https://kolorline.hu/Halmazok, egyenletek, gráfok — idén is sokszínű volt a matematika érettségi

Halmazok, egyenletek, gráfok — idén is sokszínű volt a matematika érettségi

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Május 6-án, kedden országosan is kiemelt esemény volt a középiskolai matematika érettségi napja, amely Kazincbarcikán is több száz diák számára jelentett mérföldkövet. Az Irinyi János Református Oktatási Központban járt stábunk, a matematika írásbeli vizsgát követően.

A vizsga menete és a diákok beszámolói

A középszintű matematika érettségi feladatsora idén is két részre tagolódott, összesen 180 perc állt a diákok rendelkezésére. Az első, 45 perces szakaszban rövid, alapvető ismereteket igénylő feladatokat kellett megoldaniuk, ahol csak körző, vonalzó és írószer használata volt engedélyezett. A második, 135 perces részben már összetettebb példák, szöveges feladatok és valós életből vett problémák is szerepeltek, itt már számológép és hivatalos függvénytáblázat is használható volt.

„Az első feladatlap könnyebb volt nekem. A második részben már voltak nehezebb feladatok, de összességében jónak érzem” — így értékelt Salagvári Réka, az Irinyi János Református Oktatási Központ végzős diákja. Egy másik érettségiző, Varró Bence úgy látta: „A próbaérettségi jóval könnyebb volt, így arra számítottam, hogy ez is hasonlóan könnyebb lesz.”



A feladatsorban idén halmazokkal, egyenletekkel, gráfokkal, vektorokkal, térfogatszámítással és mértani sorozatokkal kapcsolatos példák is helyet kaptak. A második részben többek között valószínűség-számítás, téglalap kerületének kiszámítása, négyszög szögeinek meghatározása, valamint szöveges, gyakorlati életből vett példák is megjelentek.

A vizsga szervezése és lebonyolítása

Az Irinyi János Református Oktatási Központban az érettségi vizsga lebonyolítása minden évben komoly szervezést igényel, különösen ekkora létszám mellett. Az intézményben több matematika szakos tanár segíti a diákok felkészülését, csoportos és egyéni korrepetálásokkal, valamint kiscsoportos bontásokkal támogatják a tanulók eredményes szereplését. Az iskolavezetés kiemelten fontosnak tartja a kompetenciaalapú oktatást, a problémamegoldó képességek fejlesztését, és a tanulók egyéni támogatását.



 

„Ez egy furcsa helyzet, mivel technikusi képzésben vesznek részt a gyerekek és két részletben érettségiznek. A tizenkettedikesek magyarból, matematikából és történelemből tesznek érettségi vizsgát, a tizenharmadikosok pedig angolból — nyilatkozta Győri Ágnes, az Irinyi János Református Oktatási Központ általános főigazgató-helyettese. — A két részletben történő vizsgáztatás ellenére is úgy gondolom, hogy megfelelően felkészítettük a gyerekeket, és bízom abban, hogy megállják a helyüket.”

Összeségében a tanulók visszajelzései alapján a vizsga első része könnyebb volt a vártnál, a második rész azonban komolyabb kihívásokat is tartogatott. Az intézmény vezetése azonban büszke lehet a diákokra, akik felkészülten, fegyelmezetten és sikeresen vettek részt az idei matematika érettségin. Szerdán a történelem érettségi várja a végzős középiskolásokat, amely több diák szerint is igazi megmérettetés lesz.



 

További híreink

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk