https://kolorline.hu/Helyére került a Tour de Hongrie szobor az Attila úti körforgalomban

Helyére került a Tour de Hongrie szobor az Attila úti körforgalomban

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Tour de Hongrie kerékpárverseny kazincbarcikai fordulója előtt csak pár nappal elfoglalta második legnagyobb körforgalmunkat Szőke Gábor Miklós szobrászművész új, biciklist megformáló káprázatos műve. A nemzetközileg jegyzett alkotó felelős a városunk jelképeit jelentő unikornisért és oroszlánért, valamint a sárkányért is. Az új látványosság Kolorcity egyik jelentős „kapujába” került, és továbbgazdagítja a helyi rendkívüli vizuálisélmény-tárlatot.

Dr. Makkai Orsolya Kazincbarcika alpolgármestere úgy gondolja, hogy sokan boldogok a városban attól, hogy ilyen gyönyörű szép remekmű érkezett Kazincbarcika egyik határába, a 26. főút Attila úti körforgalmába.

„Kolorcity második legnagyobb körforgalmába egy nagyon impozáns, igazi formabontó alkotás érkezett meg – üdvözölte az új szobrot dr. Makkai Orsolya. – A Tour de Hongrie-t amúgy is imádják a kazincbarcikaiak, hiszen a magyar kerékpáros körverseny a keleti országrészt érintve már egy évtizede mindig visszalátogat hozzánk. Kétévente itt vannak a világ legjobb kerékpárversenyzői. Ennek mérföldköve az új szobor behelyezése." 



 

A Tour de Hongrie több évtizedes emléke az utókor számára is

Az alpolgármester úgy véli, hogy a rozsdamentes acélból készült szobor hosszú évtizedeken keresztül tiszteleg majd az utókor számára a Tour de Hongrie helyi sportversenysorozata emlékeként, persze a jelenkor városlakói és erre közlekedői élvezhetik elsőként a friss látványcsemegét. A szobor beemelésénél jelenlévő kíváncsiskodók is egytől egyig úgy érzik: méltó helyre került a szélsebes kerékpárost egyedien megtestesítő installáció a Tour de Hongrie versenyvonalán. 

„Putnokról jöttem, direkt emiatt. Tudtam, hogy a Tour de Hongrie-ra helyére kerül ez a csodálatos monumentális szobor — mondta a kerékpárnyeregből a ide pedálozó zarándok, Kispál Zoltán. — Alig vártam, hogy ideérkezzenek végre. Bámulatos lesz. Amúgy is szeretem a sportot, a kerékpárt. Imádom ezt, már most tetszik.”

A putnoki látogató forródróton küldte a fényképeit a családjának, akik szintén várják, hogy élőben nézhessék meg a szobrot. Kinn lesznek a Tour de Hongrie versenyen is, amelynek sorozatos helyi megrendezése kapcsán a közeli település polgára szintén gratulált Kazincbarcikának.



 

Egy mozgást megformáló statikus szobor 

Hauer Berta projektvezető elárulta, hogy a Tour de Hongrie szobor kevesebb mint fél éven át, megfeszített tempóban készült a versenyre, több mint 16.000 darab rozsdamentes acél zártszelvényből.

„Hiába áll a szobor, olyan, mintha folyamatos mozgásban lenne — mesélte ki a projektvezető. — Izgalmas volt ezen dolgozni. Gábor keze alatt húsz ember munkálkodott éjjel-nappal, télen-nyáron, esőben és napsütésben.”

Szőke Gábor Miklós úgy gondolja, hogy a múlt év szeptemberében, a helyszíni szemlén megszületett elképzelését sikerült megvalósítania. Többször körbejárta a körforgalmat és a környékét, mielőtt megtervezte legújabb művét.

„Elég sok szemszögből esik rálátás erre a területre. Ezért egy olyan szobrot akartam ide megvalósítani, amely minden irányból működik és mást mutat — avatott be bennünket szempontjaiba a szobrászművész. — Az egyik szemszögből a táj a háttere, a másikból a város.” 

Azt is hozzátette az alkotó, hogy egy suhanást kívánt ábrázolni, mintha egy hosszú exponálású fényképet látnánk. Szőke Gábor Miklós a kerékpározás folyamatát testesíti meg a szobrával, nem annak egy pillanatát. Tudatos tervezés eredménye, hogy a többi hasonló Kolorcity dísszel ellentétben ezt a művet a körforgalom szélére, és nem közepére helyezték. A művész szerint sokat hozzátesz a biciklis dinamikájához az, hogy úgy hat, mintha ezt az ívet ő is bevenné, mintha ő is része lenne az itteni vérkeringésnek.



 

További híreink

Folytatódik a munka a Városi Piac jövőjéért - a helyiek véleményét várják. Töltse ki Ön is a kérdőívet!

Dátum: 2026. szept 04. 17:00

Hónapok óta dolgozik Kazincbarcika Város Önkormányzata a Városi Piac jövőjének rendezésén. A tulajdonos és üzemeltető döntésének megismerése óta több lehetőséget is felajánlott a piac további működésének biztosítására, miközben más lehetséges megoldások vizsgálata is megkezdődött. A folyamat most újabb fontos állomáshoz érkezik: az önkormányzat a vásárlók és az értékesítők véleményét is szeretné megismerni.

Tanszercsomagokkal indult a tanév Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 11:34

Hagyományos tanszercsomag-osztással indult a 2026/2027-es tanév Kazincbarcikán. Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester szeptember 3-án személyesen járták végig a város általános iskoláit, ahol egy-egy osztály meglátogatásával átadták a diákoknak a korosztályukra szabott taneszköz-csomagokat.

Megújul a Kiserdősor és Pincesor utca közötti közúti híd

Dátum: 2026. szept 04. 10:54

A munka várhatóan hat hétig tart majd, ez idő alatt a hidat teljes szélességében lezárják.

Éjszakai, zajjal járó munkát végez a MÁV Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 10:46

A MÁV-csoport tájékoztatása szerint szeptember 10-én 23:20-tól szeptember 11-én 3:20-ig zajjal járó karbantartási munkákat végeznek Sajószentpéter és Kazincbarcika között.

KolorTV élőben

Programajánló

Bányásznapi megemlékezés

Kazincbarcika, Fő tér

„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállításmegnyitó

Mezey István Művészeti Központ, Gyermekek Háza – Kézművesház

Déryné Társulat: Kék róka

Egressy Béni Művelődési Központ

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk