https://kolorline.hu/Elindult a diákmunkaprogram — 77 fiatal dolgozik nyáron Kazincbarcikán

Elindult a diákmunkaprogram — 77 fiatal dolgozik nyáron Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Július 1-jén Kazincbarcikán ismét útjára indult a nyári diákmunkaprogram. Idén 77 lelkes fiatal él azzal a lehetőséggel, hogy értékes munkatapasztalatot szerezzen, miközben pénzt is kereshet a nyári szünetben. A program célja, hogy a 16 és 25 év közötti nappali tagozatos tanulók és egyetemi hallgatók megismerkedjenek a munka világával, fejlesszék készségeiket és aktívan hozzájáruljanak a helyi közösség életéhez.

Széles körű együttműködés a fiatalokért

A diákmunkaprogramot Kazincbarcika Város Önkormányzata szervezi a Kazincbarcikai Járási Hivatal támogatásával, szoros együttműködésben a helyi intézményekkel és vállalkozásokkal. A kezdeményezés kiemelt célja a fiatalkori inaktivitás csökkentése, a teljes foglalkoztatottság elősegítése, valamint a fiatalok korai munkatapasztalatának és munkajövedelmének biztosítása. Július 9-én a Polgármesteri Hivatalban köszöntötték a programban részt vevő diákokat, ahol Szitka Péter polgármester bíztató szavakkal fordult hozzájuk.

Sokszínű lehetőségek és személyre szabott elhelyezés

A programba azok a fiatalok jelentkezhettek, akik a Kazincbarcikai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán regisztrálták magukat. A diákok jellemzően önkormányzati intézményeknél, cégeknél, valamint a Polgármesteri Hivatalban dolgozhatnak napi 4 órában, egy vagy két hónapon keresztül.

„Igyekszünk a kívánságokat teljesíteni. A jelentkezési lapon megkérdezzük a fiatalokat, hogy elsősorban hova szeretnének menni dolgozni, milyen típusú munkát szeretnének végezni. Lehetőség szerint igyekszünk ezeknek a kéréseknek eleget tenni, ha pedig úgy látjuk, hogy nem tudunk, akkor fölvesszük velük a kapcsolatot és megbeszéljük a részleteket” — számolt be Bóta Edit, a Polgármesteri Hivatal HR-vezetője.



A 77 diák idén is változatos területeken próbálhatja ki magát. Sokan az adminisztratív feladatokat választották a polgármesteri hivatalban, míg mások gazdálkodási, pénzügyi területen szeretnének tapasztalatot szerezni.

„Azért jelentkeztem a Polgármesteri Hivatal Gazdálkodási Osztályra, mert szeretnék jobban belelátni ezeknek a dolgoknak a működésébe, és szeretném kipróbálni magamat, mielőtt kikerülök a nagybetűs életbe” — nyilatkozta Pikó Tamás Tivadar, a diákmunkaprogram egyik résztvevője.

Személyes motivációk és tapasztalatok

Többen az óvodákban vállaltak segítő munkát, ahol a pedagógiai pályára készülő fiatalok közvetlenül ismerkedhetnek meg a gyerekekkel való foglalkozás mindennapjaival.

Liptákné Gergely Valéria, a Kazincbarcika Összevont Óvodák igazgatója azt mondta: „A diákok általában azért választják az óvodát, mert ilyen irányban tanulnak éppen. Van kisgyermeknevelőnk, pedagógia szakon tanuló diákunk. Úgy gondolom, hogy egy vidám élet zajlik az óvodában a gyerekek között. Mindig nagyon várjuk a fiatalokat, hiszen nagyon szeretjük őket és ők is szeretnek hozzánk jönni.”

A diákok munkáját mentorok segítik, akik támogatást nyújtanak a beilleszkedéshez és a feladatok ellátásához. Idén a Barcika Park Nonprofit Kft. is népszerű választásnak bizonyult, ahol a fiatalok a köztisztasági feladatok mellett betekintést nyerhetnek a munkahelyi közösség működésébe is. Czimbákné Tamkó Petra, a cég köztisztasági részlegének vezetője hangsúlyozta: a diákok valós képet kapnak a munkahelyi életről, megtanulnak kommunikálni és beilleszkedni.



Anyagi elismerés és hosszú távú előnyök

A program résztvevői egy hónapnyi, napi 4 órás munkáért több mint nettó 108 ezer forintot kapnak, ami jelentős anyagi támogatást jelenthet számukra a nyári szünetben. Kozel Gábor, aki már másodszor vesz részt a programban, kiemelte: számára fontos volt, hogy különböző területeken is kipróbálhassa magát, és a diákmunkán keresztül még szorosabb kapcsolatot ápolhasson szülővárosával.

A helyi közösség és a fiatalok közös sikere

Kazincbarcika példája jól mutatja, hogy összefogással a fiatalok értékes tapasztalatokat szerezhetnek, miközben aktívan részt vesznek a város életében. A diákmunkaprogram nem csupán anyagi előnyt, hanem hosszú távú szakmai fejlődést és önbizalmat is kínál a résztvevők számára, hozzájárulva ezzel a város fejlődéséhez és a fiatalok sikeres jövőjéhez.



 

További híreink

Négy napig szünetel a használati melegvíz-szolgáltatás

Dátum: 2026. jún 14. 07:00

A fűtési szezon lezárását követően idén is elvégzi a távhőszolgáltatást érintő éves karbantartási munkákat a Barcika Szolg Kft. Korábban ez a folyamat hosszabb időt vett igénybe, az érintett távfűtéses lakásokban élőknek azonban most előreláthatóan négy napig kell számolniuk a használati melegvíz-szolgáltatás szünetelésével.

Aki színekkel érzékelteti a tereket — Gonda Zoltán kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2026. jún 13. 17:20

Az „Emberben a művész, művészben az ember” című tárlatsorozat újra Kolorcityvel rímelően színpompás festményekkel telítette be a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermét. Gonda Zoltán június 9-én nyílt kiállítása várhatóan a hónap végéig lesz látható. A túlnyomóan intuitív és szürreális alkotások elütően más-más élményt nyújtanak közelről és távolról megtekintve. A 32 darabos műgyűjtemény hatása ezzel a praktikával szinte megduplázódik a látogatók számára.

Mutatjuk a gyógyszertári ügyeleti rendet 2026 második félévére

Dátum: 2026. jún 13. 13:46

Kazincbarcikán közzétették a gyógyszertárak 2026 második félévi ügyeleti rendjét. Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk, hogy az egyes hetekben melyik gyógyszertár látja el az ügyeleti feladatokat.

Tíz éremmel tértek haza a KVSE fiatal atlétái

Dátum: 2026. jún 13. 11:49

Kiváló eredményeket értek el a KVSE fiatal atlétái a Kölyökből Atléta Program Regionális Egyéni Pályaversenyén, amelyet június 12-én rendeztek meg a Miskolci Atlétikai Centrumban.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk