https://kolorline.hu/Örkény novellája és történelmi események ábrázolása az irodalomban – ez a két téma volt az idei magyar érettségin

Örkény novellája és történelmi események ábrázolása az irodalomban – ez a két téma volt az idei magyar érettségin

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Mintegy 500 diák ballagott el Kazincbarcika oktatási intézményeiből az elmúlt héten, többségüknek hétfőn magyar nyelv és irodalom írásbelivel kezdődött a megmérettetések sora.

Elsőként egy 90 perces feladatsort kellett megoldaniuk a diákoknak, amely azt mérte fel többek között, hogy mennyire képesek figyelmesen olvasni és értelmezni a kapott szöveget és milyen az irodalmi műveltségük. Az érettségi második részében kétféle feladat közül választhattak a végzősök.

„Az első az egy novellaelemzés volt, Örkény: „Meddig él egy fa?” című művét kellett  elemezniük a diákoknak – nyilatkozta Balla Árpád, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium igazgatója. — A másik választható téma egy nagyon érdekes és izgalmas feladat volt: be kellett mutatni, hogy az európai irodalmi művekben hogyan szerepelnek különböző történelmi események. Úgy tapasztaltam, hogy a többség a novellaelemzést választotta.” 

 

„Úgy érzem, hogy leesett a kő szívemről – mondta Kosztik Ákos a magyar írásbeli után. — Alapvetően azért nem izgultam annyira, de meglátjuk majd 29-én. Remélem, hogy jól sikerült. A kifejtős esszét választottam, amikor a történelem és az irodalom kapcsolatáról kellett írni, mert az szimpatikusabb volt, mint a novellaelemzés.”

 

„Örkény István „Meddig él egy fa?” című novellájának elemzését választottam – nyilatkozta Fóris Ákos. — Közepesen volt szerintem nehéz a magyar írásbeli, a próbaérettségi szerintem nehezebb volt.”

Csak a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban hétfőn 121 diák írt magyar érettségit. Kedden matematika, szerdán történelem, majd idegennyelv-tudásukról kell számot adniuk a diákoknak ezen a héten.



 

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.