https://kolorline.hu/Kazincbarcika 2025-ös pedagógusnapi ünnepsége és sűrű díjesője

Kazincbarcika 2025-ös pedagógusnapi ünnepsége és sűrű díjesője

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcika Város Önkormányzata idén az Egressy Béni Művelődési Központ színháztermében tartotta pedagógusnapi ünnepségét és éves díjátadóját. A különböző kitüntetések és jeles diplomajubileumokat ünneplő díszoklevelek között is kiemelkedett az az elismerés, amely minden évben egyetlen pedagógusnak jár csak, a „Kazincbarcika Város Közneveléséért” kitüntető díj, amelyet 2025-ben Bárdos-Dorkó Ágnes Katalin, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium szervezési igazgatóhelyettese vehetett át.

„A pedagógusok munkája és elkötelezettsége felbecsülhetetlen érték a társadalom számára” — ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg a 2025-ös városi pedagógusnapi ünnepséget a program háziasszonya. Ők azok, akik napról napra formálják a jövő generációit. Nemcsak tudást, hanem értékeket és erkölcsi iránymutatást is adnak. Az ő tiszteletükre és elismerésükre szolgál a pedagógusnap. 



A programot a Mesevár Tagóvoda Táncoló Talpak Tehetségműhelyének óvodásai vidám produkcióval nyitották, örömöt szerezve és mosolyt csalva a nézők arcára.

„A nyitóműsor magával ragadott, mert benne van minden a pedagógusmunkából — kezdte köszöntőbeszédét Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere. — Benne van a felkészítés a maga nehézségeivel, a háttérmunkával, az otthon végzett munkával, akár a műsor kiválasztásával, akár a díszlettel. Aztán jönnek a betegségek, amikor kiesik valaki, és azt is profin kell kezelni. Hogy mindez sikerül, az elsősorban a pedagógusoknak, a felkészítőknek köszönhető, meg annak a génállománynak, amelyet a szülőktől örököltek a gyerekek. Pedagógusmunka minden, ami egy gyermek formálásával együtt jár.” 



Az alpolgármester a méltatásban kitért arra is, hogy Kazincbarcikai oktatási intézményeinek diákjai közül rengetegen értek el országos szinten kiváló eredményeket, amelyet szintén a pedagógusok érdemének és a szülőkkel való együttműködés eredményének tart. “Az, amit Önök a szülőkkel együtt véghez visznek, az maga a csoda” — hangsúlyozta Klimon István. 

A következő műsorszám egyetlen kisdiáké volt: Kovács Dominik, a Pollack Mihály Általános Iskola tanulója formázta meg Sün Balázst Csukás István tollából, és ezzel vastapsot kapott. Ezt követte a díjátadók sora, amelynek csúcspontja a legrangosabb városi szakmai elismerés kihirdetése volt, melyet Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete minden évben csupán egy kiemelkedő nevelő-oktató munkát végző kazincbarcikai pedagógusnak adományoz.



A „Kazincbarcika Város Közneveléséért” kitüntetés 2025-ös díjazottja

A szakmai kuratórium javaslata alapján a „Kazincbarcika Város Közneveléséért” kitüntető díjat idén Bárdos-Dorkó Ágnes Katalin, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium szervezési igazgatóhelyettese vehette át, aki évtizedek óta Kazincbarcika közoktatásában dolgozik. Két intézmény jelentette számára a második otthont: az Irinyi János Szakközépiskola után 2011-ben a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumba került, ahol jelenleg is dolgozik. 2022-ig beosztott tanárként, 2022/2023. tanévtől szervezési igazgatóhelyettesként.

Bárdos-Dorkó Ágnes Katalin történelem-orosz szakos diplomája mellett 1994-ben angol szakos nyelvtanári diplomát szerzett. 2011-ben az Eszterházy Károly Főiskolán okleveles angol tanári diplomát vehetett át. A kettő között szakvizsgázott, tanügyigazgatási szakértővé vált. A 2020/21. tanévben a Szalézi Pedagógai Alapképzést végezte el. Szakmai tudásának, folyamatos fejlesztésének köszönhetően tanítványainak többségét történelemből és angolból is sikeresen készítette fel érettségire, sőt angol nyelvből sokan középfokú nyelvvizsgát is szereztek. Igazgatóhelyettesként az elmúlt két évben olyan, az iskolán túlmutató programok megszervezésében is részt vett, amelyet a fenntartó intézmény is elismert. Bárdos-Dorkó Ágnes Katalin 2024 augusztusa óta nyugdíjasként látja el a szervezési igazgatóhelyettesi feladatokat.

Polgármesteri elismerő oklevelek és Pedagógus Szolgálati Emlékérmek átadója

Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester polgármesteri elismerő okleveleket adott át. Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevele kitüntetésben részesültek:

⇒ Bacskó Éva, a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola fuvola művésztanára
⇒ Csík Beáta, az Ózdi Szakképzési Centrum Surányi Endre Technikum, Szakképző iskola és Kollégium nevelési-oktatási igazgatóhelyettese
⇒ Csőszné Husonyicza Ágnes, a Borsod- Abaúj- Zemplén Vármegyei Pedagógiai Szakszolgáltató Kazincbarcikai Tagintézmény gyógypedagógusa-logopédusa
⇒ Feketéné Sándor Ildikó, a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Dózsa György Tagiskolájának pedagógusa
⇒ Furmanné Kovács Éva Emese, a Csillagfürt Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Kazincbarcikai Tagintézménye gyógypedagógusa, tanítója
⇒ Győri Ágnes, az Irinyi János Református Oktatási Központ főigazgató-helyettese
⇒ Hajde Éva, a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Ádám Jenő Tagiskolájának matematika-kémia szakos pedagógusa
⇒ Havas Péter, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium történelem-német szakos pedagógusa
⇒ Képes Enikő, a Csillagfürt Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Kazincbarcikai Tagintézménye gyógypedagógusa, óvodapedagógusa
⇒ Kerekes Csilla, az Ózdi SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola gyógypedagógusa
⇒ Kerekes Renáta, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Füzike Tagóvodájának óvodapedagógusa
⇒ Kovács Éva Katalin, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Székhely Óvodájának óvodatitkára
⇒ Kovácsné Üveges Bernadett, a Kazinczy Ferenc Tagiskola biológia, kémia és rajz szakos pedagógusa
⇒ Liptákné Fenyvesi Dorina, a Százszorszép Tagóvoda óvodapedagógusa
⇒ Liptákné Gergely Valéria, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák igazgatója
⇒ Mihalik Zoltánné, az Árpád Fejedelem Tagiskola pedagógusa
⇒ Pappné Kiss Mónika, a Mesevár Tagóvoda tagintézmény-igazgatója
⇒ Sajó Attiláné, a Pollack Mihály Általános Iskola pedagógusa
⇒ Sütő Lajosné, a Napsugár Tagóvoda óvodapedagógusa
⇒ Székelyné Amászta Enikő, az IJROK Tompa Mihály Általános Iskola pedagógusa
⇒ Tóth László, a Don Bosco Általános Iskola, Szakképző Iskola, Technikum, Gimnázium és Kollégium műszaki oktatója



Pedagógus Szolgálati Emlékérem miniszteri elismerés

A Pedagógus Szolgálati Emlékérem miniszteri elismerését Demeter Zoltán országgyűlési képviselő és Szitka Péter polgármester adta át a következő pedagógusoknak:

⇒ Harencsár Péterné, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Székhely Óvodájának óvodapedagógusa
⇒ Zavaczki Tímea, a Füzike Tagóvoda tagintézmény-igazgatója, óvodapedagógusa
⇒ Győrfi Olívia, Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskola pedagógusa
⇒ Győri Ágnes, az Irinyi János Református Oktatási Központ főigazgató-helyettese
⇒ Répási László, az Irinyi János Református Oktatási Központ matematika- fizika szakos pedagógusa.
⇒ Veresné Banga Ildikó, az Irinyi János Református Oktatási Központ pedagógusa.

Díszoklevelek a kerek jubileumi pedagógusdiplomákért

Az eseményen köszöntötték azokat a pedagógusokat, akik idén ünnepelik, hogy 50, 60 vagy 70 évvel ezelőtt szerezték meg diplomájukat.



Arany Díszoklevél kitüntetésben részesült:

⇒ Madarasi Jánosné, az Újvárosi Általános Iskola igazgatója, aki 1976-tól az Újvárosi Általános Iskolában dolgozott eleinte napközis nevelőként, később matematika-fizika szakos tanárként, 1988-tól pedig az intézmény igazgatója volt.
⇒ Untenerné Márton Ágnes, a Május 1. Úti Általános Iskola egykori pedagógusa, nyugalmazott osztályvezető, mindenki Ági nénije, aki pont 50 évvel ezelőtt vette át magyar-orosz szakos általános iskolai tanári diplomáját Egerben, és 20 évet töltött a pedagóguspályán tanárként, osztályfőnökként, munkaközösség-vezetőként, igazgatóhelyettesként.



Rubin Díszoklevél kitüntetést kapott:

⇒ Káel Jenőné, egykori kiváló óvodai felügyelő és szaktanácsadó, a kazincbarcikai óvodai élet ismert személyisége. Káel Jenőné 70 évvel ezelőtt, 1955-ben szerzett oklevelet a Miskolci Állami Óvónőképzőben.
⇒ Pálinkó Albertné, az igazi lokálpatrióta óvónő, aki 70 évvel ezelőtt, 1955-ben szerezte oklevelét a Soproni Óvónőképző Intézetben

A díjátadó végén és szünetében Orosz Fanni énekesnő fellépése szórakoztatta a közönséget jól ismert magyar slágerek egyedi stílusban történő előadásával. Az ünnepélyes ceremónia a díjazottak színpadi csoportképe után kötetlen módra váltott, a vendégeket a klubteremben alkalmi desszertbár várta.

További híreink

Négy napig szünetel a használati melegvíz-szolgáltatás

Dátum: 2026. jún 14. 07:00

A fűtési szezon lezárását követően idén is elvégzi a távhőszolgáltatást érintő éves karbantartási munkákat a Barcika Szolg Kft. Korábban ez a folyamat hosszabb időt vett igénybe, az érintett távfűtéses lakásokban élőknek azonban most előreláthatóan négy napig kell számolniuk a használati melegvíz-szolgáltatás szünetelésével.

Aki színekkel érzékelteti a tereket — Gonda Zoltán kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2026. jún 13. 17:20

Az „Emberben a művész, művészben az ember” című tárlatsorozat újra Kolorcityvel rímelően színpompás festményekkel telítette be a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermét. Gonda Zoltán június 9-én nyílt kiállítása várhatóan a hónap végéig lesz látható. A túlnyomóan intuitív és szürreális alkotások elütően más-más élményt nyújtanak közelről és távolról megtekintve. A 32 darabos műgyűjtemény hatása ezzel a praktikával szinte megduplázódik a látogatók számára.

Mutatjuk a gyógyszertári ügyeleti rendet 2026 második félévére

Dátum: 2026. jún 13. 13:46

Kazincbarcikán közzétették a gyógyszertárak 2026 második félévi ügyeleti rendjét. Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk, hogy az egyes hetekben melyik gyógyszertár látja el az ügyeleti feladatokat.

Tíz éremmel tértek haza a KVSE fiatal atlétái

Dátum: 2026. jún 13. 11:49

Kiváló eredményeket értek el a KVSE fiatal atlétái a Kölyökből Atléta Program Regionális Egyéni Pályaversenyén, amelyet június 12-én rendeztek meg a Miskolci Atlétikai Centrumban.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk