcikai Összevont Óvodák szervezésében „70 éves a mi városunk!” címmel nyílt kiállítás április 25-én, a Don Bosco Sportközpontban. A megjelent családtagok és érdeklődők Kolorcity ovisainak szemével láthatták Kolorcityt, a kiállított „művek” pedig nagy sikert arattak.

Rendkívül aktívak voltak a Kazincbarcikai Összevont Óvodák pedagógusai és csemetéi a múlt héten, hiszen az Ovis gálát megelőző napon egy óvodai kiállításra is sor került. A jeles alkalomból kicsik és nagyok a Don Bosco Sportközpont aulájában gyűltek össze, hogy együtt tekintsék meg az ovisok alkotásait. 

A megnyitót egy rövid, de annál kedvesebb műsor tette teljessé, ennek során az apróságok verstudásukról adtak számot. A közönség sorait alkotó családtagok ezután valamennyien a remekművek előtt tolongtak, hogy a gyerekek büszkén mutathassák meg, melyik az ő művük. 

Liptákné Gergely Valéria, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák vezetőjének megnyitó beszédéből azt is megtudtuk, hogy a kiállítás a város 70. születésnapjának témájában szerveződött. 

„Az ovisok egy 2-3 hetes időszak alatt nyertek ihletet a kiállított darabok elkészítéséhez — mesélte Liptákné Gergely Valéria a Kolorline-nak. — Meglátogatták a város intézményeit, épületeit, a falfestményeket, a szobrokat, majd az óvodapedagógusok segítségével munkához láttak.” 

Mivel a Kazincbarcikai Összevont Óvodák valamennyi tagóvodájában kiemelt művészeti nevelés folyik, nem csoda, hogy a kiállított képek nagy sikert arattak. A kicsik által alkotott művek kiválóan tükrözték vissza Kolorcity hangulatát és színeit, így szülő és csemete egyaránt büszkén térhetett haza a kiállításról. 


További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk