https://kolorline.hu/Rekordszámú nevező a tavasznyitó VIII. rejtvényfejtő versenyen

Rekordszámú nevező a tavasznyitó VIII. rejtvényfejtő versenyen

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Soha nem látott számú résztvevő fogadta el a kazincbarcikai Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub meghívását a Mezey István Művészeti Központban rendezett a VIII. rejtvényfejtő versenyre. Több korosztály tette próbára a tudását és észjárását az asztaloknál egyéni vagy páros szettben az önkormányzattal és a Barcika Art Kft.-vel együttműködésben szervezett kultúrprogramon.

A március 1-jei elmetusán a következő intellektuális sportágakban küzdöttek az érdeklődők: szókerék, sudoku és keresztrejtvények. A szervezők ráadásul a nehézséget is fokozták a tavalyihoz képest, hogy ne csak a létszám emeljen a téten.

Az eseményen vidám köszöntőbeszédet mondott Klimon István alpolgármester is, aki úgy véli, hogy nagyon jó, hogy ilyen sokan úgy gondolják, hogy pallérozni kell elméjüket annak egyik legjobb eszközével. „Az, hogy itt ország-világnak megmutatják, mennyire jól fejtenek rejtvényt és mennyire jól használják agytekervényeiket, az számunkra mindenképpen szívderítő” — nyilatkozta a városvezető. 



Az intellektuális viadal szigorú szabályok és parkolópályára tett mobilok mellett zajlott. A segédeszközt csak a kávé és más, helyben biztosított frissítők jelentették. A megmérettetésre távolabbi városokból is neveztek.  

Szécsi Ottó, az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub tagja, a rejtvényverseny szervezője elárulta, hogy a kétórás verseny után minden jelentkező emléklapot kapott, de két kategóriában az első három helyezett még külön díjazásban is részesült. A következő indulók végeztek dobogósként:

Egyéni versenyzők:

1. helyzett: Szabó Herendovics Kornélia
2. helyezett: Székely Szabolcs
3. helyzett: Balogi Erzsébet

Páros versenyzők:

1. helyzett: Skrován József - Skrován Józsefné
2. helyzett: Sólyom Sándor - Fábián Lajos
3. helyezett: Hajdú Gyöngyi - dr. Ragulszki Gyuláné

Gratulálunk az eredményekhez és minden nevezőnek a jó döntéshez, hogy szellemi erővel mentek szelíd csatába.



 

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.