https://kolorline.hu/Rekordfeszegető kazincbarcikai szereplés a Tenisz Diákolimpián

Rekordfeszegető kazincbarcikai szereplés a Tenisz Diákolimpián

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Tenisz Diákolimpia Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei döntőjét május 2-án rendezték Kazincbarcikán. A fővárost kivéve sehol nem jelentkezett olyan sok diák, mint a mi vármegyénkből. Ráadásul a kiemelkedő 103 fő több mint fele, 63 tanuló kazincbarcikai iskolákból nevezett. Végeredményképpen városunk 31 ifjú teniszezője jutott az országos döntőbe.

A Barcikai Tenisz Club elnökétől, Szabó Józseftől megtudtuk, hogy hatókörükben folyamatosan nő a teniszezők száma, és hogy az elmúlt évben országos szinten 8 érmet, tehát első, második vagy harmadik helyezést értek el Kazincbarcika teniszező diákjai. 

„Mind mennyiség, mind minőség tekintetében kiemelkedő a barcikai tenisz – hangsúlyozta Szabó József. – A vármegyében a legeredményesebb utánpótlás-nevelés folyik nálunk, és erre nagyon büszkék vagyunk. A 11-12 éves Makrai Balázs a Dózsa György Tagiskolából már második éve a korosztályos magyar válogatott versenyzője. Van egy nagyszerű edzőnk is, Darai Imre tanár úr, aki évtizedek óta a magyar teniszélet zászlóvivője. Ő éjt nappallá téve foglalkozik a heti háromszor edző fiatalokkal.”

A Tenisz Diákolimpia kettős célja

A városi teniszklub elnöke összefoglalta, hogy a vármegyei olimpia egyik célja, hogy továbbra is népszerűsítse ezt a sportágat. A másik lényeges szempont pedig az, hogy eldőljön, kik vesznek részt az országos Diákolimpián.



 

A vármegyei döntő menete és bravúros eredménye

Nyolc korcsoportban mérkőztek meg egymással a jelentkezők. Mindegyik kategória két első helyezettje jutott tovább az országos döntőbe. Általános iskola 1. osztályától a középiskola 13. évfolyamáig indulhattak tanulók az olimpián, tehát akár 20 éves versenyző is nevezhetett. Összesen 3 Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei település 13 intézményének és 18 tagintézményének diákjai álltak a háló két oldalára. 

A versenyeredmények összesítése után 23 első helyezettet avattak, akik közül 15-en tanulnak Kazincbarcikán. A 19 második helyezettből pedig 16 városunk diákja. Összesen 31 kazincbarcikai iskolás képviseli a vármegyét, Kolorcityt, a teniszklubot és saját iskoláját a Tenisz Diákolimpia több napos országos döntőjén 2024. május 27. és június 2. között.

Szabó József elnök nagyon elégedett a kazincbarcikai fiatalok szereplésével és köszöni az önkormányzat támogatását, melyet pályázat útján nyertek el. Hálásak a kisebb patronálóiknak és a Magyar Tenisz Szövetség szintén pályázati támogatásaiért is. A résztvevő gyerekeket a vármegyei döntőn egytől egyig érmekkel, oklevéllel és ajándékcsomaggal motiválták, amelyben többek között a várostól kapott Kolorcity feliratú poharak is szerepeltek. A dobogósok pedig vásárlási utalványt is kaptak.   

Szorítsunk tovább a Barcikai Tenisz Club színeiben versenyző diákoknak, hogy a május végi országos Diákolimpián is kiugró eredményhullámon maradva szerepeljenek!



 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk