https://kolorline.hu/Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum Kazincbarcikán

Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

November 25-én Kazincbarcikán rendezték meg az éves járási közbiztonsági egyeztető fórumot, ahol a Kazincbarcikai járás minden településének polgármestere, a polgárőrség képviselői, a kisebbségi önkormányzatok és a történelmi egyházak képviselői vettek részt. A fórum célja a közbiztonsági helyzet kiértékelése és a problémák közvetlen megbeszélése volt.

Közbiztonsági eredmények és online bűnözés

Az elmúlt év során sikerült fenntartani a közbiztonságot és a közrendet a településeken – jelentette be Nagy Gábor a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság rendőrkapitánya.

„A bűncselekmények száma jelentősen nem nőtt, és a felderítési arányok is javultak, így eredményesebben derítettük fel a bűncselekmények elkövetőit mint a tavalyi évben” – mondta Nagy Gábor. A rendőrkapitány kiemelte, hogy a lopások továbbra is a leggyakoribb bűncselekmények közé tartoznak, míg a betörések száma az elmúlt 10 évben jelentősen csökkent. Ugyanakkor az online térben elkövetett bűncselekmények, például az internetes csalások, egyre nagyobb kihívást jelentenek. A lakosság felkészületlensége miatt ezek a bűncselekmények jelentős károkat okozhatnak, de Nagy Gábor hangsúlyozta, hogy az elkövetők sok esetben országhatárokon átnyúló tevékenységet folytatnak.

„A legfontosabb, hogy minél gyorsabban kapjunk jelzést ezekről az esetekről, így időben tudunk intézkedni, hogy lefoglalásra kerüljön az a pénz, ami még esetleg úton van. Ebben az évben kimagaslóan eredményesek voltunk, amit szeretnénk fenntartani a jövő évben is” – tette hozzá.



Rendészeti intézkedések és kihívások

Vincze Csaba, a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet vezetője beszámolt az utóbbi időszak intézkedéseiről.

„Az önkormányzati rendészet munkatársai között történt egy pozitív változás, jó néhány fiatal kolléga került be a szervezethez, akik egy más típusú lendületet hoztak” – mondta Vincze Csaba. Hozzátette, hogy a rendészet legfontosabb feladata a közterületeken való jelenlét fokozása és a kisebb súlyú jogsértések gyors kezelése. A hajléktalanokhoz köthető jogsértések, mint például a köztisztasági problémák és a tiltott közterületi szeszesital-fogyasztás, komoly feladatot adnak a rendészetnek. Emellett gyakran részt vesznek a kóbor ebekkel kapcsolatos intézkedésekben, és rendszeresen ellenőrzik a közlekedési szabályok betartását, hogy biztosítsák a közterületek rendjét és biztonságát.



Jövő évi tervek és kapcsolatépítés

A fórum résztvevői a jövő évi terveket is megvitatták, különös tekintettel az időskorúak védelmére és az online bűncselekmények elleni fellépésre. Mind Nagy Gábor rendőrkapitány, mind Vincze Csaba rendészeti vezető hangsúlyozta a közvetlen kommunikáció és az állampolgári bevonás fontosságát. „Az egyik legfontosabb az, hogy kommunikáljunk és közvetlenül értesüljünk a lakosság problémáiról” – mondta Nagy Gábor. Vincze Csaba hozzátette, hogy a rendészet célja nem a büntetés, hanem a reagálás, és kérte a város lakosságát, hogy legyenek toleránsak egymáshoz.

Fókuszban a közvetlen kommunikáció

A járási közbiztonsági egyeztető fórum remek lehetőséget biztosított a közbiztonsági helyzet értékelésére és a közvetlen kommunikációra. Az esemény során megvitatott problémák és tervek alapján a következő évben is folytatódik a közös munka a közbiztonság javítása érdekében.



 

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.