https://kolorline.hu/Neszádeli Gyula kiállítása a 35 éves Gyermekek Háza ünnepére

Neszádeli Gyula kiállítása a 35 éves Gyermekek Háza ünnepére

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Idén ünnepli fennállása 35. évfordulóját a Kazincbarcika művészi utánpótlásáról is gondoskodó, a mindenkori felnövekvő nemzedéket szakadatlanul kreativitásra nevelő Gyermekek Háza-Kézművesház. Az intézmény fő ötletgazdája és nyugalmazott első vezetője, Neszádeli Gyula ezzel az alkalommal összehangolva állította ki új műveit a Mezey István Művészeti Központban, „Kakasok kakasa, virágok virága” címmel.

Neszádeli Gyula bőr- és papírművész Kazincbarcika közismert és köztiszteletben álló alakja, akinek nevéhez fényévekkel több kötődik egyetlen ember kapacitásának határánál. Ő gyakorlatilag egy több évtizedes művészműhelyt segített létrejönni azzal, hogy kollégáival és az Egressy Béni Művelődési Központtal 1990-ben megvalósította álmát, Gyermekek Háza-Kézművesházat. A gyermeki artis-alma mater egy családi házban kezdte meg működését. Az intézmény május 27-én ünnepelhette fennállásának 35. évfordulóját, és azt, hogy 3 és fél évtized alatt megszámlálhatatlan gyermek és számos értékes pedagógus fordult meg az azóta már elköltözött termeiben. A fordulópontot 2014 jelentette, amikor a Gyermekek Háza-Kézművesház áthelyezte központját a Mezey István Művészeti Központ emeletére. Ezen a szinten állította ki Neszádeli Gyula a jubileumi alkalommal összehangolt tárlatának új műveit. 

Kakasok kakasa, virágok virága, gyermekek mestere

Neszádeli Gyula, a Barcikaart-díjas alkotó ünnepi összeállítását Sajó Attila kulturális menedzser adta át a nagyszámú érdeklődő közönségnek.  

„Tisztelt Neszádeli Gyulát tisztelők és kedvelők széles-népes tábora! Nagyon örülünk, hogy ilyen szép számmal jöttek el — kezdte beszédét a kulturális menedzser. — Gyula az imént mondta nekem, hogy legalább öt centiméterrel a föld felszíne felett lebeg, de szerintem lesz ez még több is. Nagyon jól ismerjük az ő kiapadhatatlan lelkesedését, a rendkívüli kreativitását, az elkötelezettségét és a nagy-nagy szívós kitartását. Gyulán nem fog az idő, hiszen ugyanaz a fajta vitalitás, tenni akarás és életkedv jellemezi, amióta én őt megismertem, ezelőtt 44 évvel.”



Sajó Attila a kiállítmegnyitón komplex áttekintést adott a Gyermekek Háza-Kézművesház történetétől, kiemelt fókuszt helyezve annak legfontosabb éltető elemeire.

„Gyula nagyon figyelt arra, hogyan tanítsa meg azokat, akik tovább tudják adni a tudását. Egy idő után a képzők képzője lett a Gyermekek Háza. Volt egy időszak, amikor alig volt pedagógus, főleg tanító, meg óvónéni, aki ne tudott volna papírt hajtogatni, mert továbbképzéseket szerveztünk számukra. Sőt a megyében is egyfajta bázisintézmény lettünk a különböző kézműves foglakozásokkal, főleg az origamival, a papírhajtogatással” — idézte fel a kulturális menedzser, majd áttért a jelen kiállításra és annak szimbólumvilágára. Megtudhattuk, hogy a kakas és a virágok annak idején a Gyermekek Háza emblémáját tették ki együtt, amelyet Mezey István álmodott meg, mondván, hogy „melyik gyermeknek nem tetszik a kakas a színes tollazatával, és melyik gyermeknek nem tetszik a virág a vidámságával, a színességével?” 



Miért a papír?

A kiállításmegnyitó sokadalma arról is értesülhetett, hogy még a Radnóti Miklós Művelődési Ház Cimbora Gyermekklubja vezetőjeként egy miskolci módszertani napon ismerkedett meg Neszádeli Gyula a papírhajtogatással, amelytől nagyon belelkesedett, sőt elköteleződött felé. Ennek nyomában kötött ki az Egressy Művelődési Központban, ahol kibontakoztathatta tudását.

Papírművész-kiállítás origami nélkül

A Mezey központ jelenlegi kiállítása — bár közvetve az origami ihletésére jött létre —, mégsem origamitárlat. Összesen 20 különböző technikával született 54 darab alkotás készült el erre az alkalomra, hiszen a megtekinthető munkák egytől egyig újak, és ennek a kiállításnak az apropóján készültek.



Közös 35. születésnapi ajándék Mezey Istvántól és Neszádeli Gyulától a Gyermekek Házának

„Harmincöt évvel ezelőtt Mezey István ezt tervezte a Gyermekek Házának, kakast virággal. Miután 35 éve ez az emblémánk, én születésnapi ajándéknak szántam, hogy ezt mintáztam meg különböző technikákkal — avatta be a Kolorline csapatát a kiállító művész. — Az 54 tablóból 10 nagyon hasznos szöveges információkat hordoz. A megmaradtak fele pedig kakas, a másik fele virág.”

Az jelentős kiállításmegnyitó a ceremónia végén közönségkohéziós ünneplésbe, a Gyermek Háza-Kézművesház 35. születésnapi tortájának közös felvágásába és elfogyasztásába torkollott. 



A „Kakasok kakasa, virágok virága” kiállítás további perspektívái

Mindazoknak, akik lemaradtak a megnyitóról, de szívesen találkoznának (akár újra) Neszádeli Gyulával, jó hír lehet, hogy a művész június 04-én (szerdán) 17:00 órától személyes tárlatvezetést tart. Az összeállítás egyébként június 20-ig tekinthető meg a Mezey István Művészeti Központ nyitvatartási idejében, annak kiállítótermében. 

Neszádeli Gyula az új gyűjteményét vándorkiállításnak szánja, így az ősz folyamán az intézmények és az iskolák az eredeti anyag fotómásolatát kikölcsönözhetik és kiállíthatják. Ezzel pedig továbbterjeszthetik Kazincbarcika virtuóz művésze tehetségének termését.

További híreink

Európai szinten is egyedülálló, csúcstechnológiás új üzemet épít Kazincbarcikán a BorsodChem

Dátum: 2025. szept 10. 10:35

Európában is úttörőnek számító, modern, biztonságos és a környezetvédelmi elvárásoknak hosszú távon is mindenben megfelelő LFP (lítium-vas-foszfát) katódalapanyag-gyártó üzemet hoz létre kazincbarcikai telephelyén a BorsodChem. A tavaly 75 éves vegyipari óriáscég beruházásának köszönhetően egy világszinten is élenjáró technológiának helyet adva stratégiailag fontos, új funkciót kap a kazincbarcikai telephely egyik ikonikus épülete, a korábbi pétisóraktár. A több mint 50 új munkahelyet teremtő üzem egységes környezethasználati engedélykérelmét a napokban nyújtotta be a kormányhivatalhoz a vállalat.

Közterület-felügyelők tanították a diákokat a helyes közlekedésre

Dátum: 2025. szept 09. 08:00

Felkérést kapott szeptember első hetében a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet, hogy játékos formában segítsék megtanítani a gyerekeknek, hogyan kell biztonságosan közlekedni és átkelni a zebrán. A közterület-felügyelők természetesen igent mondtak, és valós szituációt szimulálva mutatták meg, mekkora veszélyforrás az úttest és a gyalogátkelőhely.

Delhusa Gjon Kazincbarcikán — városunk volt az egyik állomása a Szerencsekoncerteknek

Dátum: 2025. szept 08. 16:57

Összesen 80 megállóval kínál szórakoztató zenés kikapcsolódást az adott települések lakóinak a Szerencsekoncertek szeptember 4. és október 19. között. Kazincbarcikára szeptember 7-én érkezett a program, és a Mezey István Művészeti Központban először a Duász Akusztik, majd Delhusa Gjon koncertje szórakoztatta a közönséget.

Befejeződött a Vízi komplexum építése — a hivatalos nyitáshoz már csak az engedélyek szükségesek

Dátum: 2025. szept 07. 18:00

Hamarosan megnyitja kapuit a Vízi komplexum. Befejeződött a fizikai kivitelezése a létesítménynek, amely már csak az engedélyezési folyamat lezárására, illetve a végső hivatalos nyitásra vár. A Csónakázó-tó mellett egy több mint 8 ezer négyzetméteres területen, 2 ütemben indult el az építkezés. Az első ütem 2024-ben fejeződött be, ekkor készült el az 50 méteres versenymedence, az öltözők, a gépészet, a szükséges kiszolgáló helyiségek, valamint az épület korpusza. A második ütemben – amely 2024 tavaszán indult és egy év alatt valósult meg – a kültéri és a tanmedencék burkolata, az audiovizuális rendszer, a kiegészítő elemek, illetve a wellness- és rekreációs rész kialakítása történt meg.

KolorTV élőben

Programajánló

Utcazene Fiesta — A Kolorfutás Night napos oldala

Kazincbarcika

Befutott a Kolorfutás Night 2025 dátuma — él a nevezés

Kazincbarcika

Idősek hónapja Kazincbarcikán 2025

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk