https://kolorline.hu/Szabadidős táborban jártak a héten a kazincbarcikai gyerekek

Szabadidős táborban jártak a héten a kazincbarcikai gyerekek

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A nyáron elérhető kazincbarcikai gyermektáborok egyik legizgalmasabbika a szabadidős Kolortábor volt. A kis résztvevők ügyességi, mozgásalapú, zenés, egyéni készségfejlesztő programokon és csapatjátékokon vehettek részt, de a Kolortábor különleges programjait, mint a médiaközpont-látogatást, a tánctanulást és a pizzasütést is kipróbálhatták.

A Kolortábor koordinátorától, Tarné Venczel Ágnes óvodapedagógustól megtudtuk, hogy a gazdag, színes programsort megelőzendő játékos ismerkedős feladatokkal indult a cselekmény, hiszen kezdetben a gyerekek és a táboroztatók is zömében ismeretlenek voltak egymásnak.

Sokrétű, régi-új élményszerzés és kihívások

A szabadidős táborban hosszú sornyi változatos kreatív, játékos feladat várt a gyerekekre. Volt köztük például memóriajáték, régi gyerekdalra épített ügyességi játék vagy ütemre dobolás. Idén több új program is debütált, de az örök gyermeksláger élményeket (mint az arcfestést és a játszóterezést) sem hagyták ki.

Szalóczy Annamária, a Barcika Art Nonprofit Kft. kulturális menedzsere magazinunknak elmondta, hogy igyekeztek a nevéhez méltón színessé tenni a Kolortábort.

„A kézműveskedésen és a sporttevékenységeken túl különlegességként debütált, hogy a gyerekek idén kapnak egy kis táncoktatást, illetve a Barcika Príma Kft. kuktaoktató délelőttjén pizzakészítést tanulhattak élesben. A média kulisszái mögé is bepillanthattak a gyermekszemek a KolorTV meglátogatásával, valamint kipróbálhatták a város segwayeit és elektromos rollereit is” — ismertette Szalóczy Annamária.

Gyermeki készségfejlesztéssel folyamatos táborfejlesztés

A megcélzott 6 és 12 éves korosztályból főleg 6-tól 9 éves korú gyerekek jelentkeztek a táborba. Szalóczy Annamária szerint mindannyian nagyon tisztelettudók voltak, akiket jól be lehet vonni a feladatokba, és egy jó kis csapat verbuválódott össze belőlük.



 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk