https://kolorline.hu/Mi mindenért lehetünk büszkék Kolorcityre?

Mi mindenért lehetünk büszkék Kolorcityre?

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Egykori iparvárosok tündöklése vadonatúj szerepekben — ezzel a címmel rendezett konferenciát a Magyar Urbanisztikai Társaság Kazincbarcikán, ahol a színek városát is megismerhették a marketingben, kommunikációban és építészetben utazó szakemberek. A helyi előadók számos olyan értékét mutatták meg Kolorcitynek, amelyekre minden itt élő büszke lehet!

Mitől színes Kolorcity?

Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere visszaidézte, hogy milyen jó alappal kezdődött a 2010-es évek első felében a város kiszínezése, hozzátéve az előzményeket, amelyek ma is láthatóak.

„Annak idején a tervezőasztalnál vonalzóval húzták meg az utcákat és a tereket, a ma is meglévő zöldfelületeket. Ebből kellett az elmúlt években egy kicsit újat, színesebbet csinálni” — emlékezett vissza Szitka Péter. 

A városvezető hozzátette: amikor 15 évvel ezelőtt más településeken kellett bemutatkoznia, akkor nem ugyanazok a tekintetek néztek vissza rá, mint napjainkban, ha Kazincbarcikát említi.

„Rosszul esett, hogy mindenki vizionált egy szürke iparvárost, ahol minden színtelen. Ekkor tudatosult bennünk, hogy változtatni kell. Összeszedtük, hogy mi mindent szeretnénk megmutatni, és így jött a szivárvány minden színe. Ha ma kimondjuk, hogy Kazincbarcika, akkor egy mosolygós, öntudatos, erős, mégis egy aranyos, szerethető város az, ami az ide érkezők szeme elé tárul” — foglalta össze Kazincbarcika polgármestere, hozzátéve, hogy az itt élők, a városért dolgozók gondolkodnak, alkotnak, kreatívak és előremenően építik Kolorcityt.



Magyarországon nincs még egy olyan példa, mint Kolorcity

Porhajas Gábor László, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnökségi tagja, a Fiatal Urbanisták Tagozatának elnöke is örömmel érkezett a színek városába. Köszöntőjében kiemelte, hogy az egykori iparvárosokkal, a tervezett városokkal foglalkozni kell.

„A magyar fejlesztéspolitika keveset foglalkozik ezekkel a városokkal. Azokkal, amelyeket a rendszerváltás után elfeledett a magyar politika, magukra hagyva ezen településeket — fogalmazott Porhajas Gábor László. — Valljuk be, hogy nagyon kevés olyan jó példa van az egykori tervezett iparvárosok körében, mint Kazincbarcika. Kolorcityben egy merőben újszerűt alkotott a csapat, és büszke lehet arra mindenki, hogy kazincbarcikai, mert ez egy igazi érték. Magyarországon nincs még egy ilyen példa, hogy egy várost teljesen újrabrandingeltek, és ez egy sikeres városbrandinggé vált.”

Porhajas Gábor egyúttal problémát is felvetett. Megemlítette, hogy napjainkban az egész magyar vidék rossz helyzetben van, kettő kivételével minden vármegye lakossága csökkent, az egykori államszocialista iparvárosoké pedig drasztikusan, köztük például Salgótarjáné, Ózdé és Kazincbarcikáé is. Porhajas szerint ezek azok a kihívások, amelyekkel kezdeni kell valamit.

„A konferencia feladata, hogy megmutassa azokat az utakat, útkereséseket, amelyek sikeressé tehetik újra ezeket a rengeteg értékkel rendelkező városokat — jelentette ki Porhajas Gábor. — Ezek a városok kiváló infrastrukturális adottságokkal rendelkeznek. Barcikához például közel van Miskolc, az autópálya, elérhető a vasúti közlekedés, vannak óvodái, iskolái, egyszóval számtalan potenciál van az infrastruktúrában.”

Porhajas előadásában rávilágított még a Home office lehetőségére és jelentőségére, megemlítve, hogy ezzel például a főváros agglomerációja is jelentősen kitágult, és ma már Budapest agglomerációjának számít akár Siófok és Eger is.



A minőséggel lehet közös nevezőt találni az emberek között

Halász Norbert, a Barcika Art Nonprofit Kft. operatív igazgatója a marketing szerepéről beszélt, amely átszövi a város minden szegletét. A szakember rámutatott arra is, hogy még egy 12 éve működő városmárkánál is van mit tenni, hiszen a városmarketing napjainkban a legkomplexebb társadalmi marketingkihívás.

„A napjainkban tapasztalható közhangulatban, a jelenben megélt közbeszédek közepette rábírni az embereket arra, hogy közös érdekek mentén cselekedjenek, gondolkodjanak, esetleg az ellenérdekeltek magatartásán változtatni tudjunk, az a legnehezebb" — vallotta Halász Norbert. 

Mégis miben hiszünk? — tette fel a kérdést a marketingszakember. A minőségben, amivel közös nevezőt lehet találni az emberek között — adta meg a választ.

„Ha minőségi stratégiát alkotunk, minőségi tartalmat gyártunk, minőségi kommunikációt építünk, és letesszük a névjegyünket a minőség mellett, akkor egyszerűbb közös nevezőt kialakítani. De minimum tiszteletet tudunk elérni — fogalmazott az igazgató. — Így az ellenérdekeltek is törekedni fognak arra, hogy minőségi kommunikáció mellett tudjuk ütköztetni azokat az érveket, amikben esetleg nem gondolkodunk együtt.”



Ez a város mindig befogadó és elfogadó volt

Halász Norbert visszaidézte előadásában a kommunikációs csapat Kazincbarcikára érkezésének kezdetét, amikor a városvezetés ismeretlenül is bizalmat szavazott a stábnak, és nem azt nézte, hogy a csapattagok barcikaiak-e, hanem azt, hogy milyen referencia van mögöttük és milyen tudással rendelkeznek.

Lízinglakóként beköltözve fedezte fel a várost

Szintén büszke Kolorcity-rajongóként mesélt küldetéséről és a borsodi iparváros iránti szeretetéről Ulu, a Kocsmaturista. Az újságíró-blogger lassan 10 éve kocsmákon keresztül ismeri és fedezi fel az európai városokat. Mostanáig mintegy 450 településen járt már, így jó összehasonlítási alappal rendelkezik. Ulu a jelen időutazójának vallotta magát, majd mesélt a konferencia résztvevőinek a Kazincbarcikával született kapcsolatáról.

„Először egy fővárosi kocsmában hallottam Kolorcity történetét, akkor a TOP4-es célpontlistámba került Kazincbarcika. El is jöttem megismerni a várost, majd később, az Úti cél: Kolorcity könyv készítésekor 2 hétre lízinglakóként költöztem ide. Egy nagyszerű élményt élhettem át itt, a városnak pedig azóta is rajongója vagyok” — vallotta meg Ulu az itt szerzett benyomásait.



Mindenki a saját szemével is megtapasztalhatta Kolorcity értékeit

A konferencia résztvevői a délelőtti előadásokat követően egy rövid, de annál tartalmasabb sétán vehettek részt, ahol személyesen is megtapasztalhatták Kazincbarcika épített és művészeti értékeit. A túravezető Somodi-Hornyák Szilárd művésztanár volt, aki extra történetekkel mutatta meg, miért is gondolják egyre többen úgy, hogy Kolorcity valóban egy színes város.

„Közép-Európában a lakosságszámhoz mérten Kazincbarcika rendelkezik a legtöbb szoborral — avatta be az érdeklődőket Somodi-Hornyák Szilárd. — Napjainkra 47 falfestmény, 36 köztéri szobor és több beltéri alkotás található Kazincbarcikán, vagyis összesen mintegy 100-ra tehető a művészi munkák száma”. 



Kolorcity építész szemmel

Juhász-Nagy Balázs, Kazincbarcika város főépítésze arra emlékezett vissza előadásában, hogy mennyire döbbenetes volt számára szembesülni azzal, hogy milyen sztereotípiák élnek az emberekben Kazincbarcikával, a Sajó-völgyével kapcsolatban. A szakember szerint azonban aki ide érkezik, láthatja, hogy mekkora fejlődésen ment keresztül a város. 

„Kazincbarcikán jól látható, hogy a város egy jól karbantartott parkban van, hatalmas zöldfelülettel. Amíg a szocreál épületeknél nagyon jól fellelhető az élhetőség mint szempont a hatalmas fákkal, az egyedi mikroklímával, addig a paneles épületeknél inkább a füves és kevesebb fás parkok jellemzőek" — ismertette Juhász-Nagy Balázs. 

A város főépítésze szerint fontos szem előtt tartani, hogy Kazincbarcikának a szocializmus az építészeti öröksége, így csak erre tud építeni. A szakember úgy látja: az ilyen városoknak, mint Kazincbarcika, meg kell találniuk azokat a pontokat, amelyek fejleszthetőek. Ezért tartotta Juhász-Nagy Balázs jó elképzelésnek a városvezetés azon korábbi tervét, hogy a Kolorcity brand megszületésekor a zöldfelületek és a közintézmények megújításában kezdett el gondolkodni, hiszen önkormányzati szinten erre volt ráhatása. Ennek részeként újulhatott meg a város főutcája, kialakítva az épületek közbenső földszinti lakásaiból azokat az üzlethelyiségeket, amelyekre már akkor is igény mutatkozott a lakosság részéről.



 

„Hasonlóan jó elképzelésnek bizonyult a Völgy park létrehozása is, amely ma már mintegy zöld tengelyként határozza meg a város életét és klímáját” — fogalmazott a főépítész.

A Magyar Urbanisztikai Társaság konferenciáján a részvevők még tucatnyi előadást hallhattak többek között Salgótarjánról, Ajkáról, Ózdról, a kommunikáció és a marketing erejéről, valamint többek között a szocialista iparvárosok újraértelmezési lehetőségeiről is.

A konferenciáról Önök hamarosan egy hosszabb televíziós összeállítást is megtekinthetnek majd a KolorTV műsorán.

További híreink

Az alapoknál kezdődik minden – régiós bébi vízilabda-forduló a Kazincbarcikai Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. febr 23. 20:46

A Magyar Vízilabda Szövetség északkeleti régiója bébi bajnoki fordulónak adott otthont február 22-én a Kazincbarcikai Vízi Komplexumban. A kilenc csapatos versenynapon a mérkőzések mellett az úszástudás felmérése is kiemelt szerepet kapott.

Ceruzák csatája az Egressyben – 39 versenyző mérte össze tudását

Dátum: 2026. febr 22. 17:50

Kilencedik alkalommal adott otthont rejtvényfejtő versenynek Kazincbarcika. A 2026-os fordulóban 39 versenyző mérte össze tudását, akik mintegy 100 kilométeres körzetből érkeztek. A rendezvényt ezúttal is az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub szervezte Kazincbarcika Város Önkormányzatának támogatásával, és többéves kitérő után ismét az eredeti helyszínen, az Egressy Béni Művelődési Központban tartották meg.

„Legyen ez egy őrült karnevál!” – Farsang a Kincsem Napköziben

Dátum: 2026. febr 21. 23:02

Valóban önfeledt, kitörő lelkesedést, tapsot, táncot és nevetést hozott a fogyatékossággal élő személyek nappali ellátását biztosító Kincsem Napközi farsangja a résztvevők körében. A gondozottak egyéni jelmezbemutatókkal léptek társaik elé, miközben a már visszatérő Diri Dongó együttes szolgáltatta a zenét és az ütemet. A készülődéshez az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub is hozzátette a magáét.

Közeleg az óvodai beiratkozás: stabil működés és értékalapú nevelés a kazincbarcikai tagóvodákban

Dátum: 2026. febr 20. 08:52

A Kazincbarcikai Összevont Óvodák 2025-ben stabil működéssel, erős szakmai programokkal és aktív szülői együttműködéssel zárták az évet. A közelgő óvodai beiratkozás előtt Liptákné Gergely Valéria igazgató értékelte az elmúlt időszakot. A vezető beszélt a gyermeklétszám alakulásáról, a pedagógushelyzetről, a hagyományőrző és környezeti nevelési programokról, valamint arról is, hogyan készülnek a családok fogadására az idei Ovicsalogató rendezvényen.

KolorTV élőben

Programajánló

Fitt Barcika 2026

Kazincbarcika

Marcel Achard: A bolond lány - Színházi évad Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk