https://kolorline.hu/Jövőbe mutató tudás: új tanév indult a BorsodChem duális programjában

Jövőbe mutató tudás: új tanév indult a BorsodChem duális programjában

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Szeptember 17-én Kazincbarcikán ismét tanévnyitót tartottak a BorsodChem Zrt. duális képzési programja keretében. A rendezvényt követően csaknem 30 középiskolás és egyetemi hallgató kezdhette meg szakmai tanulmányait a vállalatnál, amely a térség egyik legjelentősebb ipari és munkaerőpiaci szereplőjeként hosszú távon is elkötelezett az utánpótlás-nevelés mellett.

A BorsodChem 2016 óta aktív szereplője a duális felsőoktatásnak. A Miskolci Egyetemmel, a Debreceni Egyetemmel és a Pannon Egyetemmel kialakított együttműködések révén már több tucat vegyész-, anyag-, gépész- és villamosmérnök hallgató, valamint közgazdász szerezhetett piacképes gyakorlati tudást a vállalat telephelyein. A középfokú duális képzés 2022-ben indult el az Irinyi János Református Oktatási Központtal együttműködésben, így a vegyésztechnikus diákok már korszerű laborokban és tantermekben készülhetnek jövőbeli szakmai pályájukra. Ebben a tanévben – a most csatlakozó diákokkal együtt – összesen 47 egyetemi hallgató és 40 vegyésztechnikus tanuló vesz részt duális képzésben a BorsodChemnél.

„A duális képzés számunkra nem csupán gyakorlati oktatást jelent, hanem egy befektetést a jövőbe. Hiszünk abban, hogy a mai diákokból lesznek a holnap mérnökei, kutatói és vezetői, akik tovább erősítik a magyar vegyipar versenyképességét” – hangsúlyozta köszöntőjében Kruppa László, a BorsodChem vezérigazgatója.



Az ünnepségen a partnerintézmények képviselői is méltatták az együttműködés jelentőségét, kiemelve, hogy a vállalatnál megszerzett tudás és tapasztalat egyedülálló, jelentős előnyt jelent a hallgatóknak a munkaerőpiacon. A frissen csatlakozó diákokat a BorsodChem vezetése nevében Patrick Lu elnök ünnepélyes keretek között emléklappal köszöntötte.

Az esemény családias, oldott hangulatú állófogadással zárult, amely lehetőséget adott a hallgatóknak, hogy kötetlenül beszélgessenek, találkozzanak egymással, az egyetemek képviselőivel, a vállalat vezetőivel és a program szakmai koordinátoraival.

A BorsodChem célja, hogy a duális képzés révén nemcsak saját szakember-utánpótlását biztosítsa, hanem hozzájáruljon a térség fiataljainak fejlődéséhez és ipari sikereihez.



Forrás: BorsodChem

További híreink

Aki színekkel érzékelteti a tereket — Gonda Zoltán kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2026. jún 13. 17:20

Az „Emberben a művész, művészben az ember” című tárlatsorozat újra Kolorcityvel rímelően színpompás festményekkel telítette be a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermét. Gonda Zoltán június 9-én nyílt kiállítása várhatóan a hónap végéig lesz látható. A túlnyomóan intuitív és szürreális alkotások elütően más-más élményt nyújtanak közelről és távolról megtekintve. A 32 darabos műgyűjtemény hatása ezzel a praktikával szinte megduplázódik a látogatók számára.

Mutatjuk a gyógyszertári ügyeleti rendet 2026 második félévére

Dátum: 2026. jún 13. 13:46

Kazincbarcikán közzétették a gyógyszertárak 2026. második félévi ügyeleti rendjét. Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk, hogy az egyes hetekben melyik gyógyszertár látja el az ügyeleti feladatokat.

Tíz éremmel tértek haza a KVSE fiatal atlétái

Dátum: 2026. jún 13. 11:49

Kiváló eredményeket értek el a KVSE fiatal atlétái a Kölyökből Atléta Program Regionális Egyéni Pályaversenyén, amelyet június 12-én rendeztek meg a Miskolci Atlétikai Centrumban.

Iszaptalanító akció a Csónakázó-tó és a Tardona-patak találkozásánál

Dátum: 2026. jún 12. 17:09

A Barcika Park Kft. munkatársai vízszintszabályozási munkát végeztek a héten. A Csónakázó-tó vizét a Tardona-patakból tápláló csőrendszer a lassú folyás következtében eliszaposodott. Ennek feltárását és takarítását két napon át végezték az önkormányzati cég munkatársai gépek bevetésével, valamint kézi erővel. A cél az optimális vízmennyiség biztosítása mind a tóban, mind a patakban.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk