https://kolorline.hu/Kazincbarcika biztonságban – új kihívásokra készül a rendőrség

Kazincbarcika biztonságban – új kihívásokra készül a rendőrség

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcikán továbbra is stabil a közbiztonság. Bár a bűncselekmények száma emelkedett, a rendőrség eredményessége nem csökkent – sőt, több területen javulást mutat. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság technikai fejlesztésekkel, célzott járőrszolgálatokkal és megelőzési programokkal reagál a változó kihívásokra. Az idei évben már zajlik az NB I.-es futballmérkőzések biztosítása, és a jövő évben további kiemelt feladatként szerepel az országgyűlési választások zavartalan lebonyolítása, valamint a közösségi kapcsolatok erősítése.

Stabilitás a számok mögött

2024-ben 18 százalékkal nőtt az összbűncselekmények száma, mégis Kazincbarcika továbbra is az országos átlag alatt teljesít. A lopások, garázdaságok és rongálások száma emelkedett, ugyanakkor a nyomozási eredményesség több területen is javult – például a súlyos testi sértések esetében több mint 10 százalékos növekedést értek el.

„Nem szeretnék hátradőlve értékelni – a bűnmegelőzés folyamatos alkalmazkodást igényel” – hangsúlyozta Nagy Gábor, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője.

Célzott jelenlét, technikai támogatással

A rendőrség folyamatosan alakítja a járőrök útvonalait és szolgálati idejét, igazodva a bűncselekmények jellemző időpontjaihoz és helyszíneihez. A közterületi kamerarendszer fejlesztése már kézzelfogható eredményeket hozott: több rongálás, közlekedési szabályszegés és rablás felderítése is ennek köszönhető. 

„Fontos, hogy a járőr úgy induljon szolgálatba, hogy pontosan tudja, mi történt az adott területen az előző napokban” – mondta a rendőrkapitány.

Online csalások: célzott megelőzés

2024-ben Kazincbarcikán csökkent az online csalások száma, ami részben a rendőrség aktív megelőzési munkájának köszönhető. Időseknek szóló előadások, videók és klubfoglalkozások segítettek felismerni például a romantikus csalások veszélyeit.

„Volt olyan eset, amikor egy szír katonának kiadott csaló több millió forintot csalt ki egy idős hölgytől – ezek megelőzése kiemelt célunk” – emelte ki Nagy Gábor.



Közösségi média: lehetőség és kihívás

A rendőrség figyelemmel kíséri a Facebook-csoportokban megjelenő jelzéseket, de arra kérik a lakosságot, hogy sürgős esetekben ne itt, hanem a hivatalos csatornákon – például a 112-es segélyhívón – kérjenek segítséget.

„A Facebook nem segélyhívó – a 112 az, ahol valóban gyorsan tudunk reagálni” – fogalmazott a kapitány.

Fiatalok védelme: óvodától a drogellenes akciókig

A kapitányság az óvodákban és az iskolákban is aktív: a baleset- és bűnmegelőzési programok mellett a kábítószer-ellenes DELTA akciósorozat is elindult. Zacher Gábor részvételével több ezer gyermekhez jutottak el a drogellenes üzenetek, és az iskolákban rendszeres előadások zajlanak.

„Minden korosztályt el akarunk érni – a megelőzés csak így lehet hatékony” – mondta Nagy Gábor.

Közlekedésbiztonság: drónok, szondák, láthatóság

Bár nőtt a személyi sérüléses balesetek száma, nem történt halálos baleset Kazincbarcikán. A rendőrség drónos ellenőrzésekkel is segíti a szabályszegők kiszűrését.

„Volt olyan eset, amikor egy záróvonalon szabálytalanul előző sofőrt a drónfelvétel alapján azonnal megállítottunk, és gyorsított eljárásban vontuk ki a forgalomból. Az ilyen intézkedéseknek komoly visszatartó ereje van” – tette hozzá a kapitányságvezető.

Rendíthetetlen szolgálat – nehézségek közepette is helytálltak

A kapitányság 2024-ben komoly szervezési kihívásokkal nézett szembe: mintegy három hónapon át folyamatos költözés mellett kellett biztosítani a rendőri szolgálatot. A különböző őrsök közötti áthelyezések után ideiglenesen az önkormányzati rendészet épületében kaptak helyet, majd novembertől korlátozott létszámmal már a KolorLabban is megkezdődött a munka.

„Nagyon büszke vagyok a kollégáimra, mert mindenki el tudja képzelni, milyen nehézséget jelent, amikor hirtelen el kell hagyni a munkahelyet – olyan ez, mint amikor valaki a lakását kénytelen elhagyni. Mindezek ellenére nem sérült az a tevékenységünk, amit el kell végeznünk: nem maradt el intézkedés, nem csökkentek a mutatóink. Így a tavalyi eredmények számomra még értékesebbek” – emelte ki Nagy Gábor.

Új épület, új lehetőségek

A kapitányság jelenleg a KolorLab épületében működik, miután elhagyták a Barátság téri objektumot. Az országos rendőr-főkapitányság javaslatot tett az épület megvásárlására, a döntést a Belügyminisztérium hozza meg.

„Minden fronton támogatást tapasztalunk – az önkormányzattól, az országos vezetéstől és a térség országgyűlési képviselőjétől is, ami bizakodásra ad okot, hogy a kapitányság végleges elhelyezése szakmai szempontok szerint megvalósulhat” – nyilatkozta Nagy Gábor.



Közösségi jelenlét: új szerepben a körzeti megbízottak

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság új intézményként ismerkedik a Közösségi KMSZ (Körzeti Megbízotti Szolgálat) fogalmával, amely a lakossággal való közvetlen kapcsolatot helyezi előtérbe. A járásban négy település került kijelölésre, ahol a körzeti megbízottak szolgálati idejük egy részét nappal, helyben töltik el. Ilyenkor nem kapnak más küldést, kivéve, ha kiemelt intézkedésre van szükség. A cél, hogy a rendőr ne csupán intézkedő hatóságként legyen jelen, hanem olyan közösségi szereplőként, akit ismernek, elérnek, és akiben megbíznak az emberek. A lakosság biztonságérzetének növelése mellett ez a modell lehetőséget teremt arra is, hogy a rendőrség gyorsabban reagáljon a helyi problémákra.

„Számunkra a legfontosabb, hogy milyen visszajelzéseket kapunk a lakosságtól, és milyen biztonságérzetük van. Ezt próbáljuk elősegíteni a közösségi jelenléttel, a nyitottsággal, és azzal, hogy valóban meghallgatjuk az állampolgárok problémáit” – hangsúlyozta Nagy Gábor. 

A teljes beszélgetés önök a KolorTV Rendőrjárat című műsorában tekinthetik meg október 14-én.

 

További híreink

Aki színekkel érzékelteti a tereket — Gonda Zoltán kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2026. jún 13. 17:20

Az „Emberben a művész, művészben az ember” című tárlatsorozat újra Kolorcityvel rímelően színpompás festményekkel telítette be a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermét. Gonda Zoltán június 9-én nyílt kiállítása várhatóan a hónap végéig lesz látható. A túlnyomóan intuitív és szürreális alkotások elütően más-más élményt nyújtanak közelről és távolról megtekintve. A 32 darabos műgyűjtemény hatása ezzel a praktikával szinte megduplázódik a látogatók számára.

Mutatjuk a gyógyszertári ügyeleti rendet 2026 második félévére

Dátum: 2026. jún 13. 13:46

Kazincbarcikán közzétették a gyógyszertárak 2026. második félévi ügyeleti rendjét. Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk, hogy az egyes hetekben melyik gyógyszertár látja el az ügyeleti feladatokat.

Tíz éremmel tértek haza a KVSE fiatal atlétái

Dátum: 2026. jún 13. 11:49

Kiváló eredményeket értek el a KVSE fiatal atlétái a Kölyökből Atléta Program Regionális Egyéni Pályaversenyén, amelyet június 12-én rendeztek meg a Miskolci Atlétikai Centrumban.

Iszaptalanító akció a Csónakázó-tó és a Tardona-patak találkozásánál

Dátum: 2026. jún 12. 17:09

A Barcika Park Kft. munkatársai vízszintszabályozási munkát végeztek a héten. A Csónakázó-tó vizét a Tardona-patakból tápláló csőrendszer a lassú folyás következtében eliszaposodott. Ennek feltárását és takarítását két napon át végezték az önkormányzati cég munkatársai gépek bevetésével, valamint kézi erővel. A cél az optimális vízmennyiség biztosítása mind a tóban, mind a patakban.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk