https://kolorline.hu/Nevel és közösséget épít — a Szalézi is készül a középiskolai felvételire

Nevel és közösséget épít — a Szalézi is készül a középiskolai felvételire

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Nyílt napot tartottak a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban. Az intézményben egy hatosztályos, két kilencedik osztályos és egy nyolcévfolyamos osztály indul a következő tanévben. Balla Árpáddal, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium igazgatójával beszélgettünk a legfontosabb tudnivalókról.

Krajnyák Noel jelenleg Sajószentpéteren tanul, úgy véli, elég jó angolból, de azért szeretné még nyelvtudását továbbfejleszteni, ezért jelentkezik majd a kazincbarcikai gimnáziumba. Tomori Viktória testvére is szalézis: „Úgy döntöttem, hogy én is ide szeretnék járni, nulladik angolra szeretnék jelentkezni” – emelte ki a nyílt napon a fiatal.



Felvételi kisokos

A központi írásbelire december 2-ig kell jelentkezniük azoknak a diákoknak, akik például a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium 6, 5 vagy 4 évfolyamos osztályába szeretnének jelentkezni. A 8 évfolyamos képzésre jelentkezőknek nem kell felvételit írniuk, így nekik erre külön nem kell jelentkezést beadni sem, azonban a februári jelentkezési időpont őket is érinti majd.

A központi írásbeli felvételire elektronikus úton is lehet jelentkezni az ügyfélkapunk keresztül, illetve a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium portáján is hozzáférhető lesz a jelentkezési lap, ezt kitöltve személyesen, vagy postán lehet eljuttatni az intézménybe december 2-ig. A kazincbarcikai gimiben egyébként mindkét írásbelit meg kell jelölni, a magyart és a matematikát is. A központi írásbeli felvételi jelentkezési lapot abba a központi felvételit rendező iskolába kell eljuttatni, ahol a felvételi vizsgát szeretné megírni a jelentkező.

A két felvételi dolgozatot 2025. január 18-án, szombaton délelőtt 10:00 órától kell megírni, méghozzá abban az intézményben, ahova beadta a jelentkező a jelentkezést a központi írásbeli dolgozatra. Ennek eredményéről február 7-ig küldenek értesítés.

Az általános jelentkezést a középfokú intézménybe 2025. február közepéig kell megtenni. További részletek folyamatosan a szalezigimi.hu oldalon is elérhetők majd.



Egy gimi, sokféle szakterület

Balla Árpád, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium igazgatója elmondta, nagyon fontosnak tekintik a nyelvoktatást, ebben a kiváló eredményeink is vannak, tavaly például 120 diákokból 108-an középfokú komplex nyelvvizsgát tettek, míg 32 diák eleget tett a felsőfokú nyelvvizsga követelményeknek is.

„Mi hagyományosan a humán tárgyak iránt vagyunk elkötelezettek, vagyis a történelem, a magyar nyelv és az idegen nyelvek nagyon fontos szerepet töltenek be az oktatásunkban” – hangsúlyozta Balla Árpád.  



Felvétel meggyőző eredményekkel

„Néhány tévhitet mindenféleképpen szeretnék eloszlatni, ugyanis ebbe a gimnáziumba egyesek szerint csak 4,8 fölött lehet bejutni. Ez nem igaz — emelte ki az igazgató. — Más eredményekkel is be lehet jutni. A másik tévhit pedig az, hogy „mindenkit felveszünk — sorolta az intézményről szóló sztereotípiákat Balla Árpád. Szerinte az igazság valahol középen van. — Vagyis nem veszünk föl akárkit, de szerényebb átlagokkal is felvételt lehet nyerni nálunk — emelte ki, majd hozzátette, hogyha valaki úgy gondolja, hogy tényleg mindenkit felvesz az intézmény, akkor ez azt is jelentheti, hogy az iskola hozzáadott értéke nagyon magas, hiszen a továbbtanulási számok ezt mutatják. — Az egyetemi felvételi során a tanulók 98 százaléka sikeresen felvételizett, tavaly és tavalyelőtt is ez volt az eredmény.”

Nevel és közösséget épít

„Nagyon vonzó, hogy mi nemcsak tanítunk, hanem nevelünk is. Ez azt jelenti, hogy odafigyelünk a diákokra, rengeteg közösségi programunk van. Tavaly kiszámoltam, hogy minden hétre jutott legalább egy program” – összegezte a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium igazgatója.

További híreink

Felavatták a gólyafiókákat – Ünnepi műsorral köszöntötte a város az elsősöket

Dátum: 2026. szept 01. 12:47

Idén is felavatták a kisgólyákat Kazincbarcikán. A városi gólyafióka-avatónak ezúttal is a főtér adott otthont, ahol Kazincbarcika városa a tankerületi központtal és a Miskolci Egyházmegyével közösen köszöntötte az első osztályosokat. Az új diákokat ünnepi műsor, fogadalomtétel, valamint zenés és verses fellépés várta. 

Beavatkozásra volt szükség a Csónakázó-tónál a tartós aszály miatt

Dátum: 2026. aug 30. 10:37

A Csónakázó-tó zöldes vize és az augusztusban tapasztalt kisebb mértékű halpusztulás több kérdést is felvetett az elmúlt időszakban. A problémák hátterében a tartós csapadékhiány áll: a Tardona-patakból megszűnt a tó természetes vízutánpótlása és átöblítése. A Barcika Park Nonprofit Kft. augusztus elején megkezdte a szükséges beavatkozásokat, amelyek eredményeként a halpusztulás megszűnt.

Év végéig biztosított a városi piac működése – eladná az épületet a tulajdonos

Dátum: 2026. aug 28. 11:10

December 31-ig biztosított a Kazincbarcikai Városi Piac működése, azt követően azonban egyelőre bizonytalan a csarnok sorsa. A magántulajdonban lévő piac működtetése évek óta veszteséges, ezért tulajdonosa értékesíteni szeretné az épületet, és az üzemeltetést sem kívánja folytatni. Az önkormányzat támogatást ajánlott a működés fenntartásához, és továbbra is keresi annak lehetőségét, hogyan maradhat meg hosszú távon a piaci árusítás Kazincbarcikán.

Még marad a nyárból: öt új dallal folytatódik a Vízijáték-show

Dátum: 2026. aug 26. 14:19

Lassan véget ér a nyár, a kazincbarcikai Vízijáték-show azonban még nem búcsúzik. A főtér egyik legnépszerűbb esti programja augusztus 28. és szeptember 6. között minden nap várja a közönséget, ezt követően pedig – amíg az időjárás engedi – pénteken, szombaton és vasárnap folytatódnak a zenés, fényekkel kísért vízi show-k. A repertoár is megújul: augusztus végén öt új dal kerül a programba.

KolorTV élőben

Programajánló

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk