https://kolorline.hu/Eredménytelen lett a halgazdálkodási jog haszonbérletre vonatkozó pályázata

Eredménytelen lett a halgazdálkodási jog haszonbérletre vonatkozó pályázata

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Zárt ülésen döntött arról a képviselő-testület május végén, hogy a város üzemelteti tovább a kazincbarcikai tavakat, így az elvonások közepette a költségvetést terheli majd az iszaptalanítás költsége, amely százmilliós nagyságrendű lehet.

„Mivel pályázat nem érkezett a tavak üzemeltetésére, ezért az eljárást eredménytelennek nyilvánította a testület. Így a halgazdálkodás és a tóüzemeltetés a Csónakázó-tó illetve a Herbolyai tavak vonatkozásában az önkormányzatnál, illetve a Barcika Park Kft.-nél marad — nyilatkozta Klimon István alpolgármester az ülést követően. — Felvetődött a zárt ülésen, hogy például az iszaptalanítás mennyibe kerülhet. Erről korábban tájékoztatást adtunk, hogy akár több százmillió forintos költséget is jelenthet önkormányzatunk számára ebben a nehéz időszakban, amikor jelentős kormányzati elvonások sújtják a várost.” 

Klimon István elmondta, hogy mintegy 3 évtizede nem volt a tó iszaptalanítva, ezért ez a feladat nem odázható tovább.

„Önkormányzatunkat 2025-ben olyan rendkívüli forráselvonások sújthatják mint Versenyképes Járások Program és szolidaritási hozzájárulás. Ezek akár mintegy 3 milliárdos elvonással is járhatnak, miközben a város költségvetése 12 milliárd forint. A számok tükrében egy ilyen jelentős kiadás óriási terhet jelenthet majd az önkormányzatnak” — fogalmazott az alpolgármester. 

Kazincbarcika Város Önkormányzata a Barcika Park Nonprofit Kft.-nél történt ügyvezetőváltás miatt egyelőre vizsgálja a tó leengedésének feltételeit. Hogyha az iszaptalanítás megkezdődik, akkor a vizet leengedik, és ezzel egyidejűleg elvégzik a híd karbantartását is. Ez, amikor a tóban víz van, nem tehető meg, mert az a víz szennyezésével jár. 

Amennyiben a szakemberek javaslatára a Barcika Park úgy dönt, hogy még idén megkezdi az iszaptalanítást, akkor a halmentésnek is meg kell történnie. Ha mindez megvalósulna, akkor a lehalászott példányok a Herbolyai tavakba kerülnének.

További híreink

Négy napig szünetel a használati melegvíz-szolgáltatás

Dátum: 2026. jún 14. 07:00

A fűtési szezon lezárását követően idén is elvégzi a távhőszolgáltatást érintő éves karbantartási munkákat a Barcika Szolg Kft. Korábban ez a folyamat hosszabb időt vett igénybe, az érintett távfűtéses lakásokban élőknek azonban most előreláthatóan négy napig kell számolniuk a használati melegvíz-szolgáltatás szünetelésével.

Aki színekkel érzékelteti a tereket — Gonda Zoltán kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2026. jún 13. 17:20

Az „Emberben a művész, művészben az ember” című tárlatsorozat újra Kolorcityvel rímelően színpompás festményekkel telítette be a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermét. Gonda Zoltán június 9-én nyílt kiállítása várhatóan a hónap végéig lesz látható. A túlnyomóan intuitív és szürreális alkotások elütően más-más élményt nyújtanak közelről és távolról megtekintve. A 32 darabos műgyűjtemény hatása ezzel a praktikával szinte megduplázódik a látogatók számára.

Mutatjuk a gyógyszertári ügyeleti rendet 2026 második félévére

Dátum: 2026. jún 13. 13:46

Kazincbarcikán közzétették a gyógyszertárak 2026 második félévi ügyeleti rendjét. Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk, hogy az egyes hetekben melyik gyógyszertár látja el az ügyeleti feladatokat.

Tíz éremmel tértek haza a KVSE fiatal atlétái

Dátum: 2026. jún 13. 11:49

Kiváló eredményeket értek el a KVSE fiatal atlétái a Kölyökből Atléta Program Regionális Egyéni Pályaversenyén, amelyet június 12-én rendeztek meg a Miskolci Atlétikai Centrumban.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk