https://kolorline.hu/Szombattól indul az online távhő ügyintézési rendszer Kazincbarcikán

Szombattól indul az online távhő ügyintézési rendszer Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A március 1-jével induló új online felületen nemcsak a távfűtési számlákat lehet befizetni, hanem az egyenleget is azonnal láthatja a szolgáltatást igénybe vevő, illetve sokféle olyan ügyet is intézhet, amelyhez korábban fel kellett keresni az ügyfélszolgálatot. A regisztráció után ez mostantól pár kattintással otthonról elérhető.

„A Barcika Szolg Kft. komoly fejlesztésbe kezdett, először egy távhőszámlázó programot fejlesztettünk, majd második lépcsőben az online ügyfélszolgálat indul március 1-jétől — emelte ki dr. Kovács László, a Barcika Szolg Kft. ügyvezetője. — Ennek lényege, hogy gyakorlatilag a felhasználók minden ügyüket el tudják otthonról intézni. A regisztráláshoz egy távhő-szolgáltatási számla szükséges, illetve ennek a sorszáma és az azon lévő felhasználói azonosító, majd egy olyan jelszó, amit a szolgáltatást igénybe vevőnek kell megadnia. Ugyancsak szükség lesz e-mail-címre és telefonszámra is” — ismertette az ügyvezető.



A regisztrációs folyamat pontos, képes leírását is megtalálják a városlakók a Barcika Szolg honlapján.

„Olyan felületet fejlesztettünk, ahol az ügyfelek a népszerűbb ügytípusokat könnyen el tudják intézni — hangsúlyozta Sáfár László, a cég energetikai igazgatóhelyettese. — Ilyen például a levelezési cím módosítása, a bankkártyás fizetés, a számlák és az egyenleg leellenőrzése, letöltése vagy a levelezési cím módosítása.”



Ügyintézés otthonról

Az online felületen mostantól a melegvíz-óra átalányának módosítását is el lehet majd végezni, és az évente egyszeri melegvízóra-állást is be lehet majd diktálni itt. Nem sürgős esetekben hibabejelentést is tehetünk online.

Az új rendszer lehetőséget biztosít dokumentumok feltöltésére és személyre szabott értesítések küldésére is. Például értesítést kaphatnak a fogyasztók, ha nem lesz fűtés vagy ha a problémát megoldották.

Hibabejelentés új számon!

Március 1-jétől a hibabejelentő telefonszáma is megváltozik: a +36 21 350 0120-as számon fogadják majd a hívásokat. A Barcika Szolg Kft. Facebook-oldala is elindul, ahol aktuális hírekkel és információkkal találkozhatnak a fogyasztók. 



 

További híreink

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

KolorTV élőben

Programajánló

TÖKÖS családi játszóház

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk