Autodidakta tehetség kiállítása kazincbarcikai témájú festményekkel

Először lépett közönség elé élénk színű, ingergazdag festményeivel az önfejlesztő szabadidős festő, Kristóf Krisztián. A Napsugár Tagóvoda munkatársának művei között kifejező portrék és csendéletek mellett kiemelkedő számú Kazincbarcikát ábrázoló városi tájkép élvezhető. A felvillanyozó kiállítás a Mezey István Művészeti Központ emeleti kiállítótermében február 28-ig tekinthető meg.

A Mezey István Művészeti Központ a befutott művészek mellett a feltörekvő tehetségeket is támogatja. Így engedte át egyik kiállítóterét a Kazincbarcikán dolgozó rudolftelepi karbantartó, Kristóf Krisztián alkotásainak. A Kazincbarcikához kötődő kiállításlátogatók bár biztosan meg-megállnak az átható tekintetű portréknál és megcsodálják az egyik rudolftelepi, már-már fotórealisztikát közelítő kompozíciót, de igazán felderülni a jól ismert tereket viszontlátva fognak. A Völgy park festett leveleit szinte megtáncoltatja nekünk a szél, az ecsetelt Csónakázó-tóhoz pedig mintha csak odasétálhatnánk a képkeretben. Sokan ismerhetjük fel a kevésbé fővonalas utcasarkokat is, az örök lenyomatot kapott színpamacs-égbolt alatt. Sokaknak örömet szerezhet Kristóf Krisztián 31 festményes összeállítása, „Lelkem vásznai” címmel február végéig, a művészeti központ nyitvatartási idejében.

Aki az ecsettől tanulta az ecsetfogást

„Dukai Georgina: Festeni jó.

Hogy mi a festészet? Ne kérdezd, nem tudom,
nem tanultam, csak érzem és alkotom….
Mikor megérzem a festőszer édes illatát,
szívemet valami furcsa érzés járja át,
s megszűnik a külvilág
Élvezem, ahogy az üres semmiből
megfestem az élet egy pillanatát…
S ha kész, megcsodálom és megköszönöm..
Figyelem, mint újszülött gyermekem,
hiszen egy részem, belőlem ..
S ha már nincs velem,
Mindvégig meg őrzöm emlékeimben.”

Nem is választhatott volna alkalomhoz illőbb idézetet a január végi kiállítást megnyitó Horváthné Geleta Mária, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák nyugalmazott vezetője, Krisztián legelső festményének kedvezményezettje. A magát is autodidakta festőként hangsúlyozó művész ugyanis Mária idézetéhez hasonlóan mesélt a saját ihletettségéről, a motivációjáról és festészetéről.

„Azt szeretem lefesteni, amit látok. Kazincbarcika és Rudolftelep is nagyon szép hely, mindkettőből lehet inspirálódni — fogalmazta meg Kristóf Krisztián, aki a legnagyobb szabadságot a tájképalkotásban találja. — Már gyerekkoromban szerettem rajzolni, és a festés előtt is rajzoltam kikapcsolódásképpen szénnel, illetve grafittal. A festészetben 2019-ben láttam meg az új kihívást. Elkezdtem utánanézni és olvasni, majd rájöttem, hogy magamon tudom legjobban megtanulni az ecsetkezelést, kitapasztalni, hogy nekem, az én stílusomnak mi a legjobb. Onnantól pedig az a lényeg, hogy az ember sose elégedjen meg saját magával, mert úgy tud fejlődni.”

Az út az első festménykiállításig

Az alkotó két év önfejlesztő festészet és nagyjából 40 elkészült mű után kezdett saját tárlatban gondolkodni. Ismerősei biztatásra döntött úgy, hogy érdemes lenne nagyobb közönségnek is megmutatni a képeket. Az utóbbi években már tudatosan jövőbeli kiállításra is készülve festette alkotásait, köztük a tájképeket saját fotói alapján. Ezekkel nagyon hűen adja vissza a barcikai hangulatokat, mégis plusz élményt nyújt, ahogy saját látásával átformázva őriz meg emlékeket másoknak: Kazincbarcika egy múló állapotáról, a színek, az árnyak, a felhők vagy a víztükör pillanatnyi összjátékáról, örökkévalóvá téve a megismételhetetlent.

Egy korábbi kiállító, Bukodiné Sólyom Ilona segítségével kereste meg a szervező Ursutzné Blága Krisztinát, aki örömmel fogadta be képeit. 

„Autodidakta festőként rögtön nagyon ügyesnek találtam Krisztiánt, különösen a barcikai témájú műveivel fogott meg — emlékezett vissza Ursutzné Blága Krisztina, a kiállítás szervezője. — Szép, letisztult tárlat jött létre, amelyhez a művész igényessége is kellett. Ritka az ilyen szépen, egységesen keretezett tárlat.”

A megnyitó nagyon kellemes meglepetés volt a kiállításszervezőnek, várakozáson felül népes közönséggel. Krisztián tágabb munkahelyéről, a nagy létszámú Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központból is sokan jöttek el, és nemcsak a közvetlen munkatársai, hanem az intézményhálózat távoli egységeinek kíváncsi dolgozói is. Rudolftelepi „delegáció” is érkezett Kazincbarcika rendszeres kiállításlátogatói mellé. Ursutzné Blága Krisztina arról is beszámolt, hogy a tárlat sikere a megnyitón túl is folytatódik, sokakat vonz látogatási időben. Ez is megerősíti a szervezőt a többfunkciós működésük létjogosultságában, hogy ne csak profiknak, hanem Kazincbarcikához kötődő amatőr művészeknek is teret adjanak.

Színek és hangok összjátéka a megnyitón

Krisztián számára nem volt kérdés, hogy a bemutatkozását avató személy szerepét Horváthné Geleta Máriának adja, úgy, ahogyan élete első festményét, a helyben szintén kiállított Rögös utat is. Mária és Krisztián között még közös munka során alakult ki baráti kapcsolat. A Kazincbarcikai Összevont Óvodák egykori vezetőjében a művész nemcsak saját munkájának szimpatizánsát látja, hanem a festészetet alapvetően is értékelő és megbecsülő műkedvelőt is.

„Miben rejlik a művész képeinek szépsége? — tette fel a kérdést a megnyitón Horváthné Geleta Mária. — A színek használatáról vallott felfogásában rejlik. Számára a világ, amelyben élünk, a színekre épül. A szín a tárgyak fontos része. Ha attól megfosztanánk, vagy azt eltorzítanánk, már nem az lenne, aminek a festő szánja” — hangzott el mindez Kolorcityben. Ezzel a érzékelésbeli és gondolati háttérrel nem is csoda, hogy a festő múzsára talált a városunkban.

A megnyitón kiegészítő művészeti ágként a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és művésztanárai is felléptek: Bar Aisa zongorán (felkészítője Nagy Albertné), majd Kaibás Éva Helga fuvolán (felkészítő pedagógusa Bacskó Éva). A fuvolást Szabó-Farkas Petra kísérte zongorán.

Merre vezethet tovább egy autodidakta festő útja a saját kiállításon túl?

Kristóf Krisztián folyamatos fejlődésre törekszik. Úgy véli, hogy ehhez nagyfokú önkritika szükséges, ahogyan alázat is. Szerinte a művészetet soha nem szabad félvállról venni. További kiállítások terveit is dédelgeti, de addig egyre nagyobb kihívást keres magának a festészetben. Olyan fotókat választ alapnak, amelyeket minél részletgazdagabban kell megfestnie a hatásos eredményért.

A siker már az első tárlaton sem maradt el, a kiállító több alkotása is új gazdára talált. Egy-egy darabot pedig ajándékba ajánlott fel a két településnek: Rudolftelepnek és Kazincbarcikának. A nagyvonalúság a műveivel kapcsolatban rövid pályája ellenére sem idegen a művésztől. Képeit többször ajánlotta fel jótékony cél érdekében árverésre, például egy beteg kisfiú vagy hirtelen anya nélkül, félárván maradt három testvér javára.

Krisztián számára a saját kiállítás már egy megvalósult álom, és hasonlóan képzeli el további festői útját is. Legfőbb célja minél több szép, értékelhető képet kiadni a keze közül. Épp ahogyan karbantartói munkájában — amelyhez hozzátartozik az udvar szépsége — a munka utáni kikapcsolódásban is erre törekszik, és jól ismeri, hogy ehhez mire van szüksége: „Elég egy hangulat, egy szép táj, egy érzés, és már mennek is dolgok…”