https://kolorline.hu/Közös séta a „Teljes életért” és a mellrák ellen

Közös séta a „Teljes életért” és a mellrák ellen

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Kazincbarcikai „Teljes Életért" Egyesület idén október 8-án tartotta éves „rózsaszín sétáját”, hogy az alapvető küldetés szerint felhívja a figyelmet a szűrővizsgálatok és az emlőönvizsgálat fontosságára. Különítményük — más helyi civil szervezetek tagjaival közösen — részt vett a megegyező célú budapesti Lánchíd-sétán is.

Október 8-án az egyszeri kazincbarcikai járókelő egy, a „rózsaszín 50 árnyalatában” tündöklő menetre lehetett figyelmes, az élen többek között Szitka Péterrel, a város polgármesterével. Egy nálunk is több éves globális hagyománynak áldoztak a felvonulók, kezükben lufikkal és szalagokkal, a mellrákellenes küzdelem figyelemfelhívó csoportos masírozásán. A program fő szervezője Tokai Edit önkormányzati képviselő, aki egyúttal a Kazincbarcikai „Teljes Életért” Egyesület elnöke és a Rákbetegek Országos Szervezetének elnökségi tagja is. Mesélt arról, hogy ilyenkor szerte az országban is rózsaszínbe öltözött sétákat tartanak, ezzel terelve a fókuszt a jó ügyre, a mellrákkal szembeni tudatos felkészülésre.

Október a mellrákellenes küzdelem hónapja

„Októberben felhívjuk a figyelmet a mammográfiai szűrővizsgálatok mellett az emlőönvizsgálat fontosságára is, amelyet minden hónapban el kellene végezni — hangsúlyozta Tokai Edit. — A megfelelő orvosi vizsgálatokkal az időben felfedezett rosszindulatú megbetegedések sokkal nagyobb eséllyel gyógyíthatók.” 



Amikor Kolorcity legfőbb színe is a rózsaszín lesz

A mellrákellenes küzdelem jegyében szervezte a kazincbarcikai egyesület is a sétát, annak nemzetközi szimbolikájával, rózsaszínbe bújva, ugyancsak rózsaszín-ciklámen árnyalatú lufikkal, szalagokkal a kézben. Átsétáltak a Tardona-patak hídjáig és a korlátra kötözték élénk kellékeiket, feltűnést keltve célkitűzésüknek. A meneten Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere is részt vett. 

A helyi aktivisták a városhatáron túl is masíroznak a „Teljes Életért”

A „Teljes Életért” Egyesület nem első sétáját tartotta idén. Október 6-án Budapesten is felvonultak az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület meghívására.

„Évek óta részt veszünk az ő lánchídi sétájukon, tagjai vagyunk az egyesületnek — idézte fel Tokai Edit. — A Budapest Marriott Hotelben tartalmas felvilágosító előadásokat, majd kerekasztal-beszélgetéseket hallgathattunk. Ezt követően indult a menet a gyönyörűen kivilágított Lánchídra zenészekkel, mazsorettekkel, fúvósokkal, lufikkal. Megható és egyben felemelő érzés volt, ahogy a hömpölygő tömeg átvonult a Lánchídon. Nagyon szép és emlékezetes nap volt számunkra.”

Tokai Edittől azt is megtudtuk, hogy saját szervezetük mellé meghívtak Kazincbarcikán működő más civil szervezeti tagokat is, akik örömmel vettek részt, és nagyon jól érezték magukat. 



A hazai pályán megkérdeztük a résztvevő Csősz Bélánét, a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ nyugalmazott igazgatóját is, hogy mit jelent neki ez a nap és ez az élmény.

„Közösséget, összetartást, segítséget, támaszt, figyelemfelkeltést és információt jelent a sétánk — kaptuk a választ. — Hatalmas közösséget tart össze, jó embereket, akik segítenek egymáson. A séta örömtevékenység és egyben egészséges, amire nekünk nagyon törekedni kell. Én érintettként már 18 éve sétálok, a covidos időszakot kivéve. Remélem, hogy Budapesten a rózsaszín lánchídi sétán, és itt, a mi a szeretett városunkban is nagyon sokáig fogok még sétálni” — zárta megindítóan a gondolatsort Csősz Béláné.



 

További híreink

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 14. 08:29

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.

KolorTV élőben

Programajánló

TÖKÖS családi játszóház

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk