https://kolorline.hu/Kazincbarcikai delegáció indul Meishanba, a jövendő kínai testvérvárosunkba

Kazincbarcikai delegáció indul Meishanba, a jövendő kínai testvérvárosunkba

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcika meglévő és folyamatban lévő testvértelepülései közül a várományos státuszú Meishan esik a legtávolabb. A kínai várossal a testvéri kapcsolat véglegesítését — az aláírt szándéknyilatkozat fázisában — a COVID-időszak vágta ketté. Két éve a városvezetők kölcsönösen újra felvették a fonalat, Meishan pedig 2019 óta évente meghívja Kazincbarcikát a mintegy 3.000.000 fős nagyvárosba. Idén egy különleges konferencia kapcsán a sok-sok meghívást és vendégül látást végre elfogadta városunk.

A kapcsolódás a kínai Meishannal közel sem gyökértelen. A Wanhua Chemical cégcsoport párhuzamos meghatározó jelenlétének köszönhetően került a két település egymás látóterébe. Ez a gazdasági közös nevező eleve kihat a városstratégia- és hozzáállásbeli kérdéskörre is, és érdekessé, hasznossá teszi az együttgondolkodást, az egymástól tanulást.

Meishan és Kazincbarcika kapcsolata

Meishan város akkori polgármestere és alpolgármestere 2019 decemberében egy küldöttséggel látogatott Kazincbarcikára, ahol együttműködési megállapodást, és testvérvárosi kapcsolat létesítésére vonatkozó szándéknyilatkozatot írtak alá. Azóta is folyamatos párbeszéd és együttműködés jellemzi a két város viszonyát. Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere 2020 januárjában meghívta Meishant a Tour de Hongrie kerékpárversenyre, amelyre a COVID–19 világjárvány miatt nem került sor. A járványidők azonban tovább erősítették a két város kapcsolatát. Kazincbarcika szolidaritási üzenetet küldött Meishannak, míg Meishan 10 000 orvosi sebészeti maszkot és 50 védőfelszerelést adományozott Kazincbarcikának.

Kazincbarcika Polgármesteri Hivatala 2022 januárjában újra jelezte testvérvárosi kapcsolati szándékát Meishannak. A járványhelyzet miatt tevőleges fejleményekre csak 2023-ban, illetve 2024-ben került sor. Ekkor egy-egy meishani delegáció részt vett a Kolorfesztiválon, illetve az augusztus 20-i ünnepségen. A két város ekkor előmozdította a kétoldalú kereskedelmi és kulturális kapcsolatok elmélyítését, és mindkét fél egyetértett abban, hogy mielőbb hivatalos testvérvárosi kapcsolatot létesítenek.

A 2025-ös delegáció Kazincbarcikáról érkezik Meishanba

Néhány napon belül a kazincbarcikai küldöttség tagjaiként Meishanba utazik: Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere, dr. Szuromi Krisztina, Kazincbarcika jegyzője, Bukó Géza, az Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság elnöke és önkormányzati képviselő, illetve István Zsolt, a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ igazgatója, egy tolmács kíséretében. A látogatás június 8-tól 12-ig tart, a fogadó fél részéről teljes vendégül látással, számos szakmai és tanulmányi programmal teletűzdelve: több vegyipari és egyéb releváns cégnél is látogatást tesznek (kiemelten közülük a helyi Wanhua Chemical (Sichuan) Zrt.-nél. Szakértői demonstrációkon és előadásokon személyesen ismerkednek többek között a körforgásos gazdaságipari lánc fejlesztésével, új anyagok és technológiák kutatásának és fejlesztésének eredményeivel, az okosváros-menedzsmenttel, a digitális intelligens technológiával, a meishani savanyúságipar fejlesztéseivel, a vidéki revitalizációval és az élelmiszer-gazdagsági övezet kiépítésével, Hongya megye Liujang óvárosában pedig a kulturális-turisztikai integráció helyi megoldásaival.

A látogatás lehetséges vonzata a hivatalos testvérvárosi kapcsolat realizálásán kívül a Wanhua cégcsoport további terjeszkedése Kazincbarcikán.

„Az, hogy már sorozatban nem teszünk eleget a meghívásnak, diplomáciailag tovább nem megengedhető, ha komolyan gondoljuk a testvérvárosi kapcsolatot — jelentette ki Klimon István alpolgármester. — Természetesen, ahogyan ilyenkor lenni szokott, teljes egészében a fogadó fél vendégei vagyunk. Az út fontos Kazincbarcikának, és továbbra is számítunk rájuk, újabb munkahelyek biztosításában is."

Indexkép: A meishani delegáció 2019-es kazincbarcikai látogatása

További híreink

Négy napig szünetel a használati melegvíz-szolgáltatás

Dátum: 2026. jún 14. 07:00

A fűtési szezon lezárását követően idén is elvégzi a távhőszolgáltatást érintő éves karbantartási munkákat a Barcika Szolg Kft. Korábban ez a folyamat hosszabb időt vett igénybe, az érintett távfűtéses lakásokban élőknek azonban most előreláthatóan négy napig kell számolniuk a használati melegvíz-szolgáltatás szünetelésével.

Aki színekkel érzékelteti a tereket — Gonda Zoltán kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2026. jún 13. 17:20

Az „Emberben a művész, művészben az ember” című tárlatsorozat újra Kolorcityvel rímelően színpompás festményekkel telítette be a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermét. Gonda Zoltán június 9-én nyílt kiállítása várhatóan a hónap végéig lesz látható. A túlnyomóan intuitív és szürreális alkotások elütően más-más élményt nyújtanak közelről és távolról megtekintve. A 32 darabos műgyűjtemény hatása ezzel a praktikával szinte megduplázódik a látogatók számára.

Mutatjuk a gyógyszertári ügyeleti rendet 2026 második félévére

Dátum: 2026. jún 13. 13:46

Kazincbarcikán közzétették a gyógyszertárak 2026 második félévi ügyeleti rendjét. Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk, hogy az egyes hetekben melyik gyógyszertár látja el az ügyeleti feladatokat.

Tíz éremmel tértek haza a KVSE fiatal atlétái

Dátum: 2026. jún 13. 11:49

Kiváló eredményeket értek el a KVSE fiatal atlétái a Kölyökből Atléta Program Regionális Egyéni Pályaversenyén, amelyet június 12-én rendeztek meg a Miskolci Atlétikai Centrumban.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk