https://kolorline.hu/„Ballag már a vén diák” – négy intézményben köszöntik a végzősöket Kazincbarcikán

„Ballag már a vén diák” – négy intézményben köszöntik a végzősöket Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A ballagás az egyik legnagyobb mérföldkő a diákok életében, hiszen érettségi után felnőtt életük első nagy döntéseit kell majd meghozniuk leendő hivatásuk kapcsán. Több mint 500 diák mond búcsút idén Kazincbarcikán alma materének. Május 5-én kezdődik az érettségi időszak, hétfőn elsőként magyarból adnak majd számot felkészültségükből az utolsó évesek.

Április 30-án elballagnak a vén diákok. Az Ózdi SZC Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 11 órakor tartja a végzősök köszöntését, a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban is 11 órakor kezdődik a ballagás, míg az Irinyi János Református Oktatási Központ 14:30-kor, az Ózdi SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában 15 órakor búcsúznak anyaintézményüktől a diákok.

Május 5-én kezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák, elsőként – megszokott módon - az írásbeli magyar nyelv és irodalommal veszi kezdetét. A diákok többségének az első héten lezajlanak a vizsgái, ekkor lesznek ugyanis a fő tárgyak. Május 5-én magyarból, május 6-án matematikából, május 7-én történelemből, május 8-án angolból, május 9-én németből adnak számot írásban tudásukról az érettségizők.

Ezt követően a szóbeli érettségikkel folytatódik a vizsgaszezon. A szóbeli érettségi vizsgák emelt szinten június 3–11., a középszintű érettségik pedig június 16. és július 2. között lesznek idén.

További híreink

Hullámrajt Kazincbarcikán – több mint százan vágtak neki az első vízi-futó kihívásnak

Dátum: 2026. jún 14. 17:38

Izgalmas nyári sporteseménynek adott otthont június 13-án a Kazincbarcikai Vízi Komplexum. A város első alkalommal rendezte meg a Hullámrajt elnevezésű úszó-futó kétpróbát, amelyen a legkisebbektől a senior korosztályig több mint százan álltak rajthoz. A résztvevők előbb a medencében, majd a Csónakázó-tó környékén mérték össze erejüket. A verseny egyben a 2026-os Mozgásév első állomása is volt.

Négy napig szünetel a használati melegvíz-szolgáltatás

Dátum: 2026. jún 14. 07:00

A fűtési szezon lezárását követően idén is elvégzi a távhőszolgáltatást érintő éves karbantartási munkákat a Barcika Szolg Kft. Korábban ez a folyamat hosszabb időt vett igénybe, az érintett távfűtéses lakásokban élőknek azonban most előreláthatóan négy napig kell számolniuk a használati melegvíz-szolgáltatás szünetelésével.

Aki színekkel érzékelteti a tereket — Gonda Zoltán kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2026. jún 13. 17:20

Az „Emberben a művész, művészben az ember” című tárlatsorozat újra Kolorcityvel rímelően színpompás festményekkel telítette be a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermét. Gonda Zoltán június 9-én nyílt kiállítása várhatóan a hónap végéig lesz látható. A túlnyomóan intuitív és szürreális alkotások elütően más-más élményt nyújtanak közelről és távolról megtekintve. A 32 darabos műgyűjtemény hatása ezzel a praktikával szinte megduplázódik a látogatók számára.

Mutatjuk a gyógyszertári ügyeleti rendet 2026 második félévére

Dátum: 2026. jún 13. 13:46

Kazincbarcikán közzétették a gyógyszertárak 2026 második félévi ügyeleti rendjét. Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk, hogy az egyes hetekben melyik gyógyszertár látja el az ügyeleti feladatokat.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk