https://kolorline.hu/Irodalmi megmérettetés — 200 általános iskolás gyermek mutatta meg tehetségét Kazincbarcikán

Irodalmi megmérettetés — 200 általános iskolás gyermek mutatta meg tehetségét Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Két napig minden az irodalomról szólt a Dózsa György Tagiskolában Kazincbarcikán. A Szabó Zoltán szépkiejtési, valamint a Petőfi Sándor vers- és prózamondó versenyre idén is nagyon sok általános iskolás jelentkezett, akik iskoláik legjobbjai közül kerültek ki. Március 25-én az alsósoké, míg másnap a felsősöké volt a főszerep. A 2 versenyre majd’ 200 gyermek készült fel prózai vagy verses alkotással, illetve a 3. és 4. osztályosok olvasás kategóriában is megmutathatták tudásukat és tehetségüket.

Várakozással és nagy izgalommal gyülekeztek a versenyzők és kísérőik március 25-én a nagy hagyományokkal bíró Szabó Zoltán szépkiejtési versenyre a Dózsa György Tagiskolában. Klimon István alpolgármester köszöntőjében úgy vélte: minden versenyző a világ legnagyobb kincsét, a magyar nyelvet és annak szépségét ápolja.

„Legyen akár egy szavalóverseny, egy prózamondó verseny vagy egy szépkiejtési verseny, egy dolog mindannyiótokban közös: nagyon szépen beszélitek a magyar nyelvet — fogalmazott Klimon István. — Miután megtanultatok egy verset, annak strófáit, az különlegessé tesz titeket. A szüleitek pedig már akkor büszkék voltak rátok, amikor még otthon együtt gyakoroltatok, hogy megtanuljátok” — hangsúlyozta az alpolgármester.




A Szabó Zoltán szépkiejtési versenyre 121 alsó tagozatos gyermek jelentkezett, akik 5 kategóriában mérték össze tehetségüket. Az 1. és 2. osztályosok vers és próza szekcióban, míg a 3. és 4.osztályosok ezek mellett olvasás kategóriában is indultak. 

A felső tagozatos diákok március 26-án kápráztatták el a zsűri tagjait a Petőfi Sándor szavalóversenyen. Ezen a napon 4 kategóriában 70 diák szállt versenybe.

„Zsűritársaim nevében is mondhatom, hogy nagyon vártuk ezt a napot — fogalmazott Untenerné Márton Ágnes, a zsűri elnöke, a program szervezője, hozzátéve, hogy szeretnék, ha sokáig megmaradna ez a rendezvény a városban. — A versmondó gyerekeket, prózamondó gyerekeket hallgatni mindig öröm, és az, hogy ilyen szépen mondanak verseket, az a további életpályájukon nagy segítséget fog majd jelenteni számukra a jövőben.”

Kazincbarcikán már az 1970-es évek óta rendeznek irodalmi versenyeket az általános iskolások számára. A kultúra művelésének azonban nem csupán történelme van, de jövője is lesz, hiszen a következő évben hasonlóan magas jelentkezőszámmal várják a jövő tehetségeit.




 

További híreink

Hullámrajt Kazincbarcikán – több mint százan vágtak neki az első vízi-futó kihívásnak

Dátum: 2026. jún 14. 17:38

Izgalmas nyári sporteseménynek adott otthont június 13-án a Kazincbarcikai Vízi Komplexum. A város első alkalommal rendezte meg a Hullámrajt elnevezésű úszó-futó kétpróbát, amelyen a legkisebbektől a senior korosztályig több mint százan álltak rajthoz. A résztvevők előbb a medencében, majd a Csónakázó-tó környékén mérték össze erejüket. A verseny egyben a 2026-os Mozgásév első állomása is volt.

Négy napig szünetel a használati melegvíz-szolgáltatás

Dátum: 2026. jún 14. 07:00

A fűtési szezon lezárását követően idén is elvégzi a távhőszolgáltatást érintő éves karbantartási munkákat a Barcika Szolg Kft. Korábban ez a folyamat hosszabb időt vett igénybe, az érintett távfűtéses lakásokban élőknek azonban most előreláthatóan négy napig kell számolniuk a használati melegvíz-szolgáltatás szünetelésével.

Aki színekkel érzékelteti a tereket — Gonda Zoltán kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2026. jún 13. 17:20

Az „Emberben a művész, művészben az ember” című tárlatsorozat újra Kolorcityvel rímelően színpompás festményekkel telítette be a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermét. Gonda Zoltán június 9-én nyílt kiállítása várhatóan a hónap végéig lesz látható. A túlnyomóan intuitív és szürreális alkotások elütően más-más élményt nyújtanak közelről és távolról megtekintve. A 32 darabos műgyűjtemény hatása ezzel a praktikával szinte megduplázódik a látogatók számára.

Mutatjuk a gyógyszertári ügyeleti rendet 2026 második félévére

Dátum: 2026. jún 13. 13:46

Kazincbarcikán közzétették a gyógyszertárak 2026 második félévi ügyeleti rendjét. Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk, hogy az egyes hetekben melyik gyógyszertár látja el az ügyeleti feladatokat.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk