https://kolorline.hu/Leütötte, kirabolta, elmenekült - elfogták az útonállót

Leütötte, kirabolta, elmenekült - elfogták az útonállót

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Templomból tartott hazafelé Kazincbarcikán az a 87 éves nő, akit hátulról leütöttek, majd a támadó elvitte a megsérült nő értékeit. A rendőrség forrónyomon azonosította és elfogta a támadót — tájékoztatott a police.hu.

Rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 50 éves sajókazai férfival szemben. A gyanúsított március 12-én 18 óra 50 perc körül Kazincbarcikán a Pollack Mihály utcán hátulról leütötte áldozatát, akitől arany ékszerét és a táskáját erőszakkal elvette, majd elmenekült a helyszínről. A sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A bejelentést követően a rendőrség forrónyomon kezdte meg a hajtóvadászatot a támadóval szemben. A rendőrök a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet támogatásával adatokat gyűjtöttek, illetve módszeresen ellenőrizték a városi kamerák felvételeit. Ezekből többek között kitűnt, hogy a férfi az elmúlt napokban több nőt is követett.



A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály bevetési egységével összehangolt akcióban március 14-én fogták el sajókazai otthonában az 50 éves férfit. A gyanúsítottnál tartott kutatás eredményeként a rendőrök megtalálták és lefoglalták az elrabolt nyakláncot, illetve a táskát, továbbá az abban lévő elégetett iratokat a kályha hamujában.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság kihallgatása után őrizetbe vette az útonállót, egyben előterjesztést tett letartóztatására is.

Az elfogásról készült videó megtekinthető a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság közösségi oldalán, ITT.

Infó: police.hu
Fotó: B.-A.-Z. Vármegyei Rendőr-főkapitányság videójából

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk