https://kolorline.hu/Ezüstéremmel zárta a Magyar Kupát a VRCK

Ezüstéremmel zárta a Magyar Kupát a VRCK

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A 2. helyen végzett a Magyar Kupában a Vegyész a szombaton délután rendezett döntőben a DVTK Arénában. Toronyai Miklós vezetőedző szerint a játékosok mindent megtettek a MÁV Előre SC ellen a pályán, és becsületesen helytálltak. Szitka Péter polgármester a mérkőzés végén 5 millió Ft-ról szóló támogatói táblát adott át a csapatnak méltó anyagi elismerésként Kazincbarcika Város Önkormányzata nevében.

A Székesfehérvár ellen játszotta a végső, mindent eldöntő mérkőzést a GreenPlan-VRCK szombaton Miskolcon. A Magyar Kupában a győzelem volt a tét, ám ezúttal a MÁV Előre volt a jobb, így 1-3 arányban nyerte a döntőt, elhozva a kupagyőzelmet. A Vegyésznek sem lehet oka panaszra, az ezüstérem is gyönyörűen csillog, ráadásul mindent megtettek azért, hogy megnehezítsék a székesfehérváriak dolgát. 

Toronyai Miklós vezetőedző a mérkőzést követően a KolorTV-nek elmondta, hogy a fiúk szépen belementek a mérkőzésbe, nem ismertek elveszett labdát, csúsztak-másztak a pályán, egyszóval a maximumot hozták ki magukból.

„Nagyon büszke vagyok a csapatra, és szerintem Barcika is büszke lehet rájuk — kezdte az értékelést Toronyai Miklós. — Úgy láttam, hogy 1-2 játékos sokkot kapott a DVTK Aréna atmoszférájától, hiszen nincsenek hozzászokva ilyen jellegű miliőhöz, egy ekkora óriási csarnokhoz. Azt gondolom, hogy ilyen játékkal ki lehet kapni, főleg annak fényében, hogy egy nagyon jó csapat ellen játszottunk, közben pedig abszolút nem vallottunk szégyent.”




A mérkőzést követően nemcsak az ezüstérem került a játékosok nyakába. Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere meglepte a Vegyészt, és 5 millió Ft-ról szóló táblát adott át a csapatnak, amellyel Kazincbarcika Város Önkormányzata a VRCK játékosait és edzőit támogatja a kiemelkedő teljesítményükért. A városvezető szerint tisztesen helytállt a csapat, amit anyagi elismeréssel kívánt jutalmazni az önkormányzat. 

„Azok a játékosok, akik idáig eljutottak, nagyon sokat dolgoztak — hangsúlyozta a polgármester. — Ennek városunk részéről méltó elismerése az, hogy anyagi támogatásban részesülnek. Tisztes helytállás volt a kazincbarcikaiak részéről, ami azt gondolom, hogy süvegelendő. Egy percig nem lehetünk szomorúak, úgyhogy gratulálok Toronyai Miklós csapatának és stábjának, minden elismerésem az övék.”

A VRCK számára a Magyar Kupa sorozata ugyan véget ért, de az ezüstérem csak egy állomás. A küzdelmek az Extraligában folytatódnak. A Vegyész március 22-én 17:00 órától a Debrecen ellen hazai pályán kezdi meg a játékot a Don Bosco Sportközpontban.





 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk