https://kolorline.hu/Föld napja a Völgy parkban — a város óvodásai játékosan ünnepeltek

Föld napja a Völgy parkban — a város óvodásai játékosan ünnepeltek

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Április 22. a Föld napja. Ünnepét 175 országban tartják, hazánkban 1990 óta. A Kazincbarcikai Összevont Óvodák tagintézményei idén a Völgy parkba látogattak el, hogy az óvodások különböző ügyességi és tudást igénylő feladatokkal szerezzenek elmélyülő ismereteket Földünkről és annak védelméről.

Még a madarak is a Völgy park fölé sereglettek április 16-án, amikor is a Kazincbarcikai Összevont Óvodák a Föld napját ünnepelték. Tarné Venczel Ágnes, a környezet munkaközösség vezetője köszöntötte a Kazincbarcikai Összevont Óvodák 8 tagintézményének mintegy 150 gyermekét. Ezen a napon a kicsik azt a tudást mélyítették, hogyan tudják Földünket óvni a levegő tisztaságának és az állatoknak a védelmével, valamint többek között azzal, hogy nem szemetelnek.

A játékos feladatok egyike az volt, hogy az óvodások a virágból a virágmézet összeszedték a méhecskékkel. Ezen túl a komposztról is tanultak a gyerekek. Megtudták többek között azt, hogy hogyan és miből készül a tápanyagban gazdag talajjavító anyag, ami segíti a növények egészséges növekedését.




A Föld napjának programjához csatlakozott a Zöld Völgy Nonprofit Kft. is. A hulladékgazdálkodási társaság munkatársai a hulladékgyűjtő edényeken keresztül mutatták meg a gyerekeknek, miért fontos a szelektív hulladékgyűjtés a jövő szempontjából.

A Kazincbarcikai Összevont Óvodák minden esztendőben megszervezi a Föld napi rendezvényt, élettel töltve meg a program aktuális helyszínét. A Völgy park ezúttal gyerekzsivajtól volt hangos, és minden bolygónk védelméről szól.

„Ezeken a játékokon keresztül, amiket a gyerekek megtapasztalnak, szeretnénk a szülők szemléletformálását is segíteni, erősíteni. Ezt a gyerekek is hazaviszik, és reméljük, hogy majd otthon is ezt fogják követni” — emelte ki Tarné Venczel Ágnes, a KÖÓ környezet munkaközösségének vezetője.

A játékos programot minden tagóvodában egy kéthetes felkészülés előzte meg. Ekkor a gyerekek már a csoportokban játékosan ismerkedtek a Föld, valamint az állatok védelmével és a levegő tisztaságának fontosságával.




 

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk