https://kolorline.hu/Barcikart-díj 2025-ös átadó a magyar kultúra napján

Barcikart-díj 2025-ös átadó a magyar kultúra napján

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Hagyományosan, de mégis mindig megújulóan tartotta Kazincbarcika városa a magyar kultúra napjának összművészeti ünnepét a Mezey István Művészeti Központban. Zene, tánc, ének és prózai köszöntő közösen fogadta a közönséget, a háttérben az eddigi Barcikart-díjas művészek válogatott alkotásaival készült díszlettel. Az idei díjat ugyanezen a porondon adták át Lalák Angelika keramikusművésznek, a színes városunkat továbbdíszítő Mesélő szobor és a Kolorkerámia nevű extravagáns kerámiapad alkotójának.

Január 22-ének kora estéjén, pontban a magyar kultúra napján dicső közönség gyűlt össze a Mezey István Művészeti Központban együtt áldozni a nap szellemének. Már a belépést követően kulturális fogadtatásában lehetett része az érkezőknek, hála a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola dalos-zenés vendégvárásának. Az emeleti rendezvényteremben még az üdvözlőbeszéd előtt a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákjai adták elő a felkészítőjük, Vassné Szokircsák Diána által komponált szerteágazó művészeti műsorukat. A magyar kultúrát annak a jeles napnak az évfordulóján ünnepeljük, amelyiken — a kézirat keltezése szerint — Kölcsey Ferenc 1823-ban befejezte a Himnuszt. A gimisek gazdag műfajválasztékú kreatív műsora éppen ezért Kölcsey Ferenc korába, a Himnusz ihletésének körülményei közé repítette képzeletünket változatos művészeti eszközökkel. A vers- és prózaszavalós előadás táncos betéteit a szintén Barcikart-díjas Galagonya Citerazenekar vezetője, Scserbin János kísérte. 

A szalézisek műsorának mottója a következő volt: „A kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi azt magának.” Ennek üzenetéhez jól idomult a gyakorlatban az ifjú nemzedék által előadott magyar kultúra napi műsor, de a tanári küldöttség is hozzátette a magáét az egészhez. A diákokat követte a Szalézi énektanára, Svéd Mátyás egyedülálló és egyedi hangvételű a’capella Himnusz-előadása. 



Szakmai közönségköszöntő a magyar idézetek és a lokális kultúraápolás jegyében

A kultúra napjának szakmai köszöntőjét, Somodi-Hornyák Szilárd „Távolodó” képzőművész és a Szalézi iskola művésztanára mondta. Erős kérdés hangzott el tőle beszédének elején: „Van-e dolgunk a kultúrával 2025-ben?” A válogatott, tudatosan magyar idézetekkel sokoldalúan alátámasztott végső válasz nem lett meglepő. Ezután a Távolodó-féle érdekes és elgondolkodtató Himnusz elő- és utóéleti tényfeltárások következtek, majd dinamikusan összefoglalta a művész az egykori szocialista iparvárosunk művészettel, kultúrával és esztétikával kezdetektől összefonódó útját, egészen a mai Kolorcity-korig. Hatásos gondolatsora végén markánsan halmozta, hogy mi mindennek a városa is Kazincbarcika:

„Ez a város az Egressyk városa, a Mezeyk városa, a szobrok városa, a fiatalok városa, a Nemzet Sportvárosa, a színek fővárosa, Kolorcity, Kazincbarcika. Becsüljük ezt meg! Ki-ki tudása szerint téglával, kővel vagy megújult szellemiséggel építse tovább! Őrizzük meg szívünkben és mindennapunkban azt a tudást és kultúrát, ami itt felhalmozódott! Vigyük haza, mondjuk el a gyermekeinknek, hogy ők is egy szép vagy még szebb Kazincbarcikát kapjanak” — zárta szavait Somodi-Hornyák Szilárd.



A Barcikart-díjat 2025-ben Lalák Angelika keramikusművész kapta

A magyar kultúra napi műsor egyik csúcspontja volt az aktuális, 2025-ös Barcikart-díj személyes átadója. A 2007-ben alapított kitüntető díjból évente csupán egy adományozható a magyar kultúra napján azoknak a városban élő és alkotó, a városhoz kötődő személyeknek és közösségeknek, akik a művészetek, a kulturális élet területén kiemelkedő tevékenységet végeztek. Az elmúlt mintegy 20 évben már számos kiváló alkotó gazdagodott ezzel a díjjal. Ezt az elismerést 2025-ben Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester Lalák Angelika keramikusművésznek, a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola tanárának adta át. Az ő keze munkáját és kreatív szellemét dicséri többek között a Völgy parkban található színpompás és derűs hatású Mesélő című szobor, amely Kazincbarcika 65. születésnapjára készült, és mozaikdarabkáin a város jeles lokálpatriótáinak üzeneteit „meséli” tovább. Szintén Lalák Angelika alkotása a szemekkel játszó, áramvonalas, rendhagyó, alaktalanul is formateremtő ülőfelület, a Kolorkerámia a város főutcáján. A művész emellett 24 éve oktat kézművességet, kerámiát gyermekeknek. Járulékos célja a hagyományok, a vizuális nyelv kifejezőeszközeinek használata, a népművészet és a művészettörténeti ismeretek átadása. Iskolájának falát is további műalkotása díszíti. Továbbá a Sajómenti Népművészeti Egyesület alapító tagja és a Gyermekek Háza-Kézművesház foglalkozásvezetője. Egyéb városi díjai mellett a tehetségekért végzett áldozatos munkája és értékteremtő tevékenysége elismeréseként Lalák Angelika elnyerte a Nemzeti Tehetség Program Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíját is.



Országos elismerés az Egressy Béni Városi Könyvtárnak 

Szintén a magyar kultúra napjára eső hangsúlyos elismerés lett, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium Könyvtári Minőségi Díjban részesítette az Egressy Béni Városi Könyvtárat. „A díj azon könyvtáraknak ítélhető oda, melyek érvényes Minősített Könyvtár Címmel rendelkeznek, munkatársai elköteleződésen és folyamatos fejlesztésen, javításon alapuló kiemelkedő innovációit a könyvtárhasználók elégedettsége és a partnerek véleménye is alátámasztja, valamint a könyvtár folyamatosan és elismerésre méltóan, az önértékelési eredményekre alapozva alkalmazza a minőségmenedzsment módszereit.”

Az Egressy Béni Városi Könyvtár benyújtott pályázatában a „Bölcsis könyvtár” és a „Mesepárna” sajátos módszerének alkalmazásával nyerte el Magyarország könyvtári rendszerének legmagasabb elismerését. A „Bölcsis könyvtár” keretében a 3 év alatti korosztály könyvtárba szoktatása valósul meg. A játék a mesékkel egyedülálló az országban, ugyanis ezzel a korosztállyal egyetlen könyvtárban sem foglalkoznak szervezetten.



A rangos díjat az Egressy Béni Városi Könyvtár igazgatója, Molekné Kőrösi Beatrix szintén január 22-én vehette át Budapesten, a Hagyományok Házában. A kazincbarcikai közönség előtt kollégái hajolhattak meg intézményük nevében.

A magyar kultúra napi műsor fináléja és méltó folytatása

A velős program bravúros zárásaként a Szinvavölgyi Néptáncműhely díszbe öltözött táncosai léptek fel produkciójukkal. A kultúra napjának ünnepe nemcsak megemlékezésből és tisztelgésből állt, hanem a műsort követően új kulturális alapkövet is letett a város ezen a napon, az „Emberben a művész, művészben az ember” című, az első évben 12+1 állomásosra tervezett újszerű kiállítássorozatának debütálásával. Ez viszont már egy következő cikkünk meséje.



 

További híreink

Pályázat a helyi civil- és sportszervezetek számára

Dátum: 2025. márc 04. 11:26

Kazincbarcika Város Önkormányzata idén is támogatja a helyi civil- és sportszervezeteket. A pályázatok benyújtásának határideje 2025. március 31.

Új helyiségek a Kazincbarcikai Pedagógiai Szakszolgálatnál

Dátum: 2025. márc 02. 19:15

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Kazincbarcikai Tagintézménye hamarosan új helyiségekkel bővül. Az új helyiségek egy új szakértői bizottsági tagintézménynek adnak majd otthont, amely a sajátos nevelési igényű gyermekek diagnosztizálásával foglalkozik. A bővítés célja, hogy a kazincbarcikai, putnoki, ózdi és edelényi járásban élő gyermekek könnyebben férhessenek hozzá a szakszolgálat szolgáltatásaihoz, így már nem kell Miskolcra utazniuk.

Saját kutyája marcangolt szét egy nőt a Vécsetál dűlőben

Dátum: 2025. márc 01. 17:31

Egy lakhatásra alkalmatlan zártkerti ingatlanban saját láncon tartott kutyája marcangolt szét egy nőt a Vécsetál dűlőben szombaton. A segítségére érkező első mentőautó elakadt az oda vezető sáros úton, csak egy másik kocsi tudott felmenni érte, és kórházba szállítani. Információink szerint a nő súlyos sérülésekkel került kórházba.

Befektetői életműdíjban részesült a tulajdonos Wanhua Chemical Csoport és a BorsodChem

Dátum: 2025. márc 01. 09:00

A 2011-es, 1,23 milliárd euró értékű akvizíció, amelynek keretében a Wanhua Csoport felvásárolta a kazincbarcikai BorsodChemet, és az azóta eltelt időszakban megvalósított, összesen 1,8 milliárd euró értékű fejlesztési programja alapján a Wanhua BorsodChem képviselője vehette át a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Év Befektetője gáláján a Wanhua Chemical Csoportnak odaítélt idei Befektetői életműdíjat. A tavaly 75. születésnapját ünneplő társaság hasonlóan ambiciózus jövőképpel tekint előre is, célja, hogy az évtized végére megduplázza árbevételét és az európai vegyipar meghatározó szereplőjévé váljon. A hazai vegyipar legnagyobb vállalata a fenntarthatóság és az innováció jegyében kíván a kontinens legversenyképesebb poliuretán-gyártóbázisává válni, miközben jelentős pozíciót tervez kiépíteni az új vegyianyagok gyártásában is. Fejlesztései nemcsak a versenyképességet erősítik, hanem hozzájárulnak a helyi közösség támogatásához és a környezet hosszú távú, kiemelt védelméhez is.

KolorTV élőben

Programajánló

Perspektíva - az Ózdi SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola kiállítása

Mezey István Művészeti Központ

Seres László festőművész kiállítása - Emberben a művész, művészben az ember

Mezey István Művészeti Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk