https://kolorline.hu/Bandzsók István: Lélekportrék – Életre kelő rajzok kiállítása

Bandzsók István: Lélekportrék – Életre kelő rajzok kiállítása

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Több szakmabeli szerint is országunk egyik legjobb portrékészítője az egy éve kazincbarcikai Bandzsók István. Klasszikus módszerekkel, de sajátos stílussal dolgozik. Munkásságában a belső hang szava és a szaktudás szimbiózisban keveredik. Ennek eredményeképpen kész műveiről a modellek valósággal visszanéznek ránk. Több mint 30 év és több ezer portré gyümölcsét hozta el a GinGinbe, magángyűjteményéből válogatva.

Augusztus 18-án nyílt meg a GinGin Art Caféban az „Emberben a művész, művészben az ember” eseményfolyam egyik megálmodójának és felelősének, Bandzsók Istvánnak a saját kiállítása. Az apropó különlegessége többek között az, hogy a gazdag, színes festőművészmúlttal is rendelkező alkotónak ez élete első portrékiállítása, melyre több mint három évtized terméséből válogatott saját és családi használatú, kedvenc tételeket. Bandzsók István egy súlyos betegség túlélése után döntött úgy, hogy elég a hosszú művészi elvonulásból és újra nyit az emberek felé és maga is kiállít. A portrézás még a festői időszakokban is kísérte az életét a háttérben, sőt többször rajzolással készítette fel magát a festésre.

A művészet mint teremtő folyamat, a belső indíttatás és a szaktudás szimbiózisa

„A művészet egy teremtő folyamat — tárta fel a kiállítás mögötti valóság egy darabkáját Bandzsók István. — Ott van előtted egy fehér papír vagy vászon, és és arra egy kép fog kerülni. Vagy tudod, hogy mi lesz rajta vagy nem, de mindkettő izgalmas. Ehhez nem árt, ha belső utat is jár az ember. Rájössz, hogy valami szólni akar benned, és hagyod megszólalni. Addigra már felszedtél szakmai tudást, készséget, mindent, amivel ki tudod fejezni magadat, és ezek szimbiózisából, gyönyörű együttéléséből születnek a képek” – vallja a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett festőművész.




„Az emberi arc eleve különleges”

Bandzsók István úgy gondolja, az emberi arc eleve különleges, nem véletlenül nincs két egyforma. Számára az arc a lélek maszkja, így nem csupán az a célja, hogy portréi hasonlítsanak a modellekre, még inkább az, hogy olyan benyomást keltsenek, mintha valóban élnének.

„Azért lett lélekportré a nevük, mert nemcsak embereket ábrázoló rajzok, hanem egy-egy hangulatot is, amellyel az emberek lelke megmutatkozik. Akkor jók, ha élnek, ha néznek, ha lélek van bennük — mutatott rá az alkotó. — Annál szörnyűbb nincs, amikor hasonlít a modellre a portré, de nem él. Szeretem, amikor életre kel a rajz.”

A festőművész „Emberben a művész, művészben az ember” című projektje is — amelyben a vendégművészek portréját is megrajzolja ajándékba — arról szól, hogy a Kazincbarcikán kiállító országosan, akár nemzetközileg elismert művészek mögött megmutassa a közönségnek az embert. Ennek jól illeszkedő oldalhajtása ez az új kiállítás, amellyel ő maga is lelkeket mutat a rajzai által. 

„Azért különleges nekem is ez a gyűjtemény, mert a kiállított képeket együtt még én sem láttam – avatott be bennünket a művész. — Egy részüket a lányom és az édesanyám falairól kértem kölcsön, más részük az én falaimról került le.”

Augusztus 18-án a tárlatot a kiállító testvére, Halász Norbert, a Barcika Art Nonprofit Kft. operatív igazgatója nyitotta meg, aki többek között kedves személyes történeteket idézett meg bátyja pályájának szó szerint is varázslatos hajnaláról. 




Beköltözött a magasszintű művészet Kazincbarcikára

A „Emberben a művész, művészben az ember” 12+1 állomásosra tervezett kiállítás sorozatot egy jelentős részben Bandzsók István álmodta meg, aki nagyon örül, hogy az ötletét Kazincbarcikán felkarolták.

„Egyszerűen jött belőlem az ötlet, hogy így kell nyitni, gondolkodnom sem kellett rajta: mi is emberek vagyunk, és mi lenne, ha több karakteren keresztül mutatnánk meg, hogy hogyan működik egy művész? — foglalta össze a projektgazda. — Ehhez el kell menni az illető környezetébe, abba a légkörbe, energiába és rezgésbe, és ő meg kell, hogy nyíljon. Hiába ismerem régóta ezeket az embereket, ez még nekem is izgalmas, ahogyan egy művészeti tanulónak és egy civilnek is az lehet. Nagyon magas színvonalon zajlik ez a projekt. Hálás vagyok, hogy ezt igazgathatom, mert ebből jó dolog fog kisülni. Arról nem is beszélve, hogy úgy látom, hogy a helyiek is rászoktak. Gyakran kérdezik, hogy mikor lesz a következő kiállítás, és több alkalomra is eljönnek.”

Az „Emberben a művész, művészben az ember” sorozat másik ága pedig éppen a GinGin Art Caféban zajlik helyi és környékbeli művészek kiállításaival, akik közé ezúttal a már egy éve „helyi” Bandzsók István is becsatlakozott. 




Barcika egyre hangosabb a művészi körökben

A kiállító művész kihangsúlyozta, hogy az általa is egyengetett művészeti projekt kifelé is szól Kazincbarcikából, Kazincbarcikáról. 

„Ennek van egy marketingoldala is, népszerűsítjük a várost a művészek körében is — árulta el Bandzsók István. — Ha valaki idejön és jól érzi magát, egy jó kiállítást csinál, egy jó film készül róla, az úgy megy el innen, hogy itt valami van. Kazincbarcika egyre hangosabb a művészi körökben. A lényeg, hogy a művészek idejöjjenek. Az pedig már kifelé is szól, hogy Kazincbarcika városa ilyet is tud.”

Ha bárki kíváncsi a Lélekportrék című kiállításra, akkor megtekintheti a GinGin Art Caféban, nyitvatartási időben, az elkövetkezendő hetekben.



 

További híreink

Európai szinten is egyedülálló, csúcstechnológiás új üzemet épít Kazincbarcikán a BorsodChem

Dátum: 2025. szept 10. 10:35

Európában is úttörőnek számító, modern, biztonságos és a környezetvédelmi elvárásoknak hosszú távon is mindenben megfelelő LFP (lítium-vas-foszfát) katódalapanyag-gyártó üzemet hoz létre kazincbarcikai telephelyén a BorsodChem. A tavaly 75 éves vegyipari óriáscég beruházásának köszönhetően egy világszinten is élenjáró technológiának helyet adva stratégiailag fontos, új funkciót kap a kazincbarcikai telephely egyik ikonikus épülete, a korábbi pétisóraktár. A több mint 50 új munkahelyet teremtő üzem egységes környezethasználati engedélykérelmét a napokban nyújtotta be a kormányhivatalhoz a vállalat.

Közterület-felügyelők tanították a diákokat a helyes közlekedésre

Dátum: 2025. szept 09. 08:00

Felkérést kapott szeptember első hetében a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet, hogy játékos formában segítsék megtanítani a gyerekeknek, hogyan kell biztonságosan közlekedni és átkelni a zebrán. A közterület-felügyelők természetesen igent mondtak, és valós szituációt szimulálva mutatták meg, mekkora veszélyforrás az úttest és a gyalogátkelőhely.

Delhusa Gjon Kazincbarcikán — városunk volt az egyik állomása a Szerencsekoncerteknek

Dátum: 2025. szept 08. 16:57

Összesen 80 megállóval kínál szórakoztató zenés kikapcsolódást az adott települések lakóinak a Szerencsekoncertek szeptember 4. és október 19. között. Kazincbarcikára szeptember 7-én érkezett a program, és a Mezey István Művészeti Központban először a Duász Akusztik, majd Delhusa Gjon koncertje szórakoztatta a közönséget.

Befejeződött a Vízi komplexum építése — a hivatalos nyitáshoz már csak az engedélyek szükségesek

Dátum: 2025. szept 07. 18:00

Hamarosan megnyitja kapuit a Vízi komplexum. Befejeződött a fizikai kivitelezése a létesítménynek, amely már csak az engedélyezési folyamat lezárására, illetve a végső hivatalos nyitásra vár. A Csónakázó-tó mellett egy több mint 8 ezer négyzetméteres területen, 2 ütemben indult el az építkezés. Az első ütem 2024-ben fejeződött be, ekkor készült el az 50 méteres versenymedence, az öltözők, a gépészet, a szükséges kiszolgáló helyiségek, valamint az épület korpusza. A második ütemben – amely 2024 tavaszán indult és egy év alatt valósult meg – a kültéri és a tanmedencék burkolata, az audiovizuális rendszer, a kiegészítő elemek, illetve a wellness- és rekreációs rész kialakítása történt meg.

KolorTV élőben

Programajánló

Utcazene Fiesta — A Kolorfutás Night napos oldala

Kazincbarcika

Befutott a Kolorfutás Night 2025 dátuma — él a nevezés

Kazincbarcika

Idősek hónapja Kazincbarcikán 2025

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk