https://kolorline.hu/Kodályos szalézisek kooperatív kiállítása a a Gimi Galériában

Kodályos szalézisek kooperatív kiállítása a a Gimi Galériában

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Iskolák közötti ritka példás együttműködésben, ünnepélyes keretben valósult meg a „Kodályos szalézisek” című kiállításmegnyitó a Gimi Galériában, május 14-én. A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium új képzőművészeti tárlatavatását a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola képző-, zene- és táncművészeti ágával közös diákok színesítették zenés, énekes és táncos produkciókkal és egyesített erejű performansszal.

A mozgalmas multiművészeti show-n élő zenére élő vizuális alkotások is születtek, és mindezek ízelítőt adtak az intézményekben folyó sokrétű művészeti munkáról. Többféle technikával készült műveket lehetett megcsodálni a referencia-összeállításon, hiszen „az évek alatt fokozatosan alakult úgy, hogy valakinek a festői, szobrászi vagy éppen grafikusi vénája bontakozott ki erősebben. Ezért van az, hogy a kiállításon festményeket, grafikákat, fotókat, kerámiákat, digitális rajzokat is bemutathatunk” –  hangzott el a felszólaló művészdiák, Deme Anna Kata beszédében.

Két nevelési intézmény a művészet érdekében összefonódva

Méltán méltatva a felemelő és színvonalas fuvolás, énekes, zongorás és táncos „társműsort”, mindkét iskola igazgatóhelyettese azt hangsúlyozta köszöntőbeszédében, hogy mennyire fontos a művészeti nevelés és az intézmények közötti összedolgozás. Kiemelték, hogy a fiatal alkotók tehetségének kibontakoztatása nemcsak az egyéni fejlődést, hanem a közösség gazdagodását is szolgálja.

„A Gimi Galéria tulajdonképpen jelképe annak az együttműködésnek, amit megvalósít a Kodály művészeti iskola és a helyi gimnázium — jelentette ki Kucskárné Gyenes Klára, a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese. — A gyerekek másképp is látják magukat, másképp is látják egymást. Ez egyfajta kibontakozási lehetőséget biztosít számukra. Ez egy nagyon meleg, nagyon kedves, nagyon vidám tér, és úgy látom, hogy valóban igazi alkotásoknak a lehetősége valósult meg.”



Mint megtudtuk az igazgatóhelyettestől, olyan növendékek munkái láthatóak az új tárlaton, akik évek óta bizonyítják, hogy a képzőművészet terén valóban értékeset tudnak létrehozni a tanáraik útegyengetése mellett. Ezt bizonyítják az eredményeik és a díjaik is. 

Aki kíváncsi az épp csak virágba boruló ifjú tehetségek első sziromcsapásaira, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanítási idejében a tanév végéig személyesen is meggyőződhet arról, hogy micsoda jövőbeli fiatal talentumok alkotnak már aktívan Kazincbarcikán.



 

További híreink

Négy napig szünetel a használati melegvíz-szolgáltatás

Dátum: 2026. jún 14. 07:00

A fűtési szezon lezárását követően idén is elvégzi a távhőszolgáltatást érintő éves karbantartási munkákat a Barcika Szolg Kft. Korábban ez a folyamat hosszabb időt vett igénybe, az érintett távfűtéses lakásokban élőknek azonban most előreláthatóan négy napig kell számolniuk a használati melegvíz-szolgáltatás szünetelésével.

Aki színekkel érzékelteti a tereket — Gonda Zoltán kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2026. jún 13. 17:20

Az „Emberben a művész, művészben az ember” című tárlatsorozat újra Kolorcityvel rímelően színpompás festményekkel telítette be a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermét. Gonda Zoltán június 9-én nyílt kiállítása várhatóan a hónap végéig lesz látható. A túlnyomóan intuitív és szürreális alkotások elütően más-más élményt nyújtanak közelről és távolról megtekintve. A 32 darabos műgyűjtemény hatása ezzel a praktikával szinte megduplázódik a látogatók számára.

Mutatjuk a gyógyszertári ügyeleti rendet 2026 második félévére

Dátum: 2026. jún 13. 13:46

Kazincbarcikán közzétették a gyógyszertárak 2026 második félévi ügyeleti rendjét. Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk, hogy az egyes hetekben melyik gyógyszertár látja el az ügyeleti feladatokat.

Tíz éremmel tértek haza a KVSE fiatal atlétái

Dátum: 2026. jún 13. 11:49

Kiváló eredményeket értek el a KVSE fiatal atlétái a Kölyökből Atléta Program Regionális Egyéni Pályaversenyén, amelyet június 12-én rendeztek meg a Miskolci Atlétikai Centrumban.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk