https://kolorline.hu/„Hókuszpókusz, avagy a mindennapok csodái” – tehetséggondozó program zárult a Dózsában

„Hókuszpókusz, avagy a mindennapok csodái” – tehetséggondozó program zárult a Dózsában

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Ünnepélyes zárprogrammal ért véget a Dózsa György Tagiskola: „Hókuszpókusz, avagy a mindennapok csodái” elnevezésű komplex tehetséggondozó programja. Az eseményen a tanulók projektmunkáiból kiállítás is nyílt, amely a tehetséggondozás eredményeit mutatta be a szülők, a pedagógusok és a helyi közösség számára.

A „Hókuszpókusz, avagy a mindennapok csodái” pályázat keretében valósult meg azzal a céllal, hogy a diákok kreativitását, problémamegoldó képességét és együttműködését fejlessze, valamint lehetőséget biztosítson számukra a saját érdeklődési körükhöz illeszkedő projektmunkák megvalósítására.

Kulcsárné Gyenes Alinka, a Dózsa György Tagiskola pedagógusa kiemelte, hogy a rendezvény egy teljes éven át átívelő természettudományos tehetségprogramról szólt. 

„Az iskolánkban kiemelkedően fontos a tehetséggondozás, ugyanis akkreditált kiváló tehetségpont vagyunk — hangsúlyozta Kulcsárné Gyenes Alinka. — Számos emelt színtű oktatás van az iskolánkban, és az itt tanulók több versenyen, pályázaton vesznek részt.”



A rendezvényen kiállítás is nyílt, ahol a diákok saját készítésű alkotásai, prezentációi és kísérletei kaptak helyet; természettudományos, technológiai, művészeti és társadalomtudományi témákat felvonultatva. A tárlaton szereplő munkák azt bizonyították, hogy a gyerekek élvezték az egész éves tehetséggondozást.

A Dózsa György Tagiskola évek óta elkötelezett a tehetséggondozás mellett, és rendszeresen szervez hasonló programokat, amelyek hozzájárulnak a tanulók személyiségfejlődéséhez, önbizalmának erősítéséhez és közösségi élményeik gazdagításához.



 

További híreink

Fontos figyelmeztetés

Dátum: 2026. szept 23. 10:15

Tilos és életveszélyes megközelíteni az oszlopot!

Bike Day Kazincbarcikán – közlekedésbiztonság játékosan az általános iskolásoknak

Dátum: 2026. szept 22. 21:03

Az új tanév kezdéséhez is megtartotta hagyományos balesetmegelőzési programját, a Bike Dayt a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság és Kazincbarcika Város Önkormányzata. A Mezey István Művészeti Központ udvarán a város általános iskoláinak felső tagozatos diákjai mérték össze KRESZ-tudásukat és kerékpáros ügyességüket. A városban már gyökeret eresztett őszi program célja, hogy a nyári szünet után játékos, versenyszerű formában frissítse és mélyítse el a gyerekek közlekedésbiztonsági ismereteit.

Harminc tanuló vett részt a Kazinczy tehetséggondozó programjában

Dátum: 2026. szept 22. 16:55

Hogyan kapcsolható össze a sport, a matematika, a kreativitás és az önismeret? Többek között erre kereste a választ az a komplex tehetséggondozó program, amely 30 általános iskolás tanuló részvételével valósult meg a Kazinczy Ferenc Tagiskolában.

Surányi Skills 2.0 – Nemzetközi mobilitás az Olympos lábánál

Dátum: 2026. szept 21. 19:32

A „Surányi Skills 2.0 – Nemzetközi mobilitás a tanulók és oktatók fejlődéséért” elnevezésű projekt keretében az Ózdi SZC Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Turizmus-vendéglátás, Szépészet, valamint a Specializált gép- és járműgyártás ágazatának 21 fő tanulója szerezhet értékes külföldi szakmai tapasztalatot a 14 napos mobilitás keretében.

KolorTV élőben

Programajánló

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk